Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Itt a Sajtófesztivál programja!

Összeállt az év legnagyobb ifjúsági médiaeseményének a programja. Május 28-án, kedden közel 100 fellépő vendég várja az odalátogató fiatalokat az Akvárium Klubban. Ezen a napon lesznek a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt, a Generali Nagy Diák KRESZ-teszt és a Nagy Diák Versenykultúra Teszt döntői is.

A Sajtófesztivál napján reggel 9-től várjuk a látogatókat. A programok 5 helyszínen zajlanak majd. A megnyitó, valamint a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat ünnepélyes díjátadói a délelőtt folyamán a fesztivál színpadán, a KisHallban lesznek. Ugyanitt zajlnak a délután a Nagy Diák Tesztek döntői is. Az Előtérben találjátok a Csodák Tárháza pódiumot és az Életpálya kiállítás standjait is. Ugyanezen a szinten, a Volt Bárban keressétek a Mobil várhat pódiumot, ahol csupa olyan vendégekkel találkozhattok, akik segítenek eltölteni az időt mobil nélkül is. Egy kicsit lejjebb, a NagyHallban várja a média iránt érdeklődőket számos kiállító, valamint a Média Pódium, a médiából ismert és kedvelt szakemberekkel, hírességekkel. A Nagy Diák Tesztek középdöntői az Arany Hallban lesznek a délelőtt folyamán. Íme a részletek:A NAGY SZÍNPAD (Kis Hall) programja

9.30 Fellép ZOLA

Megnyitó: Kecskés István elnök, DUE

Bemutatkozik a DUE Médiatábora

A DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjátadása I. II.

NETbiztos – A DUE Médiahálózat és a Telenor Magyarország közös pályázatának díjátadója

A DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjátadása III. IV. V.

A DUE Ifjúsági Sajtódíj átadása

A DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjátadása VI. VII. VIII.

A DUE és az ORFK OBB dalszövegíró pályázatának díjátadója, a győztes dal bemutatója

Országos Iskolarádió Hálózat jutalomsorsolása

12.00 A Nagy Diák Médiaismereti Teszt díjátadója

 

13.00 NAGY DIÁK BŰNMEGELŐZÉSI TESZT DÖNTŐ

14.20 Generali elsősegély bemutató

14.30 GENERALI NAGY DIÁK KRESZ-TESZT DÖNTŐ

16.00 NAGY DIÁK VERSENYKULTÚRA TESZT DÖNTŐ

 

A MÉDIA PÓDIUM (Nagy Hall) programja

10.00 SZakMÁzz kvíz ZOLÁval

10.30 „Családi kör, újratöltve” - Rókusfalvy Pál és Rókusfalvy Lili (Duna Televízió)

11.15 WondAR 1 – Virtuális túra a Nagy Hallban

11.30 „Igazságot az álhíreknek!” - dr. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, pletykakutató, az ELTE oktatója; Nagy Krisztina médiajogász, a Televele Médiapedagógiai Műhely elnöke, Lévai Richárd Facebook-szakértő, a közösségi marketing specialistája

12.15 WondAR 2 – Virtuális túra a Nagy Hallban

12.30 „Tévé, mégis menő„ - bemutatkozik a Comedy Central, Kovács András Péter humorista, Beke Dániel senior promo producer

13.15 WondAR 3 – Virtuális túra a Nagy Hallban

13.30 „Riporter határok nélkül” - S. Takács András (On the spot)

14.15 WondAR 4 – Virtuális túra a Nagy Hallban

14.30 „Sztár, de nem celeb” - Tilla (TV2)

14.15 WondAR 5 – Virtuális túra a Nagy Hallban

15.30 „Én vagyok itt!” - Dallos Bogi (Petőfi TV, A Dal, 7kornálam)

16.15 Love Info és Five up Tablet sorsolása

 

A „MOBIL VÁRHAT” PÓDIUM (Volt Bár) programja

10.00 „Zenei torna” – beszélgetés az Intim Torna Illegal tagjaival

10.45 „Sport a TV-”– Berkesi Judit (M4 Sport) és Ujvári Máté (M4 Sport)

11.30 „KOR-társ” – a kultúrblokkban beszélgetés: Borsos Bencével, Kemény Gabriellával, és Nagy Ritával

12.15 „Az Aranyéleten túl” – vendégünk Döbrösi Laura

13.00 „Pengés megoldások” – Szatmári András, Imre Géza és Muhai Eszter vívók

14.00 „Zöld lámpa” – Beszélgetés Rákóczi Ferenccel (Rádió1) és Óberling József r. ezredessel, rendőrségi főtanácsossal

14.45 „Cover király” – Vendégünk a Stolen Beat

15.30 „Családi sport” – Molnár Mátyás (M4 Sport) és felesége Gangl Edina (vizilabdázó)

16.15 „Minden ami zene” – Beszélgetés Bánkuti Dani vloggerrel

 

„CSODÁK TÁRHÁZA” PÓDIUM (Előtér) programja

10.00 „Tudománykommunikáció” – Erdélyi Ilona és Bordás Veronika – NatGeo, Gózon Ákos - Élet és Tudomány Főszerkesztője, Czikkely Márton – MEMO Science&Innovation főszervezője

10.30 „Hüllők és kétéltűek a főszerepben” - Vörös Judit – herpetológus, Ősi Attila – paleontológus

12.00 Édes élet? -  Fekete Andrea - gyerekgyógyász, diabétesz kutató

13.00 App fejlesztés – Sallai Tamás app fejlesztő

14.00 Mitől vonzó az informatika?– A KIFÜ kerekasztal beszélgetését vezeti Bozsoki Dániel, részvevők: Jákob Rebeka - Corvinus Egyetem, Gazdaságinformatika szak hallgató,Damsa Andrei - Gamifikációs szakértő, Cséri Zoltán - Rocket Shepherd operatív vezető 

14.30 Női sör és antibiotikum reztisztencia - Rimaszombati Fruzsina - biomérnök és Czikkely Márton fiatal kutató

15:00  Uniós támogatással az innovációért – bemutatkoznak a GINOP projektek - Gedei Gábor  projektmenedzser

15:15 Programozd a jövőd! – Miért legyél informatikus? – Tahin János, a Programozd a jövőd! - GINOP 3.1.1-VEKOP 15-2016-00001 projekt szakmai vezetője

 

ARANY HALL (Nagy Diák Teszt elődöntők) programja

10.00-tól a Generali Nagy Diák KRESZ teszt középdöntői

10.30-tól a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt középdöntői

13.00-tól a Nagy Diák Versenykultúra Teszt középdöntői

 

Érdemes már 9 órára odaérned, hogy ne maradj le semmiről! Ha a nap folyamán bármilyen kérdésed lenne, keresd információért a DUE standot!

A programváltozás jogát fenntartjuk.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság