Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

„A DUE nélkül biztosan nem lennék az, aki vagyok!” – Mavrák Kata, táborvezető

Idén vezet először DUE-tábort, de nem áll tőle távol sem a DUE, sem a szervezés. Következetesség és szabadságvágy egyaránt jellemzi, elmondása szerint megszámlálhatatlanul sok dolgot kap a DUE-tól. A 34. Médiatábor vezetőjét, Mavrák Katát szakmai és emberi oldaláról egyaránt kérdeztük.

Az idei lesz a tizennegyedik táborod, néhány nappal a befejezése után töltöd be a huszonhetet. Kijelenthető tehát, hogy az életed több mint felének része volt, mai napig része a DUE.

Ez pontosan így van! Nagyszájú kiskamasz voltam, mikor először részt vettem DUE-táborban, édesanyámnak nagynéném ajánlotta. Akkor még csak azért mentem, hogy ne otthon unatkozzak a szünidőben, de ezt követően már nem tudtam elképzelni a nyaramat DUE-tábor nélkül!

Mi az, ami ennyire rabul ejtett?

Akkor még csak annyit éreztem, hogy jó a társaság, és izgalmas dolgokat készítünk együtt. Aztán azon kaptam magam, hogy megszámlálhatatlanul sok dolgot kapok a DUE-tól. A legjobb barátaimat itt ismertem meg, itt éreztem először azt, hogy nem kell másmilyennek lennem, lehetnek gondolataim, sőt, számít a véleményem, de megtanultam másokét is meghallani és elfogadni. Megfogott a csapatmunka, a határtalan tudástár, amihez ajtót nyitottak nekem; az, hogy a munkámra, a viselkedésemre, az érzéseimre visszajelzést kapok, és mindez az én fejlődésem érdekében történik. Szóval, a DUE nélkül biztosan nem lennék az, aki vagyok. Itt nem csak másokat tanultam meg elfogadni, de magamat is – ami minden ember számára a legnehezebb feladat.

Kit kellett elfogadni, ki az a Mavrák Kata? Mit lehet róla tudni?

Eleinte nem sokat, idővel egyre többet, de ami elsőre feltűnhet, az az, hogy imádja az életét! Határozott, még mindig kissé nagyszájú, de az irányítás mellett mára megtanult csapatban is dolgozni, kergeti a kihívásokat, szeret alkotni, örül, ha másoknak segíthet, nem bír sokáig a fenekén ülni, és nem bírja, ha irányítani vagy korlátozni akarják.

Ejha, és van olyan szakma, amihez ezek a tulajdonságok illeszkedni tudnak?

Sok szakma kell – nekem legalább is! A szabadságomat szabadúszó újságíróként élem meg (most az Artisjus munkatársaként), az alkotást a Slam költészet és a dalszövegírás biztosítja, fitness edzőként és a DUE-táborokban csoportvezetőként másoknak segítek, a sok pörgésről a zenekarok gondoskodnak, amiknek menedzsere vagyok, a kihívásokat pedig az új szerepek jelentik – most például a DUE-tábor vezetői pozíciója!

És melyik területen veszed legnagyobb hasznát a DUE-táboroknak szerzett tapasztalatoknak?

Én a BME Kommunikáció és médiatudomány szakán végeztem, de a média inkább csak a nevében jelent meg, így szinte mindent, amit újságíróként tudok, a DUE-tól kaptam - nem csak a táborokban, de a DUE Tallózó kultúrarovat-vezetőjeként is. És a szakmán túl, az emberi oldalról sem szabad megfeledkeznem: minden munkám során jól jön, hogy már tizenévesen szakmai kapcsolatba kerültem  velem egykorúakkal és felnőttekkel egyaránt, legyen szó egy tárgyalásról, emberek koordinációjáról, vagy egy egyszerűnek tűnő email megírásáról, amin mégis sok múlhat.

Hogyan készülsz az idei táborra, szerinted milyen táborvezető leszel?

Minden évben megfogadom, hogy jövőre egy jó nagy alvással készülök, de ez idén sem fog összejönni. Sok a munka, mindent elő szeretnék készíteni, hogy zökkenőmentesen teljen a tíz nap és ne érjen rossz meglepetés – ebben nagy segítségemre van a DUE irodavezetője, Nagy Norbert és a csoport- ill. szakmai vezetők. Táborvezetőként reményeim szerint olyan leszek, mint édesanyám a nevelésem során: következetes. Ez nem azt jelenti, hogy katonás lennék, vagy túl szigorú, de úgy gondolom, rend a lelke mindennek – amellett, hogy a legeslegfontosabb, hogy minden táborozó extra szuperül érezze magát és sokat fejlődjön szakmailag és emberileg! Az én lelkem pedig csak akkor lesz rendben, ha a táborozók az utolsó napon búcsúzáskor úgy küszködnek a könnyeikkel, mint én minden évben, de sokan mondják majd a jól ismert elköszönőt: „355 nap múlva ugyanitt, veletek együtt!”

 

DUE Médiatábor július 11-től Balatonfenyvesen. Kattints ide a részletekért!

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság