Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Szenegál is képviselteti magát a VeszprémFesten

Ki az, akit hazájában turisztikai miniszternek neveztek ki, a Wembleyben pedig énekelt Mandela szabadulásának tiszteletére? Ő jegyzi Neneh Cherry-vel a világhírűvé vált 7 Seconds dalt. Youssou Ndour is fellép a júliusi VeszprémFesten.

Az 1959-ben született Youssou Ndour alapkőnek számít a szenegáli zenében és elbeszélő előadó-művészetben, s ez művészi személyiségének védjegyévé vált. Tevékenységét tradicionális „griot” énekes-előadóként kezdte.

Két év utcai színházi szereplés után Youssou karrierje 1972-ben indult be igazán, mindössze 13 évesen. Ekkor halt meg Papa Samba Diop, a dakari Star Band „Mba” néven ismert vezetője. Youssou az ő emlékének szentelve előadott egy dalt, amelyet ott, a helyszínen írt, a szenegáli Saint-Louis Stadion színpadán. A dal végén a közönség felállva, vastapsban

tört ki. 1981-ben, elhagyva a dakari Etoiles együttest, Youssou megalakította az iránymutató Super Etoile zenekart. 1984-ben mutatkozott be Párizsban az Africa Fęte-n, a mali származású Mamadou Konté szervezte afrikai kulturális fesztiválon. Peter Gabriellel találkozva 1984-ben, Youssou Ndour csatlakozott a "Band Aid for Ethiopiához"; 1988 pedig énekelt a Wembleyben, amikor Nelson Mandela szabadult, majd fellépett Stinggel, Tracy Chapman-nel és Bruce Springsteennel az Amnesty International támogatásáért. 1990-ben jelent meg egyik legcsodálatosabb albuma, a Set, rajta a Medinacímű dallal, egy tiszta, nosztalgikus és elégikus szerzeménnyel, benne a Közel-Keletet idéző trombitával.

1996-ban vált világhírűvé a 7 Seconds-nek köszönhetően, amelyet Neneh Cherry-vel duettben énekelt (1994-ban jelent meg a Wommat című albumon Bob Dylan Chimes of Freedomjával együtt). Ekkor rögzítette a nagyszerű Yandé Codou Sčnével eredeti, szenegáli griot hagyományok szerinti stílusban a Voices of the Heart of Africát.

2003-ban felvette a murid vallást a spirituális iszlám szufik hagyományai szerint, s ennek tiszteletére kiadta az Egypt című albumot Kairóban. Két évvel később, 2005-ben iszlám toleranciát hirdető himnuszáért Grammy-díjat kapott: Shukran Bamba – egy forró köszönetnyilvánítás Amadou Bamba sejknek, a Murid Testvériség alapítójának: „Te tanítottál a megbocsájtásra és a könyörületre, s az erőszak és az arrogancia elutasítására.”

Eddigi utolsó albuma, a Dakar-Kingston 2010-ben látott napvilágot, ezen a legendás jamaikai énekesnek, Bob Marley-nak tiszteleg, s a reggae-hez kapcsolódó zenei szálakat fűzi fel rajta.

2011-ben a Yale Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta, Szenegálban pedig turisztikai miniszternek nevezték ki. 2013 augusztusában elnyerte a jelentős Polar Music-díjat.

3 év kihagyás után most újra visszatér a zenéhez, amely politikai szerepvállalása miatt az elmúlt években háttérbe szorult.

 

Forrás: veszpremfest.hu

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság