A lányoknál egy műegyetemista, a fiúk között pedig egy ELTE-hallgató nyerte el a fődíjat és a legintelligensebb diák címet a szeptember óta tartó Nagy Diák IQ-teszt keddi döntőjében. A DUE Médiahálózat által szervezett háromfordulós, országos versenyen több mint 18 ezren vettek részt.
Fotó: Kecskeméti Dávid
Magyarország negyedik diák intelligenciaszint-mérése, a Nagy Diák IQ-teszt tavaly ősszel indult. Az első fordulóban egy több éves fejlesztéssel készült, betanulhatatlan, adaptív IQ-tesztet lehetett tölthettek ki ingyen az interneten a 17 és 24 év közötti fiatalok. Az online fordulóban több mint 18 ezren tették próbára a tudásukat. A második fordulóba több mint 3000-en jutottak be 125 pont feletti IQ eredménnyel. Itt a Mensa HungarIQa hivatalos felvételijével birkóztak meg egy élő tesztíráson. Innen a legalább 135-ös IQ-val rendelkezők mehettek tovább a döntőbe. Ők a népesség legintelligensebb 1 százalékához tartoznak. A január 17-i döntőbe, mely Budapesten a Várkert Bazárban zajlott, közel 400-an jutottak be. A megjelent diákok egy különleges, több részből álló, izgalmas, élő show keretében, közönség előtt dolgoztatta meg a szürkeállományát. A feladványokat a nézők kivetítőn láthatták, a versenyzőknek pedig nemcsak a helyes megoldásokra, hanem a gyorsaságra is koncentrálniuk kellett. A feladványokat a Mensa HungarIQa és a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete közösen állította össze.
A 17-24 éves korosztályban zajló, izgalmas vetélkedősorozat zárásaként kedden végre kiderült, hogy kik nyerték a Nagy Diák IQ-tesztet, valamint a fődíjat, egy-egy Samsung Galaxy táblagépet, melyeket a tehetséggondozó programot támogató EMMI helyettes államtitkára, Illés Boglárka adott át.
Fotó: DUE
A lányok között a 21 éves, győri Kadocsa Rebeka Dóra, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem negyedéves gépészmérnök hallgatója lett a legintelligensebb diák. Szeret társasjátékozni és rejtvényt fejteni. Mint kiderült, a lányok közötti második helyezettel ismerik is egymást, mindketten tájfutók.
A Nagy Diák IQ-teszt legintelligensebb fiú versenyzője címet a veszprémi Nagy Kartal nyerte el, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen matematikát tanul. Kedvenc időtöltése a bridzsezés. A döntőben 25 perc állt rendelkezésre a teszt kitöltésére, Kartal 11 perc 6 másodperc alatt végzett. A második helyezett fiút 12 másodperccel előzte meg. Mint kiderült, a két fiatalember is ismerte egymást, a kollégiumban szomszédok, de egyikük sem tudta, hogy a másik indult a Nagy Diák IQ-teszten.