Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Nem lehet tökéletes pályázatot írni

Csak akkor, ha megmondják, hogy a megfejtés a koala medve! - hallhattuk Dr. Gádor Györgyöt a Civil Kommunikációs Akadémia szerdai előadásnapján. Második alkalommal tartott előadássorozatot a Civil Kommunikációs Akadémia 2011. január 19-én.

Ezúttal két újságíró, Herczeg Zsolt (InfoRádió) és Kruszlicz Dávid (RTL Klub) is adott tippeket a civil szervezeteknek, hogyan tudnak bekerülni a médiába. Emellett Dr. Gádor György a pályázatíráshoz adott néhány tanácsot, míg Dede Éva pszichológus a segítés tudományába vezette be a közönséget.

 

Gádor György: Pályázatírás felsőfokon – civileknek

A pályázatok manapság projekt alapúak, nehéz belebújtatni a működési költséget, amire viszont mindenképp kell költeni. Az előadó beszélt egy kicsit a papír alapú pályázatokról, melyek ma már elektronikus formák közt zajlanak. A pályázati díjból finanszírozták a két szakértő díját. Később elterjedt, hogy ne kelljen már fizetni azért, hogy pénzt kérjenek, mikor nekik nincs. Elárulta, hogy van olyan egyesület, aki minden évben beadja ugyanazt a rossz pályázatot, és persze mindig elveszti.

 

Herczeg Zsolt: Civilek a médiában – rádió

„Kibékíthetetlen ellentét van a civil szervezetek és a sajtó között.” Az aktuális West Balkán ügy után sok Facebook csoport jött létre. Köztük a „Budapesti szülők riadólánca”, akik azt vállalják, hogy egyeztetnek a szórakozóhelyekkel, és „járőröznek” a helyeken. Úgy érezte, hogy erről érdemes beszámolni az InfoRádióban, különben is kérték a sajtó segítségét. A csoport adminisztrátora egy újságíró, de nagyon óckodott a nyilatkozattól; szerette volna, ha a neve nem szerepel (anélkül nehéz lett volna); megkérte, hogy a mobilszámát ne adja ki senkinek. Ezután többen is megkeresték volta a szervezetet a médiából, de kiírták az üzenőfalra, hogy értse meg a sajtó, hogy nem tudnak ennyi interjút adni, és ezzel nem segítenek.

 

Kruzslicz Dávid: Civilek a médiában – televízió

Azt szokták mondani, hogy tévéműsoroknál 70%-ban az ember a képre figyel, ez a témaválasztást is meghatározza. Az RTL Klub Híradónál reggel 9-kor van értekezlet, a Házon kívülnél hetente egyszer. Általában már reggel tudják 70-80%-ban, hogy mi lesz az esti Híradóban, de közbejöhetnek fontos történések.

Minél később van egy műsor, annál pontosabban be lehet lőni a célközönséget. A Házon kívült azok nézik, akiknek megvan hozzá a háttértudásuk. Napközben úgy kell beszélniük, hogy azt mindenki értse, és olyan témákról.

Honnan tudják reggel a híreket? Dolgoznak a hírügynökségekkel, minden szerkesztőség elő van fizetve a Napi Tükörre, ez a legfontosabb kiindulópont. Fontosabb az e-maileknél és a faxoknál, náluk nincs olyan, aki ezeket feldolgozza. Különböző témákkal foglalkozó szakriporterek vannak, nekik érdemes írni a saját témánk szerint. A harmadik forrás a weboldalak, melyeket szintén a riporterek néznek. Negyedik forrás a betelefonáló néző. Hétköznapokon 6-7 riporterrel dolgozik a Híradó, úgy kell megszervezni, hogy el is jussanak azokra a helyekre. Uborkaszezon általában a nyár, karácsony előtti időszak, hétvégék – ilyenkor nagyobb esélye van civil témáknak bekerülni.

 

Dede Éva: A segítés pszichológiája

Dede Éva a kommunikáció alapjairól és tényezőiről beszélt előadásának bevezetőjében. Ő gondozza a Szómagyarító oldalt, ami segítséget nyújthat.

A segítő személynek is sokszor örömet nyújt a segítés. Mennyire van benne a magyar kultúrában a segítési hajlandóság? Ez bizonytalan kérdés, mert az iszlámban például egyértelműen benne van. A mi hajlandóságunk attól függ, hogy milyen tapasztalataink vannak a segítésről. Ha rosszra használták fel, akkor nem biztos, hogy a későbbiekben is szeretnénk segíteni. Ha valaki az 1%-t nekünk áldozta, akkor érdemes tájékoztatni róla a támogatót, hogy mire költöttük a pénzt. Például a beregszászi főiskola emléklapot ad és felteszi honlapjára azoknak neveit, akik pénzt küldtek.

 

(Habók Lilla)

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság