Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A közszolgálati média Magyarországon

Záró alkalmához érkezett 2011. január 26-án a DUE Médiahálózat által civil szervezeteknek indított Civil Kommunikációs Akadémia. Szayly József, a Magyar Rádió adáslebonyolítási igazgatója előadásának összefoglalóját olvashatjátok.

Szayly József arra igyekezett rávilágítani, hogy miért volt szükséges a mostani, sokat vitatott Médiatörvény megalkotása. Elmondta, történetileg hogyan jött létre az első szabályozás, és milyen problémák keletkeztek ezután.

Közszolgálati rádiókra többek közt azért is van szükség, hogy rögzített módon értékeket képviseljenek, amelyet a kereskedelmi rádiók nem tesznek meg, mert utóbbiaknak csak a profit termelése a céljuk. A fiatalok viszont inkább a kereskedelmi rádiók hallgatását választották, és kialakult bennük egy kép arról, hogy „közszolgálati rádiót hallgatni égő”. A fiatalok zenéje beszivárog a kulturális örökségünkbe, pl. az Illés szerepét ma már senki nem vitatja, de nagyszüleink még nem biztos, hogy így gondolták. Talán jobb megoldás lett volna egy új frekvencia létrehozása a fiatalok közszolgálati rádiója számára, helyette átalakították a Petőfit.

Másrészt közben a rádióhallgatási szokások is változnak, az emberek csak háttérként kapcsolják be, ezért van szükség sok zenére. Egy érzékszervünket mozgatja meg, ami nekünk már nem elég. Régebben nem adtak egyfolytában televíziós adást, akkor a rádiónak hírforrásként nagyobb szerepe volt. A korábbi szabályozásban az internet pedig még nem is szerepelt.

Lesz egy civil delegáltakból álló tanács, akiknek konkrétabb lesz a feladata. Részt vehetnek a közszolgálati kódex megvalósításában, és ennek betartását fogják számon kérni, pl. kell-e rádiójáték, mennyi gyerekműsor és mikor legyen. A műsortervekben szerepelni fog külön civileknek szóló rész a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban is. De addig is azt ajánlotta, hogy gyártsunk hírértékkel rendelkező érdekes híreket, mert mindig vannak olyan időszakok, mikor az újságíróknak szükségük van valamilyen hírre, és ha rendszeresen jó anyagokkal bombázzuk őket, akkor biztos célba fogunk érni.

 

(Habók Lilla, meetoff.eu)

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság