Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Lakatos Levente a Sajtófesztiválon

Lakatos Levente a Barbibébi és a LoveClub című könyvek szerzője is vendégünk lesz a Sajtófesztiválon, mégpedig a Padláson találkozhattok vele egy közönségtalálkozó keretében.

2010 decemberében sokkoló fotósorozat jelent meg az interneten, elsősorban a közösségi oldalakon Lakatos Leventéről. A fotókon 'drogoskén' pózol, szétcsúszva, sápadtan, beesett arccal, vörös szemekkel, kiszáradt szájjal és a bőrén sebekkel látható. 

"A képek egyik célja nem titkoltan a meghökkentés" - mesélte Levente a képek megjelenésekor. Elmondta, szerinte manapság annyira magasra került a fiatal generáció ingerküszöbe, hogy kizárólag harsány, sokkoló megoldásokra kapják fel a fejüket. "Véleményem szerint minden, fiatalok részére alkotó személynek kötelessége lenne kiállnia valamilyen jó ügy mellett, és azt propagálni is. Nálam ez a drogellenesség."  Új LoveClub című könyvében az internet veszélyei mellett, a drogok is több szálon megjelennek, hiszen könyveiben is állandó téma a precenció.
 
Nem véletlenül lesz az idei Sajtófesztiválon a Padlás vendége, hiszen ezen a helyszínen egész nap drogprevenciós programokkal várunk benneteket. 
Levente nemrégiben a DUE Tallózó címlapján is szerepelt, a vele készült interjú során mesélt könyveiről, és arról is, hogy látja az újságíró szakmát.
Május 11-én a Sajtófesztiválon egy órás közönségtalálkozó keretében beszélgethettek Leventével.
 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság