Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Hoffer Zsolt és ami a KRESZ mögött van

A Hungarian Police Rallye Team 2011-ben alakult csapat, amely a Magyar Rendőrség támogatását és bizalmát élvezi. Hoffer Zsolt ennek a különleges csapatnak a pilótája.

Zsoltról kevesen tudják, hogy az Országos Rendőr Főkapitányság Oktatási Igazgatóság Rendészeti Szervek Kiképző Központjának (ORFK RSZKK) rendőrtisztje és a Gépjármű-vezetéstechnikai Alosztály vezetője. A Budapesti Rendészeti Sportegyesület Autó- Motorsport Szakosztályában versenyzik Rallye első osztályban. A versenyző pályafutása sokkal korábban kezdődött, mint ahogy a Police Team tagja lett volna. Először szlalom, majd szlalom sprint versenyekkel kezdte, ezt követően 2005-ben az amatőr rallye, később pedig az MNASZ által fémjelzett rallye szakág versenyein jeleskedett.

Zsolt a mai napig imádja a sebességet, versenyeket és elmondása szerint elég kevés rendőr olyan bevállalós, hogy a hegyi utakon éjjel 150-el száguldozzon. A baleseti statisztikát illetően Zsolt elég jó helyen áll, ugyanis alig tört eddig autót, a sebességet tudja kontrollálni és mindig maximális odafigyeléssel és fegyelemmel uralja a csodajárgányt, amivel éppen versenyzik.

A Generali Nagy Diák KRESZ-teszt rendezvényen Hoffer Zsolt mint a rendőrség Gépjármű-vezetéstechnikai Alosztályának vezetője részletes felvilágosítást fog adni a résztvevőknek, hogy például megkülönböztetett jelzést használó autók elől hogyan érdemes kitérni és, hogy mit tegyünk ha kétségbeesnénk egy ilyen helyzetben, ugyanis egyesekre a sziréna bénító hatással van. Egy biztos, hogy a rendezvényen nem maradunk tanácsok nélkül már ami a biztonságos közlekedést illeti.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság