Dueonline.hu

A verseny szó hallatára számtalan dolog eszünkbe juthat: az iskolai sportversenyektől egy munkahelyre bekerülésen át az önmagunkkal vívott harcokig.

Hiszen az élet folyamatosan versenyhelyzetek elé állít bennünket, még ha az adott pillanatban nem is tekintünk a szóba forgó eseményre megmérettetésként. Gondoljunk csak bele, már óvodás korunkban is versengünk, hogy ki ér leggyorsabban a kapuhoz, vagy hogy kinek legerősebb az apukája. A kor előrehaladtával pedig a tét nő.

Ősidők óta

A versengés gyökerei evolúciós okokra vezethetők vissza – mondja László Noémi pszichológus. Mivel a természet erőforrásai végesek, ezért az élőlényeknek meg kell küzdeniük azokért, hogy életben maradhassanak és szaporodhassanak. Így az erősebbek, a leleményesebbek élnek túl. De nem csak az állatvilágban volt, és van ez így. Az ember is folyamatos versengésben él. Szinte születésünktől fogva szüntelenül versenyhelyzetek elé vagyunk állítva. Versenyzünk másokkal, és versenyzünk önmagunkkal. Versenyzünk, hogy jobbak legyünk a társainknál, és versengünk, hogy felülmúljuk saját eredményeinket. Már óvodás korban előfordulnak versenyhelyzetek, de igazán iskolás korban kerülünk egyre gyakrabban teljesítményhelyzetbe. Számtalan olyan szituáció áll elő, mikor megmérettetés elé kerülünk, hiszen a mindennapi iskolai élet különféle kihívások elé állít bennünket. Meg kell küzdenünk többek között a jó tanulmányi eredményért, valamint a diáktársaink és tanáraink megbecsüléséért és figyelméért is, hiszen a legtöbb ember szeretne népszerű és sokak által kedvelt lenni. Majd az iskolák elvégzése után bekerülünk a munkaerőpiacra, ahol szintén teljesíteni kell, hogy a számunkra megfelelő munkahelyen helyezkedhessünk el, és ezt a munkát meg is tarthassunk.

A versengés természetes dolog

 Talán úgy tűnik, hogy a versengés, a folyamatos megmérettetés nem egészséges. Hiszen hány olyan embert ismerünk, aki olyan nagy teljesítménykényszerben él, hogy mindez megkeseríti, sőt meg is betegíti. László Noémi mégis azt mondja, hogy a versengés természetes dolog. Ugyanis ez az az állapot, melynek során tanulhatunk önmagunkról, a környezetünkről, és a versengés alapját adó témáról, területről is. A folyamat során kitűzünk magunknak egy célt. Ez lehet egy zongoradarab megtanulása, egy adott táv lefutása, vagy akár egy vers memorizálása. Folyamatos gyakorlás, tanulás során igyekszünk elsajátítani a kívánt képességet, és remélhetőleg sikerül is elérnünk a célunkat. Persze előfordulhat, hogy ez egy hosszú folyamat, ami unalmassá válik, de az is megeshet, hogy az igyekezetünk stresszes, szorongó állapotba fordul. A pszichológus véleménye szerint a kettő között van az az egészséges állapot, melyben jó eredményt érhetünk el. Valahogy így van ez a versenyek során. Meg kell találnunk azt az állapotot, melyben érezzük az adott feladat kihívását, de nem fagyunk le a feladattól. Ilyenkor tudunk tanulni az adott helyzetből, ilyenkor érezzük a fejlődést, és azt, hogy amit csinálunk, annak van értelme, jó irányba haladunk. Ha belekerülünk ebbe az inspiratív állapotba, mindez motiváló erőként hathat ránk, és továbbvihet a kitűzött cél elérése felé.

Mi hasznunk belőle?

A versenyhelyzetek egyik kedvező tulajdonsága, hogy megtapasztalhatjuk, melyek azok a területek, amelyek örömet okoznak számunkra, és jól teljesítünk az adott témában – hangsúlyozza László Noémi pszichológus. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, miben vagyunk tehetségesek, hiszen így haladhatunk előre, így találhatjuk meg akár jövőbeni hivatásunk alapját. Ha valamiben jó vagy kiváló eredményeket érünk el – például ügyesek vagyunk egyes sportágakban, vagy jó érzékünk van a zenéhez, esetleg a fizikai vagy kémiai kísérletek kötik le a figyelmünket – akkor érdemes ezeket a képességeinket fejleszteni, hiszen a jó eredmények további sikereket hozhatnak. Mindezen eredmények pedig örömmel, megelégedettséggel tölthetnek el bennünket. Azonban ha egyes versenyhelyzetekben hosszútávon rosszul érezzük magunkat, nem teljesítünk megfelelően, akkor nem érdemes erőltetni az adott dolgot – javasolja a pszichológus.

Akik jó példával járhatnak előttünk

Vannak olyan szerencsés fiatalok, akik már ifjú korukban megtalálják azt a területet, mely felé igazi szenvedéllyel fordulnak. Így volt ezzel Ignácz Ádám is, akit elmesélése szerint már középiskolás korában lekötött a zenélés. Játszott amatőr zenekarokban, de emellett zongoraórákat is vett, hogy folyamatosan képezze magát. Majd a zene elméleti oldala iránt is érdeklődést mutatott, így egyetemi évei alatt – az ELTE történelem és esztétika szakjainak elvégzése mellett – a zene teoretikus megközelítésével is elkezdett foglalkozni. Ignácz Ádám az egyetem, majd a doktori iskola elvégzését követően a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében helyezkedett el, ahol ma már tudományos munkatársként dolgozik. Kutatási területe a 20-21. századi magyar populáris zene. Elmondása szerint hosszú és kitartó munka vezetett idáig. Az egyik legfontosabb motivációként azt emelte ki, hogy felvételt nyert egy szakkollégiumba, ahol egy témavezető segítségével és irányításával mélyedhetett el akkori témájában, valamint tehetséges fiatalok társaságában bővíthette tudását. Mindez meghozta eredményét, hiszen ma a szenvedélyének élhet.