Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Jubileumi közgyűlés volt

2009. május 8-án 18 órai kezdettel tartotta éves rendes és tisztújító közgyűlését a DUE Budapesten, a Millenáris Fogadóban. Kecskés István elnök megállapította, hogy a közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes, mivel az a 2009. május 5-re kitűzött közgyűlés pótközgyűlése.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a 2008. évre vonatkozó szakmai és a gazdálkodási beszámolót, a közhasznúsági jelentést és a számvizsgáló bizottság jelentését is, továbbá a 2009. évre vonatkozó terveket.

Mindezen beszámolókon felül öt dologban kellett a közgyűlésnek döntenie.

Elsőként az egyesület elnöksége javaslatot tett arra, hogy a közgyűlés hozzon létre egy elnökségi tanácsadó testületet, amelybe az elnökség jelöl tagokat, akiket a többi tisztségviselőhöz hasonlóan négy évre a közgyűlés választ meg – de a testület felállítását nem rögzítjük az alapszabályban. Ez a testület olyan DUE tagokból állna, akik régóta sokat tesznek az egyesületért, és az elnökség továbbra is hosszú távon számít a tanácsadói munkájukra. Mivel a közgyűlés egyhangúlag támogatta a testület felállítását, az elnökség a megalakuló testületbe jelölte Herczeg Zsoltot, Kruzslicz Dávidot és Váry Gábort. A közgyűlés mindhármuk személyét támogatta. Így 2009. május 8-tól az fenti három taggal felálló elnökségi tanácsadó testület is része a DUE operatív szervezetének.

Ezután következett az alapszabályban rögzített tisztségviselők megválasztása. A DUE elnöksége a közgyűlés összehívásával egy időben jelölőbizottságot bízott meg a tisztségviselők megválasztásával kapcsolatban. A jelölőbizottság vezetője dr. Tomszer Miklós volt, nála lehetett személyi javaslatokat tenni a tisztségekre. Összesen kilenc tisztségviselőt választottunk a közgyűlésen, minden tisztségre egy-egy jelölés érkezett. Az összes leadott szavazat (30 db) érvényes volt, a tisztségviselőket egyhangúlag, ellenszavazat nélkül választotta meg a közgyűlés.

2009. május 8-tól a DUE tisztségviselői a következők:

Elnök: Kecskés István

Alelnökök: dr. Balázs Géza, Szayly József

Az intézőbizottság vezetője: Varga G. Gábor

Az intézőbizottság tagjai: Korpa Melinda, Pál Zsombor

A számvizsgáló bizottság vezetője: Bagi Zoltán

A számvizsgáló bizottság tagjai: Királyhegyi Zsuzsanna, Zala Orsolya

(Az új tisztségviselők hamarosan bemutatkoznak a honlapon.)

A közgyűlésen az egyesület alapszabályának több pontbeli módosításáról is döntés született. A közgyűlés megszüntette a fegyelmi bizottságot, és törölte az alapszabályból a hozzá kapcsolódó pontokat; illetve az egyesület tevékenységei közé felvette az emberi és demokratikus jogok védelmét.

Végezetül az egyesület elnöksége a közgyűlés elé terjesztette javaslatát az egyesület hivatalos nevének megváltoztatására. A felterjesztés szerint a jelenlegi nevünket (Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete, rövidítve: DUE) megváltoztatnánk arra, hogy DUE Médiahálózat (rövidítve továbbra is DUE), az indoklás szerint azért, hogy a 20 éves egyesület komolyabbá, fajsúlyosabbá válhasson a civil szektorban, a potenciális partnerek előtt, és a pályázati lehetőségekben. Ráadásul a DUE egyéni tagjain túl összefogja az országban működő iskolarádiókat és diáklap-szerkesztőségeket, és számos együttműködést is kialakított más civil kezdeményezésekkel, így ebből a szempontból is indokolt a névváltozás, amelynek méltó és megfelelő pillanata a 20 éves születésnap. A javaslat parázs vitát váltott ki, több mint két órán keresztül hangzottak el érvek és ellenérvek, alternatív javaslatok. Végül sikerült olyan megoldást találni, amelyet a közgyűlés több mint kétharmada támogatni tudott. E szerint a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének hivatalos neve 2009. május 8-tól: DUE Médiahálózat, a következő három kikötéssel:

1. A nevet a fiatalokkal való kommunikáció során ki kell egészíteni állandó brandszlogennel, amelyre a szövegszerű javaslatot a közgyűlés elfogadta, így hangzik: DUE Médiahálózat – a diákújságíró egyesület.

2. Az elnökség dolgozza ki a hálózati működés hosszú távú (legalább négyéves) tervét, és ennek végrehajtása képezze részét az éves szakmai beszámolónak. 3. Alakuljon munkacsoport, amely a következő fél évben kidolgozza a névváltoztatás kommunikációs stratégiáját.

Tehát a 20 éves Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete mostantól a DUE Médiahálózat – a diákújságíró egyesület nevet viseli. Új név a régi értékekkel.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság