Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Világrekorder rádiósok a DUE táborban!

A Radiocafé 98.6 két munkatársa, Tóth Betti és (a tv2 Megasztár című műsorából is ismert) Bella Levente is vendégünk lesz a DUE július 5-én kezdődő balatonfenyvesi médiatáborában.

 

. A minden idők leghosszabb rádióműsorának világrekordját tartó műsorvezetők - mindketten a Radiocafé Délutáni kévéház című műsorának házigazdái - bemutatkozását a folytatásban olvashatod.

 

Bella Levente:

"Bella Levente vagyok. Nevem alapján még nem tisztázott, hogy van-e bármiféle olasz felmenőm, de már nagyon a végére szeretnék járni. Zalaország szívéből, Zalaegerszegről érkeztem székesfővárosunkba szerencsét próbálni, és már a kétezredik év óta ezt teszem. azóta már sok minden voltam, szinte csak vadakat terelő juhász nem, de annak is eljön majd az ideje. A legnagyobb szerelem a zene, ami egyre jobban átveszi az irányítást az életem fölött, de ezt egyáltalán nem bánom - jó volna létrehozni valami maradandót. Azok táborába tartozom, akik azt állítják, hogy azért élünk, hogy együnk és nem a fordítottját. Nem vetem meg és nem utasítom el a viccelődés sok formáját sem, és többnyire nem ücsörgök otthon keserű ízzel a számban, hogy milyen rossz a világ - mert élni bizony jó. Pázitiv vájbrésán."

 

Tóth Betti:

"Azzal kezdeném, hogy Nap-Mars együttállásom van, az egyes házamban a Nyilasban, ami szembenáll a hetes házas Jupiteremmel, amely bolygó pedig a Bika jegyében áll. A Szaturnuszom a tízes házam csúcsán, vagyis az mc-mel áll együtt az Oroszlánban. a Szaturnusz trigonban áll a Merkúr-Neptunusz együttállásommal a kettes házban, illetve szextillel érinti a tizenegyes házas Plútómat, amely bolygóm a Mérlegben áll, és amely kvadrátban van a Vénusz-Hold együttállásommal. Emellett még nagyon fontos, hogy az aszcendensemen áll az Uránusz, ami szextillel kapcsolódik a Hold-Vénusz együttállásommal, ami a Bakban található a kettes és a hármas ház határvonalán :)

Azt hiszem, kiderült, hogy szeretem az asztrológiát (és a tradícionális asztrológiában hiszek is), aki így mégse ismert volna ki - pedig mindent elmondtam magamról -, annak annyit még elárulok, hogy szeretek olvasni, főzni, kirándulni, gyerekekkel foglalkozni, pszichológiai témájú könyveket lapozgatni, lakást csinosítgatni, aludni - de azt jó sokat -, társasjátékozni és táncolni. és hogy mit nem szeretek? A rosszindulatot."

 

Forrás: radiocafe.hu

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság