Dueonline.hu

Tudós csajok ismét bevetésen!
Ezúttal Erdősi Bogi, a program legtehetségesebb tagja mesél nekünk.
Pollenek- apró zavaró allergének a szénanáthások számára. A kutatók viszont lehetőséget látnak bennük, nem is olyan kicsit, mint amilyen méretűek, hiszen többségük csupán mikrométeres tartományba esik.

Ki hitte volna akár néhány évtizede, hogy ilyen apróságok vezethetnek közelebb majd minket az olyan nagy léptékű kérdések megválaszolásához, mint a föld növénytakarójának változása és az ezáltal okozott relatív hőmérséklet-ingadozás mértékének összefüggése és fontossága?
A pollenek főleg az allergiás válaszreakcióknak köszönhetően meglehetősen negatív felhangot kapnak a hétköznapokban. Azokból az információkból, amit a média sugároz, azt hihetnénk, hogy gonosz, önálló akaratú ember gyűlölőkről van szó.

Pedig a virágpor (illetve a spórák) valójában a növényi élet egyik legfontosabb szereplője, hiszen beporzás nélkül a növények túlnyomó többsége képtelen lenne a reprodukcióra, a genetikai változatosságról nem is szólva.

A pollenek földtörténetileg a Mezozoikum korszakban fejlődtek ki, így innentől tudjuk visszakövetni a változásokat. Az ilyen régmúlt időkre való visszatekintés viszont, mondhatni, felülmúlja emberi képességeinket, hiszen, ha az eltelt évek számát sem tudjuk pontosan kifejezni, akkor miképp tekinthetnénk be az akkori viszonyokba? Szabad szemmel semmiképp, de segíthet a pollenek kutatásával foglalkozó palinológia, a paleontológia egyik ága.

Nekem személy szerint mindig is kedvesek voltak a növények, szeretem őket szép virágaikért, érdekes túlélési stratégiáik és finom gyümölcseik miatt. A paleontológia pedig, egész biztos vagyok benne, hogy sok gyerek álma a Jurassic park óta, mint ahogy nekem is sokat jelentett. Amikor meghallottam, hogy egy paleontológiával kapcsolatos előadást hallgatunk meg, átjárt az öröm és az izgalom. A várakozás alatt az izgalmunk és az elvárásaink csak fokozódtak.

Jégkorszakból visszamaradt növényi alkatrészek? Valóságos időutazás anélkül, hogy akár Budapestről ki kellene lépnünk? Letűnt korok növényei mikroszkóp alatt?


Fotó: Hegyesi Eszter

Nagyon felcsigázott a pontos mechanizmus megismerésének vágya. Bár jómagam már olvastam ehhez hasonló kutatásokról, mégis érdekelt, hogy ilyen messze az állandó jég világától, hogyan lehet ezt megfigyelni.  A terem, ahol az előadás folyt egy kőzeteket ismertető terem volt. Falai közül kettőt, az ablakos és az előadások miatt vetítővel felszerelten kívül, kevés túlzással padlótól mennyezetig nagy üvegvitrinekben különböző kőzetek, fossziliák, ásványok lepték el. Miután helyet foglaltunk, az ablak felé eső pillantásunk a TTK állatgyűjteményének egy részét fedezte fel az „üvegpiramis” alatt.

Az előadás dinamikusan haladt, Dr. Magyari Enikő kutatónő beszámolt a kezdetekről: miért és hogyan került kapcsolatba ezzel a méltatlanul elhanyagolt tudományággal, beszélt a kutatást gátló és segítő módszerekről, majd a tudományos vonatkoztatásról is.


Fotó: Hegyesi Eszter - a képen Dr. Magyari Enikő és a Tudós csajok

A módszer megértése nem esett nehezünkre mivel Dr. Magyari Enikő szemléletesen elmagyarázott mindent: a dolog nyitja voltaképp maga a pollenben, pontosítva a pollen falában kezdődik. Ez ugyanis roppant ellenálló sporopolleninből épül fel (ami egy hosszú szénláncú polimer) így megfelelő körülmények között képes hosszú időn át sértetlen maradni.

A tavak, mocsarak iszaprétege pedig éppen ideális:
A pollen a víz színére hullik, majd idővel lesüllyed és szerves, valamint szervetlen hulladék kezd rárakódni, ezzel az oxigéntől elzárja a pollent. Mindez évről évre periodikusan megismétlődik és tetemes mennyiségű (akár 17 méternyi) iszap is felgyűlhet. Az ezzel foglalkozók pedig fúrásokat végeznek az ilyen tavakban vagy mocsarakban és ha szükséges merülő búvárok segítségével, iszapot emelnek ki erre kifejlesztett, körülbelül két méteres fémhengerek segítségével.
Ezek után a mintát laborba szállítják és mikroszkóppal történő azonosítás után - mivel a pollenek olyan változatosak, hogy fajonként megállapítható a különbség - feljegyzik az adott fajokat és ezek után összevetik korábbi adatokkal. Ebből tudnak következtetéseket levonni a flóráról, illetve a hőmérséklet változásáról.

Fotó: Hegyesi Eszter

A közbeszúrt kérdéseink által a pollenektől láthatólag elkalandoztunk, holott voltaképp a tudósok is csak ilyen messzire mutató kérdésekkel tudnak a jelen aktuális problémáira választ adni.
A globális felmelegedés például sokunkat érdekelt.
Így ezzel is a kutatónőt strapáltuk:
Ha kimutatható a felmelegedés a flóra változásából, akkor azt is be tudjuk ezzel bizonyítani, hogy a globális felmelegedés antropogén eredetű?
A válasz igen, már most kimutathatóak az emberi tevékenységek hatásai, sőt akár őseink szokásait is megtalálhatjuk a letűnt korok kerekén. Ugyanis az ember nagyon jól felismerhető nyomokat hagyott hátra, tudta nélkül, utódai számára.
Például, honnan tudjuk, hogy mikortól kezdett el a régi ember állattartással, azon belül is legeltetéssel foglalkozni?
Erre sok tipp érkezett. Habár mind közel voltak a válaszhoz, az sokkal egyszerűbb volt, mint bárki sejtette volna. Az állatok hatásai, főleg, ha nagy sűrűségben találhatóak meg, mondjuk emberi közbehatás miatt, lényegesen megváltoztatják a növények fajszámát. Vannak olyan növények, amelyeket a legelésző jószágok elkerülnek, míg másokat letaposnak, egyesek pedig eltűnnek a területről, mivel a trágyamennyiséggel megjelenő magas nitrogén tartalmú vegyületeket előnybe részesítő növények kiszorítják. Ebből az következik, hogy az ilyen növények - mint például a csalán -  virágpora nagyobb mennyiségben fog előfordulni az adott iszaprétegben.


Fotó: Hegyesi Eszter

Az előadás után forgószínpad szerűen megfigyelhettük a különböző munkafázisokat is, a mikroszkóp és szakkönyvek segítségével való fajszintű beazonosítást (a már említett differenciálódás miatt minden fajnak a szakértő számára jól elkülöníthető alakja van), megnézhettünk testközelből egy közel két méteres szakaszt egy már nem használt iszaphengerből. Ezen megfigyelhettük mi magunk is, hogy éles hattárral válnak el a történelmi korok egymástól, hála a növénytakaró változásának a kovamoszatoktól a friss levelekig. A skála, ha egészben nézzük, halvány piszkos fehértől szinte feketéig terjed. Végül beszélhettünk más kutatónőkkel is, akik szintén segítettek mindannyiunknak megismerni és megszeretni a tudomány ezen eldugott kedves sarkát.

Az iszaprétegek mélyén békésen szunnyadó múlt pollenekbe kódolt tudásának nagy része mai napig ugyanott hever az egyre csak rakódó rétegek alatt, várva a lelkes kutatók következő nemzedékét, akik majd titkaik és a múltban történtek ismeretének birtokában élhetőbbé teszik a Földet.

Erdősi Boglárka