Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Ég és föld között a kéken

Minden eddiginél többen, harminchatan vettek részt a DUE „Zergék az Őzikék ellen” elnevezésű programsorozatának „Ötödik elem” című túráján 2016 januárjának második hétvégéjén a Mátrában.

Fotók: Sóki Tamás

A Herczeg Zsolt, Ott Zsuzsanna és Turányi-Vadnay Szabolcs által szervezett programon a hosszabb – mintegy 12-14 kilométeres – távot választó Zergék Galyatetőről a kék jelzésen a volt Kós Károly kilátóig, majd onnan vissza gyalogoltak a havas erdőben, az Őzikék pedig Piszkéstető felé kanyarodva tettek egy 7 kilométeres körtúrát.

A csapat délután látogatást tett a piszkéstetői csillagvizsgálóban, ahol szakértő kalauzolásával nézték meg a két legnagyobb hazai távcsövet. Délután szállásukon, a szeptember végén átadott Galyatető Turistacentrumban Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója az Országos Kék Kör felújításáról, Domborvári Tibor világhírű búvárfotós a Karib-tenger élővilágáról, Turányi-Vadnay Szabolcs, az Appshaker gyártási igazgatója pedig a kiterjesztett-, és a virtuális valóságról tartott előadást. A szervezők fotók segítségével tekintettek vissza a korábbi DUE-s túrákra, az estét pedig tombolasorsolás zárta.

Herczeg Zsolt a due.hu-nak elmondta: a túrasorozat – amelynek célja a természetjárás megszerettetése az úgynevezett „null kilométeresekkel” – 2017-ben is folytatódik.

A Magyar Természetjáró Szövetség a rendezvény támogatója volt.


Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság