Dueonline.hu

Az általános iskola harmadik osztályában nyert először szavalóversenyt, majd tagja volt a szavaló- és a Kazinczy-szakköröknek. Gimnazistaként egy iskolai ünnepségen konferanszié volt, ami annyira jól sikerült, hogy az egyik kisebb szegedi kábeltelevíziótól felkérték hírolvasónak.

Tanulmányait az akkori Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi folytatta, ahol egy újabb szerencsés fordulat következett be életében. Ennek már lassan tizenegy éve, és szerkesztő-műsorvezető karrierje egyre feljebb és feljebb ível Ördög Nórának, az X-faktor műsorvezetőjének.

Milyen diák voltál?

Kitűnő tanuló voltam, amit akkoriban nem nagyon szerettem, mert az ember nem jókislány akar lenni, hanem egy kicsit lázadóbb, vagányabb. Úgyhogy elég sokáig rajtam volt ez a bélyeg, amitől a szívem mélyén szabadultam volna, de közben meg belehaltam, ha hármast vagy annál rosszabb jegyet hoztam haza. Eléggé sikerorientált voltam, mindenféle téren.

Ki volt a mecénásod, a mentorod, aki segített végig?

A klasszikus értelemben vett mecénásom nem volt, aki mondjuk anyagilag támogatott volna, de a szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, mert a főiskola mellett biztosították nekem, hogy nem volt kötelező munkát vállalnom. Ezért tét nélkül el tudtam kezdeni dolgozgatni, gyakornokoskodni, hogy ne a túlélés meg a megélhetés legyen a cél, hanem a saját örömömre csinálhassam. A gimnáziumi tanárnőm, akihez a Kazinczy-szakkörre jártam, szintén egy nagyon fontos szereplője az életemnek, és nagyon sokat köszönhetek neki.

Van példaképed?

Kifejezett példaképem nem volt soha. Nagyon sok embert nagyon nagyra tartok és tisztelek. Mindig nagy örömmel tölt el, hogy a televíziózás nagy legendái számon tartanak, tudnak rólam, vagy van véleményük arról, amit csinálok. Nem vagyok példaképkereső, mert magamban hiszek, megyek előre és csinálom a dolgaimat. Nem másolok, nem „lopkodok” ötleteket másoktól, mert ha az ember nem saját magát adja, akkor az leugrik a képernyőről.

Milyen érzés volt, amikor legelőször megkerestek azzal, hogy legyél valamilyen terméknek a reklámarca?

Évekkel ezelőtt történt, és nagyon jó érzés volt. Megtisztelő, ha az ember azt érzi, hogy valamilyen módon véleményformáló, és a neve alkalmas arra, hogy eladjanak vele valamit. Régen és most is csak olyan dolgokra mondok igent, amiben őszintén hiszek. Például, ha nem oda járnék egyébként is bevásárolni, nem biztos, hogy igent mondtam volna a Spar biotermékeinek kampányára.

Maximalista vagy?

Igen, minden téren. . Ez jó és rossz is egyben. Nem mindig tudok felszabadultan örülni a sikereknek, mert általában találok valami apróságot, ami még nem tökéletes és kéne csiszolni. Alapvetően viszont ez visz előre. Ha az emberben nincs igény arra, hogy mindig a tökéleteset nyújtsa, és mindig fejlődjön, és mindig még jobb és még jobb legyen, akkor előbb-utóbb elvész.

Szerkesztő-műsorvezető voltál az X-faktorban, azonban nem olyan rég megváltál az előbbi munkakörödtől, mert Törköly Erikával belevágtatok az Angel’s Armyba, ami a mai nőknek nyújt segítséget a mindennapi helytállásban.

Valóban. Régi vágyunk a barátnőmmel, hogy valami közöset csináljunk. Ezt több dolog is motiválta, egyrészt az, hogy legyen valami, ami csak a miénk, amit mi alkottunk, mi hoztunk létre. Másrészt ez tényleg egy gyerekkori álmunk volt, harmadrészt pedig iszonyúan élvezzük. Ez egy olyan terület, amire nagyon nagy szükség van, no meg számunkra is kihívást jelent. S olyan sikerélményeket ad, amit mondjuk a szerkesztés már kevésbé adott.

Milyen indíttatásból vállaltad el a 2009-es Playboy-fotózást?

Kicsit az vezérelt, amit már az elején is mondtam: szerettem volna megmutatni, hogy sokkal több van bennem, mint egy unalmas jókislány. A Kölyökklub éveken át tartó gyerekműsora kicsit beskatulyázott. Ezért is gondoltam, hogy miért ne mutassam meg a bennem lakozó szexis nőt, hisz a kislányból már réges régen kinőttem. Persze csak úgy vállaltam a fényképsorozatot, hogy nem mutattam semmit, nekem az már nem fért volna bele.

Egyszer ezt nyilatkoztad: „Egy beszélgetős műsort szeretnék, de ehhez még érnem kell.” Mit értettél ezen?

Harminc évesen az ember még nem feltétlenül kész arra, hogy a saját nevével, gondolataival, egyéniségével vigyen egy ilyen műsort, mert még nem biztos, hogy eléggé komolyan veszik, hogy hiteles tud lenni. Tudom, hogy még nem vagyok véleményformáló minden fronton, ezért kell még érnem. Abban hiszek, hogy az ember egy adott életkorban azokat a dolgokat végezze, amik igazán testhez állóak, és sikerélményt adnak. Ez valahogy nekem mindig szerencsésen jött, lépésről lépésre haladtam előre. Az X-Faktor kapcsán is úgy érzem, hogy az egyszemélyes műsorvezetés egy olyan lépés, amit már meg tudok oldani, de azért okoz fejtörést és kell küzdenem miatta, ami nem baj.

Mi az a dolog, ami a bakancslistádon van?

Az ejtőernyős ugrást egyszer kipróbálnám, de nem minden áron küzdök érte. Utazni szeretnék inkább, mert nagyon sok helyen nem jártam még, amiket nagyon meg szeretnék nézni. A Kölyökklub alatt is, meg a Reggeliben is volt jó néhány lehetőségem szerencsére, hogy kipróbáljak olyan dolgokat, amiket egyébként nem tennék magamtól. Ezért most már csak az utazgatásra vágyom.

Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel c. novellája ihlette kérdés: büszke lenne magára a fiatalembered, ha most találkoznál vele?

Szerintem igen. De nem állok meg percenként mérlegelni, hogy amit most elértem az jó-e, vagy sem. Ritkán vannak olyan pontok, amikor megállok és visszanézek. Most ilyen volt például a harmincadik születésnapom vagy a Junior Prima Díj, amit nemrég kaptam. Ezeken a pontokon az ember megnyugszik, hogy igen, talán ott tartok, ahol szeretnék, és még mennyi mindent akarnék elérni. Ez soha nem fogy ki. 

Lazáry Fanni