Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

24. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál – Beszámoló az eseményről

Május 19-e, péntek egy felejthetetlen nap volt azok számára, akik eljöttek díjazottként, vendégként, fellépőként, előadóként vagy partnerként. Már a kapunyitás előtt hosszú sor állt a Várkert Bazár épülete előtt arra várva, hogy 9:15-kor megnyissa kapuit a Sajtófesztivál.

Fotók: Kecskeméti Dávid

A kapuk 9 órakor megnyíltak a látogatók előtt és mindenki izgatottan várta, hogy mit is rejt a Várkert Bazár, hiszen már hetekkel a fesztivál előtt nagy volt az érdeklődés a rendezvénnyel kapcsolatban. A bejáratnál az érkezőket a DUE szokásos Fesztiválsajtó újságja illetve ajándék műzliszelet a Cerbona jóvoltából továbbá Detki kexchips várta. A bejáraton áthaladva a látogató a nagy előtérbe érkezett, ahol számos stand fogadta. Azon túl pedig a hatalmas multifunkciós terembe vezette az útja, ahol kisvártatva a nagyszínpadon a zenés nyitány következett.

A Tűzfészek tánccsoport zsonglőr előadásával indult a fesztivál, ami megalapozta a hangulatot. Hamar megteltek az ülőhelyek, de sokaknak jutott álló hely, így ők közvetlenül a színpad előttről nézhették a nyitányt. A programot Kecskés István a DUE elnöke nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Mohay Gergely, az EMMI osztályvezetője.
A Tűzfészek társulat eközben már készülődött, hiszen a köszöntőt követően az összes lámpát leoltották és egy fergeteges UV led show-t láthatott a közönség. A fiatalok sikítottak a tömegben és ujjongtak, mikor a sötétben megjelentek a fellépők. Egy kis izgalom kellett így az elejére, hogy mindenki kizökkenjen a reggeli mélaságból.
Óriási döbbenet és fényképezőgépek vakuja amire a néző visszaemlékszik ezekből a percekből.

Ez után a Diákrádió tematikus és zenei kategória pályázat eredményhirdetése következett. Feszülten ültek a díjazottak a közönség köreiben és elhangzott végül a szerencsések neve. A családtagok, ismerősök fotóztak, tapsoltak és várták a pillanatot amikor szerettük, ismerősük a színpadra érve átveszi a díjakat. A következő kategória, az Online díjak átadásában Mohay Gergely, az EMMI osztályvezetője is segédkezett. Külön megköszönte a lelkiismeretes munkát és türelmet, amit a pályázatokba fektettek a diákok.

Ezt követően Maria Avtushenko hastáncos előadásában a közönség egy legyezőfátylas előadást láthatott, amely keleties varázslatú zenéjével a székekhez szegezte a nézőket. A tánc végeztével ismét két díjátadó következett. Még a délelőtt folyamán a NETbiztos – Telenor pályázat díjátadójára is sor került, amin részt vett Kutas István, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója, illetve a DUE Elnökség, Kecskés Istvánnal, Dr. Balázs Gézával és Dr. Szayly Józseffel. Még délelőtt megtörtént a Diákvideó kategória díjátadója is, így a nyertesek és résztvevők már szabadon látogathatták a termen kívüli illetve a multifunkciós terem másik végében levő előadásokat, aktivitásokat, kiállítókat is.

Mindeközben 11 órától kezdetét vette az óránkénti vártúra látogatás melyre az érdeklődők a DUE standnál jelentkezhettek be. Ez egy ingyenes és nagyszerű lehetőség volt azok számára, akik még nem jártak a várban és főleg azoknak, akik vidékről érkeztek és egy kellemes délutáni várbeli sétára szerettek volna ellátogatni idegenvezető segítségével.
A nagyszínpadnál egész nap zajlottak az események, DUE tábori részvételi lehetőségre is felhívták a figyelmet a DUE szakmai vezetői, hogy azok a szülők, tanulók akik a közönség köreiben ülnek értesülhessenek a DUE szuperintenzív nyári képzéséről. Ezen a pályázati díjazottak idén óriási kedvezménnyel vehetnek részt.


Fotó: Erdélyi Mónika

Dél előtt került sor az Egyéni újságíró – Az Év Diákújságírója kategória nyerteseinek díjáétadójára. Itt sem volt hiány tapsban és ujjongásban, mindenki szurkolt a hozzátartozójának, ismerősének. A délelőtti izgalmakat Peller Károly az Operett Színház tagja zárta aki énekelt a nagyszínpadon a közönségnek. Mindenki élvezettel hallgatta és közben majszolta a chipszet amit a bejáratnál kapott.

