Dueonline.hu

13 éves kora óta élete meghatározó része a DUE. Rengeteg jelentős szerepet töltött már be az egyesületben, most pedig új helyét keresi. Szinte mindenről meg van a véleménye, és ezt nem is titkolja. A 2014-es év Kaczián Gábor-emlékdíjasával, Pál Zsomborral beszélgettünk.

Fotó: Czikkely Márton

Hogyan kezdődött a DUE-s pályafutásod?

Várj, gondolkodom az évszámokon… Volt egy Kondár Kata nevű fehérvári lány, ő a mi generációnk előtti, nagy, összeszokott DUE-s társaság tagja volt. Irkáltam korábban, általános iskolában, és már nem is emlékszem, hogyan jött szóba, de ő mondta, hogy van ez a tábor, menjek el, nekem való.

Az elsőben igazából határeset szinten pici voltam, 13-14 éves. Klasszikusan úgy történt velem minden, mint ahogy minden kicsivel, aki táborozni jön. A többiek nagynak és vagánynak tűntek. Ebben az évben inkább csak elvoltam, hiszen nagyjából összejött egy csoport a korosztályomból, ekkor még nem akartunk táborvezetőséget buktatni véres cikkekkel. Életemben először akkor láttam huzamosabb ideig - a még hosszú hajú Bocz Marcival - rádióstúdiót, és hallottam vissza a saját hangomat. Sok szempontból ez nekem inkább nulladik tábor volt, mint első.

A következő évre sokat sikerült szellemileg érni, és elkísért a táborba egy akkori osztálytársam, Beke Dani. Ekkor következtek be a klasszikus elsőtábori élmények: az első vodkanarancs,  jól sikerült cikkek, reggeli műsor, minden, ami itt el szokta kapni az embereket. Elég határozottan tudtam már előtte, hogy ezek a dolgok érdekelnek, de egyedül üldögélve egy székesfehérvári lakótelepi szobában teljesen más, mint hetven hasonszőrű ember között.

Mi volt a legfontosabb dolog, amit a DUE-ban tanultál?

Az összes csoportomban el szoktam azt mondani, amit nekem Kruzslicz Dávid mondott, és valószínűleg neki is mondta valaki a megfelelő pillanatban: „Ebben a cikkedben véletlenül van egy érdekes mondat, sokkal jobb lenne, ha ilyen mondatból csinálnál még sokkal többet, az unalmasakból meg nem csinálnál egyáltalán.” Ez nyílván tök logikus és triviális, de ha mondjuk a magyar iskolarendszerben szocializálódtál, bevezetés, tárgyalás, befejezés szabályokkal, akkor ez a forradalommal egyenértékű. Szerintem a legnagyobb erőssége a DUE-nak épp az, hogy mindenkiből azt próbáljuk kihozni, amiben jó, nem átnevelni. Született irodalmárból itt nem lesz erőszakosan hírszerkesztő.

Mi a legjobb DUE-s emléked?

Hát ahhoz kéne egy nagyon-nagy 18-as karika. És a másodikhoz is, de gondolkozom a harmadikon… Sok van belőle, nem fogok tudni nagyon konkrét történetet mondani. Nagyon sokan vagyunk szerintem olyanok ebben az egyesületben, akik valamilyen szempontból különcök. Én a DUE-ban kerültem bele az igazán nekem való közegbe. Sokkal, sokkal másabb ember lennék - amit nagyon fájlalnék, így harminc évesen -, ha ez a szervezet nem lett volna.

Miért tartod fontosnak, hogy ennyire aktív szerepet vállalj az egyesület életében?

Nyílván kiábrándító lesz ezzel a szép plakettel a kabátzsebemben ezt mondani, de ebben semmiféle tudatosság nincs. Én egy picit hamarabb jártam minden lépéssel az aktuális DUE-s generáción belül, előbb jöttem táborba és előbb kezdtem dolgozni. Mivel szinte minden évben ugyanazokhoz a csoportvezetőkhöz mentem a táborban, hamar jóba is keveredtem velük, ahogy ezt mindenki teszi, aki nem teljesen kretén. Így amikor elindultam a pályán, de kinőttem a táborlakóságból, sejthetővé vált, hogy be fogok kerülni közéjük. Ez velem és a legszorosabb DUE-s barátaimmal nagyjából egyszerre történt, elég természetes volt, hogy együtt folytatjuk az előző generáció munkáját.

Egy részem egyébként szívesen lett volna gimnáziumi irodalomtanár, ami szerencsére nem lettem, mert nem lennék jó benne. Ebből mindenesetre itt valamennyit ki tudtam élni a táborokban csoportvezetőként. A táborvezetőség meg az a helyzet volt, amikor a szükség embert kíván, és máshogy is visszaadhattam a sok jó dologból, amit az évek során kaptam.

Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy idén te kapod a díjat? Sejtetted már a díj felvezetéséből, hogy rólad van szó?

Én azt hittem, hogy a Mavrák Kata lesz. Már csak azért is, mert pont idén lettem tudatosan kicsit kevésbé aktív, így fogalmam se volt róla, hogy rólam szól. Ha sejtettem volna bármit, akkor ahelyett, hogy pontosan ideérek, inkább megkerestem volna azt a nyakkendőmet, ami passzol az éppen tiszta ingemhez. Utána még egy jó negyed óra volt, mire rendesen leesett. Mivel nem is tudtam, hogy ezt a díjat épp ma adjuk át, így az aktív fiatalok díjazásánál már hátradőltem a vacsorára készülődve. Ha tudtam is volna, hogy ma történik, akkor legalább négy másik emberre tudtam volna tippelni, aki megérdemelné. Ezt nem udvariasságból mondom.

Hogyan látod a szervezet jövőjét?

Ohooo! Szerintem izgalmas helyzet van, pont az a generáció, akikről eddig beszéltünk, az aktív korszakának a nagy részét már kifutotta. Nyílván ez minden generációval úgy van, hogy mivel ez egy diákújságíró egyesület, az ember már 19 és fél évesen is azt hiszi, hogy simán királlyá lehet koronázni, neki lehet adni a tábor kulcsát és akkor majd jól megépítheti azt az úszómedencét, amire nyilvánvalóan égető szükség van. A táborban sokan az utolsó csoportunkat vezettük idén. Szervezeti szinten eközben azért egyáltalán nem csak a táborból áll az egyesület, hanem a rendezvényekből, a hálózat működtetéséből, és ha csak a tábort nézzük, ott is elég tanulságos volt átlátni, milyen nehéz összepakolni egyet. Nem a napirendjét, hanem a pénzügyeit, lényegesen nehezebb összekaparni a pénzt egy 2014-es táborra, mint egy 2004-esre, amikor még voltak értelmezhető civil támogatások ebben az országban. És az is jól látszott az idei táborban, hogy a szakmai programot is érdemes folyamatosan újragondolni, hiszen ez egy klasszikus, rádióban és nyomtatott sajtóban gyökerező újságírószervezet, de a dolgok alaposan megváltoztak körülöttünk.

A saját szerepedet hogy látod a későbbiekben?

Őszintén, nem gondolkodtam még rajta. Sokat fog ez még formálódni, egyébként sem tábortól táborig kéne erre gondolni. A Tallózó esetében például tök jól megtörtént, hogy benne voltam egy jelentős újraformálódásban, de azóta egyáltalán nem vállalok már benne aktív szerepet, van más, aki megtegye és jól teszi. A tábor esetében még nem tudom, hogyan kéne úgy félreállni, hogy senki se érezze ezt cserbenhagyásnak, de közben nagyon-nagyon nyilvánvalóan ott legyen a tér, amibe bele lehet lépni. Mindenesetre meglepően jól működtek nyáron a délutáni, szabadon választható szakmai sávok. Ezt már csak azért is látom szimpatikus választásnak, mert mindig jobban tudtam együtt dolgozni olyanokkal, akik kevesebben vannak, de felfokozottan érdeklődnek egy adott téma iránt, nem csak elütik az időt. Már csak ezért is szerencsés, hogy nem lettem középiskolai tanár.

Mit üzensz az utánad következőknek?

Nem hiszem, hogy nagyon mást lehet üzenni a dués új generációnak, mint általában egy fiatal újságírónak: mindent meg lehet kérdőjelezni.

Gálosi Dóra