Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Megújult a DUE intézőbizottsága

A DUE 2017. évi tisztújító közgyűlése egyhangúan megszavazta Kobl Adriennt az intézőbizottság vezetőjének, Babaitisz Jorgoszt és Balog Pétert pedig a háromfős testület tagjainak a Várkert Bazárban május 19-én.

Kobl Adrienn 2015-ben csatlakozott a DUE-hoz, ekkor volt először nyári táborban. Már korábban is hallott az egyesületről, hiszen egykor édesanyja is DUE-tag volt.

Adrienn a Budapesti Metropolitan Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója, valamint az Ipoly televízió szerkesztő-riporter gyakornoka. Megfordult már online borlapnál, magyar termékeket reklámozó blognál is. Gimnazistaként az iskolaújság szerkesztője volt, majd többször a Nógrád Megyei Hírlapban publikált.

Fotó: Kecskeméti Dávid

 

Babaitisz Jorgosz 2014-ben találkozott először a DUE-val. Akkor nyáron vett részt először az év legjobb 10 napját jelentő nyári táborban.

Jorgosz jelenleg a a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium falai között éli a mindennapi tinédzser éveit. 2018-ban érettségizik. A Kossuth Rádió, Vendég a háznál című műsor diákrovatában jártatja a száját, de készített már pár rövid videót a Szeretlek Magyarország Médiacsoportnak. Második éve készíti a DUE Sajtófesztivál aftermovie-ját, de a mozgóképen és a hangon kívül van még két szenvedélye: a rap és a slam poetry.

Fotó: Kecskeméti Dávid

 

Balog Péter szintén 2014-ben ismerkedett meg a DUE-val, és vett részt az egyesület nyári médiatáborában. Az utóbbi két évben pedig mint táborvezetőségi tag erősítette az év legjobb 10 napjának csapatát.

Amióta az első értelmes szó kijött a száján, be nem áll, azóta is csak beszél, beszél és beszél. Ennek nagy hasznát veszi, hiszen imád rádiózni. 2011 óta a székesfehérvári Táska Rádió stábjának a tagja, melynek műsorait általános- és középiskolás diákok készítik. A helyi Lánczos Kornél Gimnázium végzős tanulója, júniusban veheti át érettségi bizonyítványát.

Fotó: Kecskeméti Dávid

 

Az intézőbizottság tagjairól még többet megtudhatsz erre a linkre kattintva!

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság