A Rising Star zsűritagja és a Budapesti Operettszínház tagja, Feke Pál is a 22. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál vendége. Te tudod már, mit kérdezel tőle?
Bár 18 éves kora óta folyamatosan láthatjuk őt színpadon, a nagyközönség igazán akkor ismerte meg Feke Pált, amikor, az István a király címszerepét játszotta a Társulat című televíziós műsorban. Azóta sorra kapja a felkéréseket, már több mint 40 musical és rockopera főszereplője, televíziós showműsorok állandó fellépője, műsorvezetője, az idei Rising Star zsűrijének tagja. Saját zenekart is alapított, amivel folyamatosan koncertezik. 2010-ben Junior Prima és Artisjus díjat kapott, 2012-ben pedig az év musical színésze lett. Felkérésünket elfogadva Feke Pál vendége lesz az idei Sajtófesztiválnak, ahol az érdeklődők egy teljes órán át élvezhetik a társaságát és tehetnek fel neki kérdéseket.