Ifjúsági sajtótájékoztatók sora vette kezdetét délelőttől több helyszínen. Eljött hozzánk Kiss Gergely a korábbi olimpiai, világ-és Európa-bajnok vízilabdázó illetve Szívós Márton vízilabdázó akikkel a nagyszínpadon volt közönségtalálkozós beszélgetés. A nagyszínpad mellett 5 pódium került kialakításra, így minden helyszínen más és más előadóval, sztárral lehetett találkozni egy interaktív beszélgetés keretein belül. Így Peller Károllyal, az operettszínház népszerű művészével, illetve Nana és Panka vloggerekkel.

A közönség pedig teljesen odavolt Nagy Ervin színész közönségtalálkozójáért ahol nagyon gyorsan el is foglalták az összes szabad helyet az érdeklődők. Szabados Ágnes és Rábai Balázs az RTL Klub két közkedvelt műsorvezetője is eljött a Sajtófesztiválra, és egy nagyszerű beszélgetés keretein belül tudhattunk meg egy s mást róluk illetve a pályájukra vezető útjukról, nehézségekről, sikerekről és a jövőbeni terveikről az NKA olvasás program keretein belül. Ágnes nagyon sokat olvas és szeretné népszerűsíteni az olvasást a fiatalok körében.

Az NKA Médiaértés pódiumán Koltay Anna és Béli Ádám az M5 csatorna Hétvégi Belépő című műsorának népszerű műsorvezetői tartottak előadást, majd ezt követte dr. Szűts Zoltán rektori megbízott, főiskolai tanár –ZsKE – „Vettél már az idén könyvet?” előadása az olvasási szokásokról.

Az NKA Csodák Tárháza keretein belül kutatók, tudósok és felfedezők tartottak nagyszerű előadásokat az érdeklődőknek, illetve egy fiatal tehetséges diák kutatásával ismerkedhetett meg a látogató aki egyedüliként képviselte iskoláját.

A tudományok és kutatások mellett egy másik helyszínen bűnmegelőzési előadást tartott Fehér Tünde rendőr alezredes (ORFK). Népszerű volt a Webjogsi standja is, ahol szimulátorok mellett egy elektromos személyautót is bemutattak a Várkert Bazárban. Ez az elektromos autó az első oktatókocsi jelenleg Magyarországon, ezt csodálhatták meg akik éppen arra sétáltak.

A Nagyszínpadon színes műsort láthatott a közönség a Kutyákkal a Gyermekekért, Gyermekekkel a Kutyákért Alapítvány jóvoltából. 11 kutyus mutatta meg ügyességét, különböző szlalomozási és érdekes feladatokkal szemléltetve, hogy mire is képesek. Az idomár nagyszerű munkát végzett a közönség pedig élvezte a kutyák társaságát.

A délutáni pályázati eredményhirdetések sorában először a Mentor kategória következett. Itt a diákmédiásokat segítő pedagógusokat díjazták.

Minden pályázati nyertes kapott egy vírusírtó programot a Sicontacttól. Ennek használatáról és a biztonságos netezésről és vírusvédelemről is esett szó Csizmazia-Darab István IT biztonsági szakértő jóvoltából. Majd az Év diákfotósa pályázati eredmények kihirdetése következett, ahol az érdeklődők tűkön ülve várták az eredményt.

A nagyszínpad nem maradt továbbra sem esemény nélkül, kezdetét vette az Iskolarádió hálózat jutalomsorsolása, ahol 10 diákrádiós szerkesztőség nyert vásárlási utalványt a technikai felszerelésük bővítéséhez. Az egyik legnépszerűbb program pedig Szabyest koncertje volt. A fiatal közönség a népszerű vlogger – énekes előadásától teljesen le volt nyűgözve. Szabyest a tőle megszokott rutinossággal kezelte a helyzetet és integetett illetve mosolygott a közönségre.

A közönségtalálkozók folytatódtak egész nap. Szabyesttel, a Középsuli sorozat néhány szereplőjével, az ÉNB szereplőivel ( Joe, Gábor, Bori) és Világi Péterrel aki a sorozat sajtósa és az RTL Klub műsorvezetője. A fiatalok körében nagyon népszerű mindkét sorozat, ezért rengetegen voltak kíváncsiak a szereplőkkel folyó beszélgetésre és a végén pedig egy közös fotózkodásra is volt lehetőségük a rajongóknak.

A DUE pódiumán mindeközben a vlogger Török Ábel vendégeskedett, aki mindig is színész szeretett volna lenni, többek között erről is mesélt a közönségnek a találkozón. Egy másik helyszínen Gamegeek, Nessaj, és a CultureGeeks váltotta ki nagy érdeklődést a fiatalok körében. Rendkívül népszerűek voltak a youtuberek és köszönjük még továbbá a The VR-nak, Nessajnak, DoggyAndinak és Walrusznak akik a nap folyamán egy felejthetetlen élménnyel szolgáltak rajongóiknak.

Mindemellett nagyon népszerű volt a Csodák Tárháza. Hasznos programnak bizonyult dr. N. Kovács Tímea főiskolai tanár-Kodolányi János Főiskola, Kép-nyelv-olvasás című előadása. Őt követte dr. Takács Edit főszerkesztő, OFI – Az olvasásmódok sokfélesége előadásával, majd Pölcz Ádám nyelvész, egyetemi tanársegéd (ELTE TÓK) is tartott előadást a témával kapcsolatban.

Ezután a közönség ismét a nagyterembe sietett ezt követően, hiszen a Csopa Playbar Science Show elkezdődött a színpadon. A nagyérdemű a Csodák Palotája leglátványosabb kísérleteiből láthatott egy kis összefoglaló ízelítőt a Csodák Tárháza program keretében

A döbbenetet egy újabb díjátadó törte meg, következett a nagyon várt Ifjúsági Sajtódíj átadása melyet személyesen a DUE elnöki tagjai adtak át az ifjú nyertesnek. Ez a legnagyobb díj illetve elismerés, amelyet a DUE kioszt évről évre a legtehetségesebbnek ítélt fiatalnak.
Egy ígéretes pályázati beharangozás következett, méghozzá az OBB jóvoltából. A DUE és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság jelentette be a „A mobil várhat” című akciót és pályázatot. A részletekről rövidesen a DUE honlapján és az országos sajtóban lehet majd tájékozódni.

A díjátadások sorát az Év diáklapja kategória nyerteseinek kihirdetése zárta. A díjátadó partner Berzai Zsolt alezredes, az ORFK kiemelt főreferense volt. Megtisztelő volt a nyertesnek, hogy kezet foghatott az alezredes úrral, aki személyesen gratulált az elért eredményhez. Természetesen a fotózások és tapsvihar közepette mindenki elismerését fejezte ki a nyerteseknek.

Az Óbudai egyetem standja és bemutatója sok fiatalt vonzott egész nap. Kis robotokkal és érdekességekkel készültek a látogatóknak.

Majd a felkonferálásnak köszönhetően a folyosóról beáradó tömeg jelezte, hogy valami nagy durranás van készülőben. Igen, Náksi Attila minden idők egyik legsikeresebb magyar lemezlovasa lejátszotta nagy sikerű slágerét „Az éjjel soha nem érhet véget” című dalt, amit a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságra kijutott magyar csapat az indulójává választott. Egyébként a 2016-os Európa-bajnokság nyitómérkőzése előtti koncerten David Guetta francia lemezlovas is lejátszotta a dalt, ami hatalmas megtiszteltetés volt a magyarok számára.
Mindenki kitombolta magát, majd Náksi és a Trollfoci oldal egyik alapítója Szabó Levente egy beszélgetés keretein belül jól ki is vesézte a foci témát a focikedvelő hallgatóság legnagyobb örömére.

Egy másik helyszínen a Class Fm részéről Pataki Zita, Stohl András, Bolla Zsolt és Janklovics Péter beszélgetett a Sajtófesztivál vendégeivel. Ugyancsak a rádiózásról beszélt Csernus János író, szerkesztő – Rádióesztétika: a hangjáték mint művészet előadásában, majd Dósa Loretta és Tóth Csilla következtek az M5 csatorna képviseletében akik a pályafutásukról tudományos ismeretterjesztő csatornáról, az M5-ről meséltek.

A 24. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált záróprogramjaként a figyelem ismét Náksié volt, akinek egy DJ szettjével zárult a rendezvény.

Köszönjük partnereinknek, előadóinknak, vendégeinknek, sztárjainknak és azoknak akik nagyban hozzájárultak 2017-ben a program sikeréhez!

Jövőre, 2018-ban találkozunk a jubileumi, 25. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság