Eseménynaptár
A KGB a színészek nyomában
Mármint a DUE-KGB és a Nemzeti Színház színésznagyságainak nyomában: lelkes kommandónk ugyanis sikeresen átkutatta a magyar színjátszás új központját. Mivel terrorizálják a jegyszedőket a felzaklatott nyugdíjasok? Milyen színű a szokatlan megjelenésű színház belülről és miért éppen kék? Kiderül!
Vendéglátónk, Horváth Orsi, a Nemzeti PR-irodájának vezetője először a nem csak kívül, de belül is markánsan egyedi stílusú épületen kalauzolt végig minket, közben bemutatva a hazai nagyágyúkkal zsúfolt társulatot, illetve olyan apróságokat is, mint az 1965-ben mondvacsinált ürügyekkel porig rombolt régi Nemzetiből átmentett, és itt szétszórt több tucatnyi viharvert mellszobor.
A 15-20 fős KGB-alakulat meglepetésére egyébként a színház belseje és főleg a nagyterem alapvetően kék: Orsi szerint ez nem csak a népszerű "ha színház, akkor vörös" felfogással való tudatos szembemenetel, de tisztelgés a szintén kékben pompázó régi épület előtt is.
Sikerült viszont egy olyan grandiózus előadás napján a színházba látogatnunk, aminél már délelőtt tízkor is útban lettünk volna a kulisszák mögött sürgő-forgóknak. A nézőteret és a világszínvonalú, ezerféleképpen variálható, forgatható és süllyeszthető színpadot elválasztó vasfüggöny mögé így csak akkor láttunk be, amikor felhúzták. Ekkortól viszont szó szerint a páholyból nézhettük a váratlan nézőktől némiképp megilletődve csetlő-botló díszletmunkásokat és az egyéb előkészületeket. Ugyancsak a páholyban terpeszkedve hallgattuk meg Horváth Orsi tapasztalatait a Nemzeti esetében is szenzációhajhász sajtóról, és a vaku-mániás fotósok kedvéért tartandó külön főpróbákról. (Az előadásokba így egyébként inkább a nézők szoktak belevakuzni, de ők olyannyira gyakran, hogy egy ideje igyekeznek minden fotóalkalmasságot még a bejáratnál elszedni tőlük. A személyzet dolgát ezen kívül még egy-két formabontó megközelítésű darab szokta megnehezíteni, konzervatívabb színházfelfogású nézők például hosszú percekig tudnak sarokba szorítani egy-egy jegyszedőt, miután felháborodottan otthagytak egy korhű kosztüm nélküli történelmi előadást.)
A páholy magaslatai után a föld alatti kamaraterem, a Stúdió mélységeibe vetettük alá magunkat, ahol a világosítók hídjáról, félhomályban néztük végig az előadás előtti lámpapróbát, majd az egyik kollégájuk késése miatt idegeskedő színészek között szlalomoztunk ki a folyosón át. Akiben pedig a laza egyórás, de részletekkel teli látogatás után is maradt szufla, újabb négy és fél óráig az épületben maradt a Sárga liliom című darab kedvéért.
Pál Zsombor