Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A DUE Rádió új köntöse

Szeptemberben megújult a DUE Rádió műsora is. Az idei tanévet az egyesület két új meglepetéssel kezdte: nemcsak a DUE Tallózó kapott új köntöst, hanem a DUE Rádió hanganyagait is megreformálták a szerkesztők. A változtatásokról kérdeztem Zala Orsolyát, a DUE Rádió főszerkesztőjét.

Mi késztetett arra, hogy megújítsátok a DUE Rádió eddigi műsorstruktúráját?

Két-három évente mindig kell újítani valamit, hogy az állandó hallgatók, ill. a készítők se unják a már megszokott adásmenetet. A korábbi adások már nem voltak elég újszerűek, meg kellett reformálni őket, hisz haladni kell a korral, no meg törekedni a még jobb műsorokra.

 

Mi volt a legfontosabb, amit első körben megváltoztattatok?

Alap volt, hogy az ünnepi műsorokat mindenképp meg kell újítani, mert már nagyon régen készültek. Ezért kitaláltuk, hogy idén minden hónapra csinálunk egy új műsort és akkor lesz egy új „készlet” az elkövetkezendő pár évre. Ebből az első volt az október 6-i műsor, amit a szeptemberi műsorcsomagba már be is tettünk, hogy még időben odaérjen az iskolákba. Az ünnepi műsor általában nagy segítséget nyújt a diákrádióknak. A tavalyi visszajelzések szerint a pedagógusok is szeretik, mert készen van, s így már nem kell nekik ostorral hajtani a gyerekeket, hogy csináljanak egy hanganyagot.

 

Ha már szóba jött az ostor, kiket kellett hajtanod vele, hogy elkészüljön az idei első műsor?

Hú, hát összesen körülbelül tizenhárman dolgozunk a DUE Rádió anyagán, plusz-mínusz egy-két fő, attól függően, hogy mi esik még be, vagy az interjúk továbbosztódnak. Név szerint: A műsorsorozatok szerkesztő-riporterei Molnár Zsuzsi, Tóth Enikő, Nagy Kátya, Kiss Gábor, Balázs Géza és Bogár László. A két műsorvezető Sekoulopoulu Phaedra és Buda Márton, a és segíti a munkát két színész, akik általában Molnár Ilona és Pálmai Szabolcs. Sekoulopoulu Márta, a megrendelők ügyeit intézi, Szayly József a teljes munka szakmai felügyeletét látja el, Kiss Gábor pedig a „hangember”, aki végleges formába önti a műsorokat – tőle szólnak olyan jól.

 

Az október 6-i műsorra visszakanyarodva, beavatnál a kulisszatitkokba? Hogyan lett az ötletből egy kész műsor?

Még sosem csináltam egy egész műsort egyedül, de nagyon szórakoztató volt, főleg amikor a zenét válogattam. Mindenképp Lisztet akartam az anyag alá rakni – 2011-ben Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük (a szerk.) –, és egy csomó Liszt-darabot meg kellett hallgatnom hozzá, mert ugyanazt a darabot sem játsszák kétszer ugyanúgy, mire megtaláltam a legjobbat. Mondhatom, hogy egészen megszerettem Lisztet…
A műsor felépítésén sokat gondolkodtam a szabadidőmben, a buszon, meg ahol az emberek általában gondolkodni szoktak, no meg éjjel, elalvás helyett, s nagyjából össze is állt a fejemben, hogy mit szeretnék kihozni belőle. Egy vasárnap leültem, s kb. hat óra alatt megírtam a teljes szöveget, az ideillő versekkel, részletekkel együtt. Miután az idézeteket és a narrátort felvettük Phaedrával és Pálmai Szabolccsal, Kiss Gábor segített technikailag, hogy szépen is szóljon az, ami a fejemben volt. De azért nem akarom az összes műsort én csinálni. Jó lenne, ha lenne egy ünnepiműsor-szerkesztő, akinek én már inkább csak besegítenék.

 

Az október 6-i műsor mellett milyen egyéb ünnepi műsorokat írtok újra még, ill. készítetek első ízben?

Tulajdonképpen minden hónapra kitaláltuk már valamit, sőt van ahol több ötletünk is van. Csak néhány fontosabb témakört megemlítenék: október 23., a karácsonyi ünnepek, farsang, húsvét, a magyar kultúra napja és a Színházi Világnap. Persze nem csak az ünnepi műsorokat reformáltuk meg, hanem például a korábbi DUE Magazint is, ami szeptembertől a DUE-Trend nevet viseli. A belső információs műsort végleg megszüntettük, helyette három új adást találtunk ki: a Hello holnap! fenntarthatósági műsort, a Védekezz okosan! munkavédelmi sorozatot, és a Műsorváltozást, ami a biztonságos internetezésről és tévézésről szól majd. Ezek nem teljesen önálló adások, mert a legelsőt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség támogatja, a másodikat a Magyar Telekom Hello holnap! mozgalma, az utolsót meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Ezen kívül még vannak teljesen saját programjaink, például az ünnepi, amiről már beszéltünk, a Szólapát, ami egy nyelvi miniműsor Balázs Géza és Bogár László vezetésével, vagy éppen a Látványstúdió, amiben pedig Kiss Gábor ad mindenféle izgalmas tanácsot, hogy hogy lehet a rádióban a semmiből várat építeni. Ehhez majd lesz videós verzió is, amiben el is mutogatjuk, hogy mit hogyan kell csinálni. Végül ott van még a sztárinterjú, amit talán nem is kell magyarázni.

 

Valóban, ne magyarázkodjunk, inkább hallgassunk bele az új DUE Rádióba -www.dueradio.hu – ahogy ezt országszerte teszik abban a 250-300 iskolában, ahová eljuttatják a rádió hanganyagát minden hónapban. És ki tudja? Lehet, hogy a következő havi ünnepi műsort már az egyik DUE Rádió-s iskola diákja fogja szerkeszteni?

A lehetőség előttetek, ne tétlenkedjetek!

Lazáry Fanni

Fotó: Sóki Tamás

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság