Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Két nap a diákmédiáról és az internetről

Az internetkorszak diákmédiájáról szóló pedagóguskonferenciával és Médiatalálkozóval indította a hosszúhétvégét a DUE Médiahálózat. A rádiótörténettől a Facebookig mindenről szó esett.

 

Az október 19-én és 20-án rendezett konferencián a média és kommunikáció oktatásával, illetve a diákújságok és diákrádiók patronálásával foglalkozó tanárok vettek részt. Az október 20-i Médiatalálkozó programja mindenki számára nyitott volt, aki előzetesen jelezte részvételi szándékát.

Pénteken a budapesti Váci Mihály Kollégium adott otthont a konferencia első napjának. A megnyitón a DUE elnöksége nevében Szayly József alelnök köszöntötte a résztvevőket, majd röviden bemutatta egyesületünket. Rögtön utána rá is tértünk a találkozó konkrét témájára: a diákrádiók internetben rejlő lehetőségeiről beszélt Herczeg Zsolt, a DUE elnökségi tanácsadó testületének tagja, az Inforádió szerkesztő-riportere. Ehhez kapcsolódóan mutatta be az egyesület legrégebbi szolgáltatását, az Országos Iskolarádió Hálózatot Szayly József, a DUE alelnöke.

A KomMentor workshop során szakértőink válaszoltak a feltett kérdésekre. A legnagyobb vitát kiváltó téma a mozgóképkultúra és médiaismeret tárgy oktatása volt. S. Tóth Márta, life coach diákújságírók, diákrádiósok motiválására szolgáló tréningje zárta a nap „üldögélős” részét. Vacsora után szociotúrára indultunk, hogy megtudjuk, hol töltik a fiatalok a szabadidejüket manapság – és Varga G. Gábor (a DUE intézőbizottságának vezetője, a Népszabadság gazdasági újságíró-szerkesztője) segítségével bevetettük magunkat a romkocsmák világába. Elsőként minden romkocsmák őse, a Szimpla látott vendégül minket, és kaptunk nagyszerű kalauzolást, illetve bemutatót abból, hogy mennyivel több lehet egy romkocsma egy egyszerű szórakozóhelynél.

A konferencia második napját együtt tartottuk az idei Médiatalálkozóval a Magyar Rádió impozáns Márványtermében. Kecskés István, a DUE elnöke után házigazdáink is köszöntötték a résztvevőket, így Gazsó L. Ferencnek, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettesének és Jónás Istvánnak, a Magyar Rádió vezérigazgatójának a közszolgálati médiával kapcsolatos gondolatait is meghallgathatták az egybegyűltek.

Szűts Ildikó, az OTP Bank kommunikációs igazgatója a bank novemberben induló új, középiskolásoknak szóló Facebook-vetélkedőjét mutatta be a résztvevőknek. A részleteket hamarosan mindenki megismerheti!

Ezt ismét a médiáról szóló előadások sora követte: először dr. Balázs Gézát, a DUE alelnökét, egyetemi tanárt, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetőjét, majd Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvírót, tanárt láthatták a résztvevők. Utánuk dr. Acél Petra, egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem, Társadalomtudományi Kar, Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet) következett, aki „KomMédia vagy amit akartok” címmel tartott prezentációt. A délelőtti program Kruzslicz Dávid, az RTL Klub szerkesztője, a Szeretlek Magyarország Médiacsoport főszerkesztő-tulajdonosa a Facebookkal kapcsolatos hasznos tudnivalókat osztott meg hallgatóságával.

A Médiatalálkozó résztvevői látogatást tettek a Petőfi rádió stúdióiban, Kiss Gábor, az MTVA promóciós producerének, a DUE médiatábor szakmai vezetőjének vezetésével. Az érdeklődők megnézhették, hogyan készül az élő adás. Ezután a Pollack Mihály téren található Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumba látogattunk el. Itt láttuk a Magyar Televízió legrégebbi kameráit és kipróbálhattunk egy korabeli rádióstúdiót.

 

Egyik résztvevőnk, Dr. Ujhelyiné Szeverényi Irma gondolatai a konferenciáról

Aktivistánk, Bornemissza Péter képei a Médiatalálkozóról

Médiatár

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság