Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Versenykultúra élőben

Bevásárlókosár címmel tavaly december óta találkozhattok a DUE Tallózó versenykultúrával foglalkozó mellékletével, és hallgathatjátok a DUE Rádió műsorát. A tanév végére a sorozat is lezárult, azonban a Sajtófesztiválon még személyes élményeket is szerezhettek.

Az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon május 16-án a szemléletformáló-ismeretterjesztő sorozat zárásaként a véleményformáló fiatalok személyes képzés keretében találkozhatnak a DUE és a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának munkatársaival. A workshopon a DUE Tallózóban és DUE Rádióban már megalapozott, a téma továbbgördítéséhez szükséges szakmai muníciót a résztvevők rendelkezésére bocsátjuk. A workshop a Sajtófesztivál minden résztvevője számára nyitott lesz. Programjában rövid prezentációk és gyakorlatok lesznek, amelyek alkalmasak arra, hogy bárki menet közben is bekapcsolódhasson.

 

A workshop tematikája a DUE Tallózó és a DUE Rádió tematikájára épül, így a szintén a versenykultúra, a versenyjog területével foglalkozik. A workshopon az újságírók, rádiós szakemberek előadásai a DUE Tallózó és a DUE Rádió témáira támaszkodnak, azokat dolgozzák fel közösen a résztvevőkkel immár abból a szempontból, hogy hogyan lehet minderről érthetően és érdekesen, egyúttal szakszerűen média-megjelenéseket készíteni. A workshop során a Gazdasági Versenyhivatal szakértőjét látjuk vendégül, aki a versenyjogi és versenykultúrával kapcsolatos alapismereteket osztja meg velünk.

 

A programot a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja támogatja.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság