Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Elkezdődött a 34. Médiatábor

Ismét Balatonfenyvesen rendezi a DUE Médiahálózat nyári médiatáborát. A sokak által megszokott helyszínen július 11-én, délután kezdődött a 10 napos szuperintenzív médiaképzés.

A DUE médiatáborának előkészítői egész délelőtt azon dolgoztak, hogy minél duésabbá varázsolják a balatonfenyvesi Ifjúsági Tábort, ahová 65 táborozó érkezett július 11-én, délután. A legtöbben vonattal, közösen érkeztek a 10 napos program helyszínére. A szállások elfoglalása és a regisztrációt követően mindenkinek alkalma nyílt megismerni a tábor területét, melyet július 20-ig valamennyien az otthonuknak tudhatnak. 18 óra után pár perccel Mavrák Kata táborvezető köszöntötte a táborozókat, majd ismertette a szabályokat, és bemutatta a jelenlévő csoport- és szakmai vezetőket. Noha a vacsorára kicsit várni kellett, a legtöbben kihasználták az időt, és ismerkedéssel, valamint a korábbi táborozók emlékeik felidézésével töltötték el a vacsora előtti perceket.

A Forgószínpad lehetőséget nyújtott arra, hogy mind az új, mind pedig a régi táborlakók választhassanak csoportot maguknak. A csoportvezetők programjuk ismertetésével és minikampányaikkal csábították magukhoz a jövő véleményformálóit. Az általános iskolás csoport ezalatt vezetőikkel ismerkedtek. A fiatalok a Forgószínpadot követően 20 percen keresztül adhatták le csoportjelentkezési lapjaikat a rádióstúdió előtt elhelyezett dobozban. A névsorok a reggeli Szabadsávharc alatt derülnek ki. A táborvezetők szerkesztette reggeli műsorban többször felolvassák majd az egyes csoportok tagjait.

Az ebédlő a nap folyamán másodjára vált központi helyszínné: Szentendrei Adrienn vezetésével ismerkedhettek meg egymással még közelebbről a DUE Médiatábor lakói. A vidám és önfeledt játék célja, hogy a táborlakók minél több társukkal találkozzanak, és mielőbb kialakítsák egymás között a jó kapcsolatot, hogy az első, szombati csoportfoglalkozáson valamennyien régi ismerősként köszönthessék egymást.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság