Eseménynaptár
Mobiletikett – az egy app?
A phubbing elég irritáló jelenség, és sokszor akaratlanul is csináljuk. Ez az, amikor folyamatosan nyomkodod a telód akkor is, ha társaságban vagy.
A fák északi oldala mohás, az emberek egyik tenyere telefonos. Ez már tény, helló, 21. század, ez van. Az okostelefon király találmány, csak egy bosszantó szokása van, hogy nem tudja bezárni azt a hús-vér személyt, akit megununk, de még mellettünk van.
Phubbing (a Phone és a Snub (félvállról vesz) összeolvasztásából) nagyjából ezt a helyzetet fedi le – amikor beszélgetünk valakivel (élőben, nem cseten), aztán eljön az a pillanat, amikor a kezünk, mintha csak egy automata vezérelné, elindul a telefonunk felé. A képernyőzárat ösztönös mozdulattal oldjuk már fel, és mire észbe kapunk, már görgetünk is fel-alá valamelyik közösségi oldalon, kizárva a másikat a fejünkből.
A másik persze ezt észreveszi, és ha kedves, nem teszi szóvá. De nem kellemes érzés, mert azt sugallja, hogy kegyetlenül untat minket.
A phubbing amennyire irritáló, annyira elfogadott. A jelenség nevét az ausztrál McCann reklámügynökség hozta be a köztudatba 2012-ben, és nemcsak nevet adott neki, de kampányt is indított ellene – egy weboldalt, ahol arra buzdítják a látogatót, hogy szavazzon, zavarja-e a jelenség. Egyelőre vesztésre állnak az ellenzői – a válaszadók többsége él-hal azért, hogy mások orra előtt nyomkodhassa a telefonját (persze lehet, hogy a szavazás állása csupán fricska.)
Nem megy ez nekünk.
Tényleg nem bírjuk a telefonunk nélkül. Pár éve végeztek egy kísérletet, amiben azt kérték az alanyoktól, hogy foglalják el magukat egy kis időre egy üres szobában. Telefont nem vihettek magukkal, viszont a kísérlet készítői bent hagytak a szobában egy kütyüt, ami gombnyomásra enyhe, de fájdalmas áramütést okozott. Kiderült, hogy a jelöltek nagy része annyira nem tudott mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy semmilyen inger nem éri (értsd: unatkozik), hogy inkább időről időre megnyomta a kütyüt, és elszenvedett egy áramütést…
Miért ciki mások orra előtt nyomkodni a telefont?
Egyrészt tapintatlan mezei bunkónak tűnünk tőle, másrészt pedig van ez a személyes benyomás nevű dolog, ami majd később az életben elég fontos lesz. Hiába vagyunk amúgy kedves és jófej arcok, ha egy idő után visszahalljuk, hogy oda se bagózunk a másikra, miközben hozzánk beszél. Amikor már itt tart egy pletyka, nagyon nehéz megfogni. Főleg, ha igaz is.
Pár éve még a leginkább a mozikban volt irritáló, amikor valaki elkezdett unatkozni, fényárba borította a termet, vagy ami még rosszabb, állandóan sms-t pötyögött. Miamiban volt egy eset, amikor egy fickó egy háborús film alatt nekiállt üzenteket írogatni, ezt a mögötte ülő annyira zokon vette, hogy egyszerűen lelőtte a pasast a film közepén. Az iPhone és iPad tulajdonosok például az egyik év eleji frissítésnek köszönhetően már olyan beépített funkcióval is gazdagodtak, mint a Theatre Mode, ami kifejezetten a mozizáshoz készült - benyomjuk, és onnantól kezdve nincs csörgés-rezgés-zizegés, viszont a GPS-koordinátákat érzékeli a cucc, és ha elhagytuk a mozi területét, a program azonnal deaktiválja magát, úgyhogy biztos nem felejtjük némán és süketen a készüléket.
Szóval vegyük észre: nekünk sem esne jól, ha beszélünk valakihez, az úgy fejezi ki érdektelenségét, hogy elkezdi nyomkodni a telefonját. Az is lehet, hogy érdekli, amit mondunk – de ez egyáltalán nem fog látszani így.
A cikk megjelenését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatta.
Az NMHH hozta létre a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központokat, amelyek iskolai szervezésben fogadnak diákcsoportokat. Ha osztálytársaiddal ellátogattok a központba, játékos, élményszerű foglalkozásokon fejlődhettek a média tudatos és biztonságos használatában. www.buvosvolgy.
www.internethotline.hu