Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Okosan bánj a pénzzel!

THM, kamatos kamat, hitel, kereslet-kínálat görbe… Mindegyik szó nagyon felnőttesen és komolyan hangzik, amit magunktól távol állónak érzünk. De muszáj hozzá értenünk, ha boldogulni akarunk a világban.

Nem mindenkinek úgy, mint egy bankár, de a pénzhez érteni kell. A Nemzetgazdasági Minisztérium és számos intézmény közreműködésével megszületett 7 éves, „Okosan a pénzzel!” című kormánystratégiának nem is a pénzügyi szakemberek kinevelése a célja. Sokkal inkább az, hogy az iskolában, illetve a mindennapi életben is segítsen könnyedén, életszerű példákon át utat mutatni a pénzügyi fogalmak és szituációk erdejében, hogy mindannyian szakértők lehessünk a magunk szintjén. A lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó nemzeti stratégiáról és annak részleteiről kérdeztük Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárt.

 

Miért fontos hogy tudatosan hozzunk pénzügyi döntéseket, és ismerjük a pénzügyi világot?

Fontos, hogy már gyermekként kialakuljon az érdeklődés és a fogékonyság, ebben segít majd az iskola, ami a jövőben már nem száraz tanórákat jelent, hanem a pénzügyi ismeretek élményalapú átadását. Fontos lenne, hogy minden család tervezze meg legalább havi szinten a háztartási költségvetését, ebben sajnos Magyarország rosszul áll nemzetközi összehasonlításban, mivel jelenleg a családok alig negyede készít rendszeresen családi költségvetést. Ez az első lépése a tudatos pénzügyi magatartás kialakításának.

 

A stratégia miben változtatja meg majd az iskolások életét?

Szeretnénk, hogy a pénzügyi ismeretek önálló tantárgyként jelenjen meg a Nemzeti Alaptantervben. Ezért a Pénziránytű Alapítvány már kifejlesztett egy olyan tankönyvet, ami a napi életből vett példákon keresztül hozza testközelbe a pénzügyeket a diákok számára. A könyvben szituációs feladatok segítségével élhetünk át egy család életéből kiragadott, hétköznapi élethelyzeteket, amik bármikor bárkivel megeshetnek. 40 000 ingyenes, nyomtatott példány jutott el az iskolákhoz, de a digitális verziót bárki elérheti az alapítvány honlapján.

 

Hogyan kívánják elérni a kitűzött célokat?

A legfontosabb, hogy minél előbb elkezdjük erre a készségre nevelni a fiatalokat. Az iskolai oktatásba élményszerű, gyakorlati tananyagként kerüljön be a pénzügyi ismeretek, hiszen így könnyebben ültethető át később a felnőtt, önálló életükbe is a megszerzett tudás. Amennyiben már általános és középiskolában megismerik a fiatalok a számukra kidolgozott esetek tanulságait, mondhatjuk, hogy „úszni tanulnak egy pénzügyi információkkal teli áradatban” és biztonsággal tudnak a felszínen maradni.

A stratégia nem csak a köznevelésben résztvevőket célozza, fontos, hogy elérjük a fészekrakó, friss házasokat éppúgy, mint a nyugdíjas éveikre takarékoskodókat, sőt a nyugdíjas korosztályt is. Minden célcsoport számára külön programokat szervezünk.

 

Milyen, a fiatalabb korosztályt elérő eszközök lesznek még segítségükre?

Szeretnénk megoldani, hogy a tanórákon kívül is játékos módon bővítsék, erősítsék ismereteiket, céltudatos hozzáállásukat a diákok. Például a DUE nyári Médiatáborában mindenképpen kreativitást igénylő, szabadabb feladatokra fókuszálunk majd a pénzügyi tematikus napokon. Szeretnénk 1-2 napra eljutni az Erzsébet-táborokba is a tematikus napjainkkal. A cél az, hogy a különböző társadalmi rétegből származó fiatalok ugyanolyan eséllyel jussanak a program nyújtotta tudáshoz.

 

A stratégia felkészült a fintech újításokra is?

A küszöbön álló FinTech forradalom pontosan a fiatal generáció számára jelent olyan mindennapi alkalmazásokat, melyek okos használatával pozitívan lehet befolyásolni a család anyagi jólétét, lehet választani a különböző felkínált pénzügyi termékek közül. Aki tudatosan alkalmazza ezeket a megoldásokat, könnyebben és gyorsabban tud majd pénzügyi döntéseket hozni, ki tudja kerülni a csapdákat, tehát versenyelőnyben lesz. Természetesen a stratégia is figyelmet fordít a FinTech-alkalmazások térhódítására. Meg kell említenem még a stratégia saját honlapját is, az okosanapenzzel.hu oldalt. Ez egy olyan platformként működik majd, ahol minden korosztály, így a fiatalok is megtalálják az éppen aktuális élethelyzetükhöz kapcsolható pénzügyi döntések meghozatalához szükséges információkat. A honlapon elérhető lesz egy háztartási költségvetési kalkulátor is, amellyel mindenki meg tudja tervezni a kiadásait és bevételeit és a végén menthető formátumban meg is tudja őrizni a későbbi felhasználásra.

 

A cikk megjelenését a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatta.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság