Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Tudós Csajok beszámoló: A kutatók háborúja, avagy az antibiotikum-rezisztencia kutatása

Tudós Csajok legutóbb Czikkely Mártonnal ismerkedhettek meg, aki a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán tanul és emellett a MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában dolgozik. Előadásában az antibiotikum-rezisztenciával kapcsolatos kutatásokról beszélt. Menich Kriszti beszámolója.

Először a kutatóközpontban végzett munkájával ismertetett meg minket, ahol azzal foglalkoznak, hogy a különböző antibiotikumokról megmondják, hogy melyik hajlamos legkevésbé a rezisztencia kialakítására. Ezt úgy magyarázta el, hogy háborúban állunk a baktériumokkal és ők munkájuk során mindent megtesznek azért, hogy mi nyerjünk. Ezt a hasonlatot folytatva: napjainkban az jelenti az egyik legnagyobb problémát, hogy a mi fegyvereink (az antibiotikumok) folyamatosan elavulttá válnak, mivel a baktériumok képesek úgy megváltozni vagy felfegyverkezni, hogy ne árthassunk nekik.

 Az előadás végén megkezdhettük ezzel kapcsolatos laboros tevékenységeinket, ugyanis azt a feladatot kaptuk, hogy piros és fehér pöttyök megszámolásával mondjuk meg, hogy a mi Petri-csészénkben lévő antibiotikum mennyire hatásos. A fehér pöttyök jelentették a „lefegyverzett baktériumokat”, míg a piros színűek azokat, amelyek alkalmazkodtak, „felfegyverkeztek”. A legtöbbünknél, nagyon kevés volt a fehérek száma, tehát a legtöbb antibiotikumhoz nagyon rövid időn belül alkalmazkodtak a baktériumok, azaz kialakult a rezisztencia.

Mivel az antibiotikum-fejlesztés rendkívül költséges és lassú folyamat, ezért kevés vállalat foglalkozik a területtel. Az ezzel foglalkozó cégek a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjához hasonló laborokkal vizsgáltatják meg a fejlesztés alatt álló antibiotikumokat, mivel így a fejlesztés korábbi szakaszában kiderül, hogy mennyire rezisztensek és így adott esetben kisebb lesz a veszteség.

 A program második felében az egyetemmel, a kutatásokba való bekapcsolódással, valamint a felvételivel kapcsolatos kérdéseinkre kaptunk választ. Azzal kapcsolatban is kaptunk tippeket, hogy melyik érettségi előkészítőre érdemes menni kémiából, valamint hallottunk olyan versenyről is, amellyel például ki lehet jutni a Nobel-díj átadásra is és a Szegedi Egyetemet is megismertük kicsit.

Számomra az egyik legfontosabb dolog, amit a beszélgetésből megtudtam, hogy merjünk kezdeményezőek lenni és már a középiskola alatt is keressük azokat a lehetőségeket, amelyek révén bekerülhetünk különböző kutatásokba, mert ezek a tapasztalatok segíthetnek elérni mindazt, amit szeretnénk.

( Menich Kriszti)

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság