Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Prága diákhitelből? Igen!

Hanna (20) most első éves a Budapesti Corvinus Egyetemen. Egyik nap a kezébe akadt egy prospektus: Prága, két nap, 19990-ért.

 

Az utazás volt a hobbija a gimnáziumban, amikor még a szüleivel együtt fedezték fel az idegen országokat, kultúrákat. Viszont ahogy az egyetem más egyéb eddigi szokását is megszakította, így ennek is búcsút kellett intenie, legalábbis egy kis időre.

 

Mióta vagy diákhiteles? Hogyan osztod be a havonta kapott pénzösszeget?

- Év elején jelentkeztem a diákhitelre, mert húsz évesen már nem akartam a szüleim nyakán lógni. A havi negyvenezer forint, amit kapok a banktól, pont elég arra, hogy a havi költségeimet fedezzem. Szüleim lakásában lakom testvéremmel, ezért szerencsére nem kell albérletre költenünk csillagászati összegeket. A rezsit ők fizetik, persze bátyámmal ott faragunk rajta, ahol tudunk. Havonta veszek BKV-bérletet, úgyhogy ezt mondhatom fix kiadásomnak. Naponta ötszáz forintból étkezem, mert a másik nagy pénzspórolási lehetőség számomra az az élelmiszervásárlás. Ruhát utoljára magamnak nyáron vettem, de nem is bánom, mert így legalább a szekrény alján heverő, feledésbemerülő darabokat is felveszem. Sajnos havonta van azért egy kozmetikai szerekre költött „fix” költségem, de ilyenkor mindig nézem az akciókat, no meg persze gyűjtöm a pontokat.

Mi a helyzet a szórakozással, kikapcsolódással?

- Hát igen, ez az egyik legnehezebb része a havi költségtérítésemnek. Párommal nagyon szeretünk moziba illetve színházba járni, úgyhogy havonta egyszer az egyik helyre megpróbálunk eljutni. Ha moziba megyünk, akkor a kedvezményes napot választjuk, amikor olcsóbbak a jegyek, a popcornt pedig, nevetségesnek tűnhet, de itthon pattogtatjuk ki, majd csempésszük be a táskámban. A decemberi színházjegyet sikerült az egyetemen keresztül, 25%-kal olcsóbban megvennem, úgyhogy nem marad el a kultúra a jövő hónapban sem.

Most érkeztél meg Prágából. Miből tudtad a költségeket állni?

- Ó igen, a prágai út. Talán még sosem volt ekkora szerencsém utazásokat illetően. Amikor megláttam ezt a szuperakciót az egyetemen, tudtam, hogy nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget. A páromat is sikerült bezsongatnom, úgyhogy ketten kellett kitalálnunk a megoldást. Nem volt mit tennünk, összedobtuk a kettőnk novemberi diákhitelét és így az egyikünk diákhiteléből jól éreztük magunkat Prágában. Nem vettünk kint felesleges dolgokat, de megnéztünk mindent, amit két nap alatt meglehetett, és cseh specialitásokat vacsoráztunk.

Hogyan fogod visszatörleszteni a felvett hitelösszeget? Gondolkodtál már ezen?

- Úgy gondolom, hogy mivel elég erős szakon tanulok a Corvinuson (nemzetközi gazdálkodás- a szerk.), ezért remélem, hogy nem lesz gond a munkakereséssel és a későbbi hiteltörlesztéssel sem. Szeretnék a diplomámmal egy évig külföldön dolgozni, hogy „megcsináljam a szerencsémet”, s az ott összekuporgatott pénzemből, sikerülni is fog talán egy összegben visszafizetnem a diákhitelemet.

 

 

 

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság