Amikor Dj Smash először a DUE médiatáborában járt, zenei megszállottságával hívta föl magára a figyelmet. Azóta rádiósként, diszkósként és rendezvényszervezőként épített karriert. Évek óta az Országos Ifjúsági Sajtófesztivál hangulatfelelőse, mely idén sem lesz másképp.
Dj Smash, azaz Szalmás Gábor sok száz szállal kötődik a DUE-hoz. Gyakran emlegeti, hogy amikor Budapesten a XVIII. kerületben diákként tervezgette az életét, akkor még álmodni sem mert arról, hogy saját felszerelésével, hang- és fénytechnikájával bonyolít le több ezer fős rendezvényeket, melyeknek ő a műsorvetetője is. A Sajtófesztivál közönsége is rajong a mindig jókedvű Smashért, aki idén is az egyik műsorvezetője lesz az egész napos rendezvénynek.
Szalmás Gábor szíve egyik csücske a DUE. Legszebb tábori élményei Lakitelekhez, a DUE Médiatáborához kapcsolódnak. Az ott szerzett tapasztalatok, élmények, ismeretségek indították el pályáján. Ezért is van ott minden évben nagyon szívesen a diákújságírók és diákrádiósok legnagyobb éves találkozóján.