Eseménynaptár
Közösségek határok nélkül - diákújságírók a kisközösségek szolgálatában
Időpont: 2016. December 20. - 2019. December 31.Projektünkben önkéntes alapon szerveződő 14-25 év közöttiekből álló kisközösségeket hoztunk létre, működtettünk és önállóvá tettünk Sonkádon, ill. Székesfehérváron. A program során mindkét helyszínen egy-egy ilyen kisközösséget szerveztünk és állítottunk saját lábára, ill. fejlesztettünk tovább.
A kisközösségek szerveződésének alapja a DUE fő szakterülete, a diákújságírás. A nem formalizált kisközösségeket a közös érdeklődés és tevékenység (diákújságírás) alapozta meg, de tevékenységüknek ez csak egy része volt: mint diákmédiások, környezetük problémafelvetői és megoldói voltak, önkéntes munkával segítették szélesebb közösségüket, fejlesztették magukat, népszerűsítették az önkéntességet.
A kisközösségek a diákmédiás foglalkozások során készíthettek közösen lapot, rádióműsort, honlapot, videókat, fotózhatnak, kiállítást szervezhettek stb. A cél és a lényeg a közös tevékenység, közös alkotás, fejlődés, a problémaérzékenység fejlesztése, a közösség témáinak feldolgozása volt.
Az önkéntes munka során szintén a szélesebb közösségükben felmerülő igények, megoldandó feladatok, problémák, segítségre szoruló emberek, ügyek megtalálása, azokra megoldás keresése, önkéntes munkával segítség nyújtása volt a cél. Ez a teljesség igénye nélkül lehetett a magányos idős emberek segítése, karácsonyi ajándékgyűjtés a szegényeknek, filmklub szervezése, parktakarítás stb., amit már a közösség maga talált ki és oldott meg.
A kisközösségek írásaikat, műsoraikat, fotóikat honlapjaikon is közzéteszik, ezek itt találhatók:
Székesfehérvár: https://www.taskaradio.com/category/hashtag/
Sonkád: https://gyarmatidue-hu.webnode.hu/rolunk/
Mivel honlapunk átalakult, az e projekt keretében készült tartalmak is költöztetés alatt állnak.
PROJEKTADATOK:
Kedvezményezett neve: Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete
A projekt címe: Közösségek határok nélkül - diákújságírók a kisközösségek szolgálatában
A projekt azonosító száma: EFOP-1.3.5-16-2016-00279
A projekt befejezési dátuma: 2019.12.31.
A projekt tartalma: A célcsoportunkban a helyi igények szerint nem formalizált kisközösségeket hozunk létre, amelyek végül önállóan működnek tovább. Ezeket a közös érdeklődés és tevékenység (diákújságírás) alapozza meg, aktivitásuk ezen túlmutat: környezetük problémafelvetői és megoldói lesznek, önkéntes munkával segítik közösségüket, fejlesztik magukat, tevékenységükkel mintát adnak az aktív társadalmi szerepvállalásra, karitatív tevékenységre, együttműködésre, népszerűsítik az önkéntességet. A diákújságírás mint a közösség problémáinak észlelője, felvetője, megoldáskeresője önmagában is társadalmi szerepvállalás, megvalósítása közösségi tevékenység. Ez a korosztály kortársaira hallgat, így a diákújságírók véleményvezérek közösségükben. Ha egy ügynek megnyerjük a diákújságírókat, akkor a korosztályi környezetüket is elérjük, megnyerjük. A diákújságírás mint közös(ségi) tevékenység az önkéntességen alapul, és érzékenységével megtalálja megoldásra váró feladatokat. Ebben több mint 25 év tapasztalatunk van. A közhasznú DUE – Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete – e közös érdeklődés mentén létrejött szervezet, mely teret ad az egyéni kezdeményezéseknek, felkarol társadalmi ügyeket, önkéntes szolgáltatásokat biztosít, jótékonysági akciókat bonyolít, ugyanakkor a diákújságírókat képezi, fejleszti, a fiatalok attitűdjét formálja– kisközösségi fejlesztő programunk felépítését róla mintáztuk. Ebben a tapasztalat mellett adott éves programhálója, húszéves ifjúsági magazinja, a DUE Tallózó és a DUE Rádió országos iskolahálózata, tematikus pályázatai, projektjei. A projekt célja önkéntes alapon, de irányítottan szerveződő 14-25 év közöttiekből álló kisközösségeket létrehozni, működtetni és önállóvá tenni Sonkádon és tág környékén, ill. Székesfehérváron. A problémák kisközösségekben való felismerése és felkarolása, azokra megoldására való közös törekvés hosszú távon hozzájárul a közösségek működéséhez, a diszkrimináció felszámolásához, az egyenlő bánásmód elősegítéséhez és a hátrányos helyzetben lévők körülményeinek javításához. Ebben tud egyedülállót nyújtani a diákújságíráson alapuló kisközösség, amelynek ez lesz a közös tevékenysége, egyben a társadalmi szerepvállalásuk alappillére. A „C” tevékenységcsoportot választottuk projektünkhöz, mert a célcsoportunk számára az aktív szerepvállalás gyakorlása, a tematikus programok, rendezvények megvalósítása, ill. Azokon való részvétel a korosztály számára releváns, szükséges a szabadidő hasznos eltöltése, a mintaadás, a közösséghez tartozás és hasznosság érzése. A helyi hagyományok ápolása a választott körzetekben kiemelkedően fontos, a közösségi identitás szerves részét képezi. A sonkádi körzetben erős a fiatalok oktatásbeli lemorzsolódása, kimagaslóan sok a hátrányos helyzetű fiatal, így a felelős életre nevelésben komoly hatása lehet a kisközösségnek. Székesfehérváron egy már meglévő közösséget fejlesztünk: a más szociális közeg más problémákkal, aktivitásokkal, megoldásokkal, közösségi felépítéssel működhet. Így két egészen különböző közösséget kapunk, melyek tapasztalataikkal egymást is segítik, és a projekt eredményei árnyaltak lesznek. A kisközösség magvát alapozó képzés során állítjuk össze. A megvalósítási területeken interaktív képzést szervezünk önkénteseinkkel a helyi fiataloknak (iskolákban, és az iskolán kívüli fiatalokkal) a projekt témáiról, és közülük jelentkezőkkel „alapítjuk meg” a kisközösséget. Velük rendszeres találkozások során közösen kialakítjuk a működést, amelyben egyre nagyobb szerepet kap az önálló tevékenységük. Rendszeres tematikus foglalkozásaik egyik részében a diákújságírás területén fogjuk fejleszteni őket, közben cikkeket, lapokat készítenek a kis- és nagyközösség témáival, amelyben önkéntes tevékenységüket is bemutatják. Foglalkozásaik másik részében önkéntes tevékenységet végeznek és szerveznek. Itt bármilyen érdemi tevékenységet végezhetnek, amit közösen kitalálnak, amire szükség, igény van. A kisközösséggel nyitott programokat, közösségi és önkéntes napokat, akciókat, csereprogramokat szervezünk. Ezeken eredményeiket megismerhetik, példájukkal népszerűsítik az önkéntességet és a társadalmi szerepvállalást, segítséget szerezhetnek a rászorulóknak, bővíthetik új tagokkal a közösséget és biztosítják a fenntarthatóságát. A tevékenységek pontosan jelenléti ívek, fotók, naplók segítségével, a foglalkozások szintén. A diákújságírói dokumentációval mindez nyilvános is lesz. A projekt megvalósításához a projektmenedzsmenten felül az irodavezető, az egyesület vezetésének, közel 80 önkéntesének erőforrása áll rendelkezésre, a budapesti központi iroda, és a sonkádi telephely a szükséges infrastruktúrával.
A szerződött támogatás összege: 25 000 0000 Ft
A támogatás mértéke: 100%
Kapcsolódó hírek
Kinyílt a világ a 17. DUE Médiatalálkozón, Fehérgyarmaton
![](/userfiles/hir/kiskep/76dde382689c657fa36073093ae5a3b3.jpg)
Véget ért a 38 Médiatábor is
![](/userfiles/hir/kiskep/9ff6b27cb7243ff8dc08ba692bdbe56c.jpg)
Több újítással kezdődött el a 39. Médiatábor!
![](/userfiles/hir/kiskep/0e77bc90fff1fff95b65aa33984a6a17.jpg)
Médianap Fehérgyarmaton!
![](/userfiles/hir/kiskep/134247e62226813e4bbe9093f31b40cb.jpeg)
Együtt "könyvmolykodtunk" Fehérgyarmaton!
![](/userfiles/hir/kiskep/1acc55c8e37670c22ddf3ba38f3cc875.jpg)
Sikerrel zárult a Közösségi Médianap
![](/userfiles/hir/kiskep/3431d4ae43d53246347ad92ffcfe16cc.jpg)
Ismét médianap
![](/userfiles/hir/kiskep/5d22d4f4bbde0ae569f0fb2d08a5c142.jpg)
Pénteken médianap Székesfehérváron – részletes program
![](/userfiles/hir/kiskep/9c2b7be88819325488b3222e85285d02.jpg)
Okos eszközök, hasznos videók és hírek a Médiatalálkozón
![](/userfiles/hir/kiskep/7d0046897d52b714436db6b8c3bb6fec.jpg)
KOMMUNIKÁCIÓS VISELKEDÉSI FORMÁK A KÖZÖSSÉGI TÉRBEN - 17. Médianap Fehérgyarmaton
![](/userfiles/hir/kiskep/33d6c3cec645c10d2d15e0edc9d0517f.jpg)
ÖNKÉNTESKEDNI MENŐ! – 16. DUE MÉDIATALÁLKOZÓ
![](/userfiles/hir/kiskep/e7a3dd8434ac054eec344995e79733e5.jpg)
ÖNKÉNTESKEDNI MENŐ VOLT! – 16. DUE MÉDIATALÁLKOZÓ
![](/userfiles/hir/kiskep/33447a5b2429673092f3442f2fe8d195.jpg)
Önkénteskedni menő volt! - Börze a 16. Médianapon
![](/userfiles/hir/kiskep/771c3bc653843d75b1d3270a57b8252d.jpg)
A 12 éves Mercédesz lett a fotópályázat nyertese
![](/userfiles/hir/kiskep/1231aa5f03b4243e9087c1db688b5c84.jpg)
Önkénteskedni menő! fotópályázat
Klikk-Csatt-KÉP!
![](/userfiles/hir/kiskep/b004f517768ddea46028aba7ff46d623.jpg)
Hatalmas sikerrel ért véget a DUE 37. médiatábora
![](/userfiles/hir/kiskep/8c18449a510f15cb06aa1e46c0ee7d94.jpg)