Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Egerben tanácskozott a DUE

A Civil Kommunikációs Akadémia első előadássorozatának és egy sajtónyelvi konferenciának adott otthont Eger 2009. november 20-22. között az Eszterházy Károly Főiskola és a DUE Médiahálózat szervezésében.

"Ha valamit nem lehet öt perc alatt elmondani, amiatt már nem is érdemes összehívni egy sajtótájékoztatót !" – hallhattuk Varga G. Gábortól a Civil Kommunikációs Akadémia egyik előadásán. A Népszabadság újságírója a DUE egri rendezvényén elmondta: egy nap százával érkeznek hozzá e-mailek, és mind azt szeretnék, hogy nyilvánosságot kapjanak. Ezért az újságíró gyorsan válogat, és csak a néhány soros információkat olvassa el - tehát abban a néhány sorban kell egyszerre figyelemfelkeltőnek és informatívnak lenni.

A civil szervezetek fiatal munkatársai előadást hallhattak még a közszolgálati média helyzetéről Magyarországon, az mr2-Petőfi rádió közszolgálatiságáról, és az ezen a héten elkerülhetetlen témáról: a Sláger és a Danubius rádiók megszűnéséről. Szayly József, a Magyar Rádió alelnöke rámutatott: a pályázatban vállaltak sok esetben homlokegyenest eltérhetnek a gyakorlati megvalósítástól.

Dr. Balázs Géza a kommunikációelmélet gyakorlati hasznáról beszélt és adott tanácsot. A nyelvész professzor elmondta: ha belehallgatunk a buszon a mindennapi élőbeszédbe – esetleg a bulvárrádiók olykor minden korlátot nélkülöző, teljesen privátnak tűnő, egyébként nyilvános beszélgetéseibe, nem tűnik-e föl az is, hogy a beszédkultúrában is óriási változások történtek. Például a beszédsebesség ötven év alatt a duplájára növekedett… A szavak rövidülnek, „összerántódnak”, jelzésszerűvé válnak… és máris itt van egy neonyelv, egy turbónyelv, amely talán már nem csak a nagymamákat idegesíti…

Az egri Eszterházy Károly Főiskolán megtartott tanácskozás kerekasztal beszélgetéssel és fiatalok poszterelőadásaival zárult.

A Civil Kommunikációs Akadémia előadássorozata a DUE szervezésében Budapesten folytatódik 2010. január 13-án szerdán 9.00 órától a Barabás Villában (Budapest, XII. kerület Városmajor u. 44.) Az előadásokon a részvétel ingyenes.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság