Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Müller Attila zenész-műsorvezető, a mindenhez értő hétköznapi hős

Attiláról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy egy unalmas figura. Igazi túlélő és megújuló életművész, aki az életben már szinte minden extrém sportot kipróbált és a munka terén sem jellemző rá, hogy csak egy területen állja meg a helyét.

Müller Attila nem olyan, mint a legtöbb celeb, akik jók valamiben és úgy emlékezünk rájuk, hogy például szakmájában az egyik legjobb színész. Ő inkább egy mindenhez értő hétköznapi hős féleség, akit sokan szeretnek, viszont mindenki más és más miatt. Eddigi élete során volt már kétkezi munkás, bár-mixer, modell, futár, egy show keretein belül még motorversenyző is, és jelenleg műsorvezető, színész, zenész, ceremóniamester hírében áll. Még felsorolni is nehéz, mennyi mindennel foglalkozik, és ne felejtsük el, hogy ha minden kötél szakadna és ezekben a szakmákban nem tudna elhelyezkedni, végszükség esetén még ott van egy nemzetközi testőr szakma, amit Izraelben végzett el.

Attilában hihetetlen energia és életerő lakozik, amitől mindig megújul és ennek köszönhetően sokszor új ötletekkel rukkol elő rajongói nagy örömére. Munkásságát illetően eddig láthattuk és hallhattuk őt a VIVA Tv, az RTL Klub, a Cool Tv, a Viasat3, a SuperTV2, a TV2, a Fem3 csatornákon, továbbá a Rise Fm rádiónál. A zenélés és az ezzel járó fellépések, valamint a műsorvezetés még az, ami kitölti a mindennapjait, de azért marad ideje gyönyörű feleségére, Zoéra is. Müllerék háza táján francia bulldogok, teknősök, aranyhalak, madárpók és még egy papagáj is helyet kapott. Őket mind nagy becsben tartja.

Ha tehetné, körbe motorozná a Földet és mindenhol eltöltene egy kis időt: megismerné a különböző kultúrákat, ételeket, no meg az ottani minden bizonnyal veszélyes sportokat is. Attila egy igazi lökött egyéniség. Nem kicsit, nagyon! Bár mindezt jó értelemben véve.

Ínyencségét bizonyítja, hogy evett már sült pókot is, viszont azt nem garantáljuk, hogy a rendezvényen grillezett ízeltlábúval tudunk majd szolgálni. Ellenben a pörgési lehetőséget megadjuk számára és kikérdezzük őt a biztonságos közlekedésről és arról, hogy a sok motorozás és vezetés közben ő hogyan figyel a saját és mások testi épségére.

Úgy tudjuk, nagy becsben tartott mocijával fog érkezni hozzánk és kis szerencsével a szemfülesek meg is tekinthetik majd a Müller-féle csoda kétkerekűt.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság