Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Civilek a médiában

2010. január 13-án délelőtt a 12. kerületi Barabás Villába, Barabás Miklós festőművész gyönyörűen felújított és kibővített egykori otthonába invitáltunk civil szervezeteket.

Királyhegyi Zsuzsanna programszervező köszöntője után Herczeg Zsolt, az InfoRádió munkatársa tartott előadást „Civilek a médiában” címmel. A DUE Elnökségi Tanácsadó Testületének tagja az egyesület bemutatását követően gyakorlati példákkal magyarázta el, miért más a hír egy civil szervezet, mint egy újságíró számára - elmondása szerint ebben keresendő az ok, hogy a zömükben állami vagy önkormányzati alapfeladatokat - lelkesen és hatékonyan - végző civil szervezetek nem méltó módon és terjedelemben kerülnek be a „nagy” sajtóba.

A hazai média szerkezetének, mozgástörvényeinek és hiányosságainak ismertetése után beszélt arról, hogy a civil szféra érvényesülését akadályozza az ilyen szervezetek szükségtelenül magas száma, az együttműködés hiánya, az átpolitizáltság és a szervezetlenség.

Tanácsként elmondta, hogy a civil szervezetek pontosabban határozzák meg a célcsoportjukat, így könnyebben megtalálják - vagy adott esetben megteremtik - az őket megismertető nyilvános felületeket, kövessék nyomon a híreket, és kapcsolódjanak ahhoz szakértői kommentárokkal, illetve saját rendezvényekkel. Legyenek mindig „láthatóak”, elérhetőek!

Előadása végén figyelmeztetett: egyetlen civil szervezet sajtója sem lesz jobb, mint amennyire jó maga a civil szervezet, vagy ha igen, annak nagy ára - praktikusan a függetlenség elvesztése - lesz.

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság