Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

KGB - Vaknyugat, az Átrium színházban

November 29-én ismét DUE KGB, ami ezúttal egy színházlátogatás lesz. Megismerhetitek az Átrium kulisszatitkait, Zsedényi Balázs (a Kultúrbrigád Kft ügyvezetője) vezetésével. Aki egyben arra invitálja a duésokat, hogy nézzék meg a Vaknyugat című előadást.

A Kultúrbrigád és az Átrium első produkciója öt éve folyamatosan műsoron van, Alföldi Róbert, Ficza István, Rétfalvi Tamás és Mészáros Piroska szereplésével. A testvéreket játszó két színész 2013-ban a Vidor Fesztiválon a legjobb férfi színész Arlecchino-díját kapta, a rendező pedig a legjobb rendezésért járó Capitano-díjat vihette haza. Az előadás ugyancsak 2013-ban a THEALTER Fesztiválon elnyerte a közönségdíjat.

Vaknyugat – testvérháború két részben. Coleman és Valene, az apjukat nemrég egy különös baleset folytán elvesztett testvérpár egy Isten háta mögötti ír faluban, annak is a legszélén él. A nagy bánat közepette – amelyben a masszív alkoholista helyi pap, Welsh atya szeretne nekik vigaszt nyújtani – mindennapjaik nagy része egymás bosszantásával, hergelésével, átverésével és idegesítésével telik. Mi több: számukra ez maga az élet – mindegy, hogy pástétom leveles tésztában vagy szentszobrocskák vagy képes magazinok vagy hasábkrumplik vagy alkoholtartalmú italok vagy birtok vagy tehenek vagy nők vagy kutyafüle: bármin és bármikor hajba kapnak, összevesznek vagy ölre mennek. Akár a legvégsőkig. Erről szól ez a darab: a bűnről és a szeretetről. Meg arról, hogy van-e élet a halál után? És előtte? Ajánljuk családosoknak és egyedülállóknak, szülőknek és testvéreknek, barátoknak és felebarátoknak, fülig szerelmeseknek és örök ellenségeknek. Főleg embereknek.

„A darab úgy ábrázolja a mániákusságot és a fizikai erőszak iránti vágyat, hogy az egyszerre nevettet és érint meg zsigerileg.” (Daily Telegraph)

Az íróként és rendezőként is ismert ír kortárs alkotó, Martin McDonagh A kripli, a Leenane szépe és a Koponya Connemarában után írta meg Vaknyugat című drámáját 1997-ben, amelyért a cseh színikritikusoktól Alfréd Radok-díjat kapott. A magyar ősbemutatót 2004-ben tartották, a Pesti Színházban, Gothár Péter rendezésében, aki emellett a Radnóti Színház A kripli című, hosszú szériát megélt előadásával is bizonyította: kiválóan érti és interpretálja McDonagh sajátos világát.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az előadás erős hanghatásokat tartalmaz! Megtekintését 15 éven aluliaknak a színház nem ajánlja.

Az eseményre november 27-ig regisztrálj a due@due.hu címen "Vaknyugat" jeligével.  Találkozunk az Átrium Színházban 18.00 órakor.

Kapcsolódó link: http://revizoronline.com/hu/cikk/4309/martin-mcdonagh-vaknyugat-atrium-film-szinhaz-kulturbrigad/

Kapcsolódó hírek

Kulisszák mögött: amit a vörös függöny eltakar

Egyre többet járunk színházba. Azonban az élmény és a látvány mellett a néző sokszor arra is kíváncsi, hogy mi zajlik a kulisszák mögött? A vörös függöny mögé csak kevesen láthatnak be, velünk most megteheted. Megismerhetitek az Átrium kulisszatitkait, Zsedényi Balázs vezetésével.

TESTVÉR TESTVÉRNEK FARKASA

2017. november 29-én, szerdán a DUE Kulissza Gerilla Brigád csapata ismét egybegyűlt, hogy beleshessen a budapesti Mechwart Liget közelében lévő Átrium Színház kulisszái mögé.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság