Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Fiatalok a fiatalokról

Ifjúsági sajtóbeszélgetést szervezett a DUE a belvárosi Bobek Caféban február 10-én. Az ország különböző iskoláiból érkező diákújságírók Schanda Tamás Jánossal, a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkárával beszélgethettek.

A rendezvény a kötetlen beszélgetés jegyében zajlott – ezt jelzi, hogy a tegeződés kölcsönös elfogadása után államtitkár úr rögtön meg is szabadult nyakkendőjétől. A fiatalok bármit kérdezhettek a rendezvény témájához kapcsolódóan.

A másfél órás esemény alatt lehetőség adódott részletesen megvitatni a Közös Élmény Program, az Új Nemzedék Program, a Tehetséggondozási program, az önkéntesség és a közösségi szolgálat témáit is. Nem tagadhatjuk, hogy ezek a programok sokak által vitatottak, erről is szó esett a délután folyamán. A beszélgetés talán legérdekesebb része volt, hogyan látják ezeket a problémákat a diákok, illetve az államtitkárság képviselője. Habár nem mindenben értett egyet a két fél, legalább megismerhettük mindkét oldal nézőpontjait, és párbeszéd alakulhatott ki. Talán ennek is volt eredménye, hogy a program végén Novák Katalin család- és Ifjúságügyért felelős államtitkár képviselője további együttműködésre kérte fel a diákokat, akik ígéretet tettek, hogy nyitottan fognak állni egy esetleges későbbi közös munkához.

Gálosi Dóra

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság