Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Csillagok között - Tudós csajok beszámoló

Gyányi Tímea és Rapatyi Anna a Tudós csajok projekt két tehetséges résztvevője a TIT Uránia Csillagvizsgálóban járt. A csajok beszámolójukban leírják, hogy mit láttak és hallottak a tehetséggondozó projekt keretein belül szervezett élmény alapú helyszínlátogatáson.

December 14-én alkalmunk nyílt a Tudós Csajok csapatával a TIT Uránia Csillagvizsgáló meglátogatására.
Nyerges Gyula (aki egyben a TIT Planetárium munkatársa is) előadásából hallhattunk a földönkívüli életről és a tudományban erről alkotott álláspontokról is. Már az első pillanatban látni lehetett, hogy őszinte érdeklődéssel és lelkesedéssel beszél a témáról, nem csak egyoldalúan, hanem közönségét is bevonva.

A prezentáció során elhangzottak filmes utalások, illetve szót ejtett egy múlt évszázadbeli földönkívüliekről szóló rádióműsorról is. A rádiós produkció annyira hitelesre sikeredett, hogy a New York-i lakosok egy része menekülni kezdett a városból.

A középkorban nem  merült fel a földön kívüli élet létezése a geocentrikus világkép miatt, azonban a Nap központú világkép megjelenése után felvetődött az a kérdés, hogy mi van, ha nem vagyunk egyedül. A válaszra a tudomány fejlettsége ellenére a mai napig nem derült fény.

Dr. Frank Drake 1960-ban megalkotta a Drake-formulát, mely segítségével egy adott csillagközi térrészen belül meghatározható az egymás között kommunikálni képes civilizációk száma. A 8 tényezős képletből 1 kivételével (csillagok száma) mind ismeretlen. Egy biztos, ez a szám nagyobb, mint 0, hiszen mi is egynek számítunk.

A kutatásokhoz bárki hozzá tud járulni és csak pár kattintás szükséges hozzá, ugyanis a SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence, azaz földön kívüli intelligencia kutatása) intézete egy applikációt kínál, mellyel a kutatók információt gyűjthetnek be eszközeinkről és amennyiben pont rajtunk keresztül szeretnének az idegenek kommunikálni az emberiséggel, igen nagy sikerélményben lehet részünk.

A csillagvizsgáló egy korábban lakóházként funkcionáló épület volt, ma már a földszinten egy kiállítás, felsőbb emeleteken előadóterem, míg a tetőn maga a teleszkóp található egy hatalmas kupola alatt.

A több tonnás, középen szétnyitható kupola mozgatásához komolyabb erőnlét nem szükséges, mindössze néhány kötél és egy kis akaraterő kell hozzá. A kiválóan működő távcső nem csak arról híres, hogy a tengelye a Föld forgástengelyével megegyező irányban helyezkedik el, hanem arról is, hogy több világháborút is túlélt és a kupola építése előtt rengeteg viszontagság érte.


Fotó: Rapatyi Anna - Az Éta Carinae-köd, a kiállítás részeként tekinthető meg


Fotó: Rapatyi Anna - egy reflexiós köd és Gyányi Tímea

Az előadás végére, bármennyire is szerettük volna, nem tudtuk bebizonyítani az űrlények létezését, így ez a kérdés ezek után is nyitott marad, hogy mi és az utánunk jövő generációk tovább kutathassunk.

 

Rapatyi Anna és Gyányi Tímea

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság