Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Várjuk a Pénzügyes Teszt döntő résztvevőit!

A Pénzügyminisztériumban március 6-án, pénteken zajlik a Nagy Diák Pénzügyes Teszt döntője. Mi már nagyon készülünk, hiszen több mint 150, remek teszteredményt elért versenyzőt várunk a döntőre.

Az országos edukatív játék első fordulójában 13 ezer fiatal tette próbára pénzügyes tudását. Közülük a legjobbak vetélkednek március 6-án, pénteken a fődíjért.

150 játékos regisztrált a középdöntőre, ők kísérőikkel érkezhetnek a helyszínre. A Pénzügyminisztérium Pénztártermében pontosan 14 órakor kezdődik a középdöntő. Itt szintén egy tesztet töltenek ki a játékosok – persze már személyesen, segítség nélkül.

Míg az eredményekre várunk, a Pénzügymisztérium jóvoltából egy állófogadáson vehetnek részt a tesztkitöltők, majd Vecsei H. Miklóssal találkozhatnak, miközben a népszerű DJ Tivadar szórakoztatja a közönséget. A középdöntőből a legjobb 12 jut színpadon zajló döntőbe, amit Petur András játékmester irányít.

A program fél 5 után ér véget, amikorra kiderül, hogy ki nyeri a fődíjat, a Samsung Galaxy Note 10 okostelefont, és a számos további értékes nyereményt. Az az iskola, ahonnan a legtöbben jönnek el a középdöntőre, egy nagytudású laptoppal lesz gazdagabb. Az összes résztvevő pedig egy izgalmas élménnyel!

A Nagy Diák Pénzügyes Teszt eredményéről a due.hu elsőként számol majd be!

2020. március 5.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság