Dueonline.hu

Lami Krisztofer beszámolója a 2017-es médiatábor lakóinak nyárzáró találkozójáról.

Életem első DUE- tábora volt az idei. Valami megváltozott körülöttem, mert ez volt az első olyan közösség, amit teljes egészében el tudtam fogadni. Örömmel tettem szabaddá az augusztus 26-27-i hétvégémet, amikor megtudtam, mire készül Ladjánszki Máté, a médiatábor fotóscsoportjának egyik  vezetője.

Máté úgy gondolta, régi hagyományokat felélesztendő, fotózhatnánk csillagokat lakhelye, a medveparkjáról és az Európa-rekorder, 52 esztendeje (!) hivatalban lévő polgármesteréről híres Veresegyház határában, az egészen mesébe illő nevű Álomhegyi-tónál. Ez a hely szinte kiesik a civilizációból : bár vezet oda út, mégis csendes, békés. A város határa kb. 10-15 percnyi sétára van.
Az utolsó nyári hétvége volt – a szó szoros értelmében, időjárási szempontból is. Azon a szombaton még tikkasztó volt a hőség. A csapat a Nyugati Pályaudvaron találkozott. Tizenketten indultunk el a pályaudvarról Veresegyház felé. A fülledt időben kellemes érzés volt beülni a légkondicionált szerelvénybe.  Este kilenc környékén értünk Ivacs állomásra, ami már Veresegyház része ugyan, de mégis úgy élnek ott az emberek, mintha egy külön kis falu, egy kertvárosi birodalom lenne az övék.

Amikor megérkeztünk a tóhoz, gyönyörű látvány fogadott: mindent homok borított, a tó tükrében csillogott a Hold, körülöttünk erdő. Máté ötlete az volt, gyűjtsünk az erdőből fát tábortűzhöz, hogy jobban lássunk, és ne fázzunk a hideggé váló éjszakában. Néhányan elindultak fáért, s ezt az éjszaka folyamán bizony többször is meg kellett tenni, mert gyakran elaludt a tűz, melynek fényében másként látjuk az életet, s melynek melegét átérezve rájöhetünk, milyen nagy és elválaszthatatlan barátunk a természet.

A civilizáltnak hitt rohanó, Trónok harca és gyorséttermi étel nélkül elképzelhetetlennek tartott világunkban, most, 2017-ben gyakran úgy érzik az emberek, semmi közünk a flórához és a faunához, a természet lágy öléhez.  Mi megtanulhattuk ezen az éjszakán, milyen kegyes és egyben rideg is tud lenni az Anyatermészet. Bár jelentős időt töltöttem egy kis faluban gyermekként – sokszor mostoha körülmények között - , számomra ez volt életem első igazi tábortüze. Megható pillanat volt, mikor a tábor legidősebb tagja, aki most is velünk volt, fellobbantotta az első lángokat.

Beszélgettünk, nyárson virslit és welcome krumplit (így neveztük el humorosan Máté elemózsiáját, melyből mindenkinek hozott) sütöttünk a tűzben, egyesek kenyeret pirítottak. Egy telefonról, amin még volt mobilnet, felcsendültek a DUE – tábor slágerei és a 2017-ben a csoportvezetők által nekünk írt Esti mesék, melyeknek lényege , hogy ismert slágereket mondtak fel prózában. Az év legjobb 10 napjának emlékei vissza-visszatáncoltak gondolatainkba.

Hamar előkerültek az állványok és a fényképezőgépek, objektívek, megkezdődött Máté magyarázata, workshopja a helyes éjszakai fotózás szabályairól.  Mindannyian kipróbáltuk a gépeket, én is készítettem 2-3 képet. Sokan felmentek a közeli töltésre és onnan fotózták a halvány éjszakai fényekben pompázó tavat és a meseszép csillagokat. Máté remek ötlete volt a fényfestés zseblámpákkal: a töltés tetejére ennek segítségével írta fel egyik társunk, Niki a DUE feliratot, és többünknek angyalszárnyat sikerült rajzolni ezzel a módszerrel a képeken, hosszú záridő segítségével.

Többen elaludtak, de a legtöbben  egész éjszaka fent voltunk. Hajnali három környékén voltak a legszebbek a csillagok – néhány hullócsillag is volt köztük. Betakarózva, már-már egészen fázva, a pislákoló tűz mellett feküdni a homokkal teli pléden és közben az eget nézni az éjszakában: meseszép volt. Korábban nem volt hasonló élményem, így meghatódtam, s néhány könnycsepp is kigördült a szememből. Különösen akkor, ha arra gondoltam, milyen jó közösség, milyen csodálatos emberek vesznek körül a DUE által ezen a csillagfényes éjszakán.

A hajnali derengés, majd a napfelkelte látványa ámulatba ejtett bennünket. Az Álomhegyi-tavon megjelent az élet.  Kacsákat és gémeket láthattunk a vízen, utóbbiakat életemben először láttam saját szemmel.  Varázslatos, misztikus és egyben a legegyszerűbb látvány az ébredő természet. A tó vize sárgára festve, felette száll a pára. Tábortűzünk utolsó sugarai lobbannak , a sosem fáradt DUE-tagok kattintgatják fényképezőgépeiket

A DUE utolsó nyári programja 2017-ben ezzel véget ért. De már most tudjuk, hogy nem fogjuk soha elfelejteni egymást, és a táborban megköttetett barátságok nem fognak elmúlni. Jövőre pedig mindannyian ott leszünk a DUE-táborban , ismét – ki másodjára, ki harmadjára, vagy akár tizedjére -, hogy ismét átéljük az év legjobb tíz napját.

Lami Krisztofer