Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Hogyan legyünk promo producerek?

„NAGYPÁLYÁSOK” sorozatunkban olyan DUE-sokat mutatunk be, akiknek a DUE médiatáborából indult el a karrierjük. Beke Dániel, a Comedy Central promo producere is jó pár évvel ezelőtt mártózott meg először a DUE-s életérzésben.

Fotó: DUE

Beke Dani is nálunk ugrott be először a mély vízbe, és nem lehettünk túl rossz oktatók, mert azóta is szépen tempózik, sőt „edzőként” visszatért közénk. 2008-ban végzett az ELTE-n angol-kommunikáció szakpáron, utána pedig a radiocafé-ban, a Neo FM-en, és a Rádió Q-ban dolgozott. Volt reklámszövegíró, majd a Viacomhoz szerződött, ahol az MTV, a VIVA, a Comedy Central, illetve a Nickelodeon honlapját szerkesztette. 2014 óta a Comedy Central promo producere, ami mellett két zenekarra és egy blogra is futja az idejéből. Mindig büszkén vállalta, hogy mindezt részben a DUE médiatáborában szerzett tapasztalatainak, ismereteinek és kapcsolatainak köszönheti.

Herczeg Zsolt

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság