Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

17 ezren vettek részt a Nagy Magyar Filmteszten - MEGVAN A GYŐZTES!

A DUE Médiahálózat a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és szakmai együttműködésével szervezte meg a Nagy Magyar Filmtesztet, amely elérkezett az országos versenyt lezáró döntőhöz. 2018. február 28-án a döntőbe jutott legjobb 24 versenyző mérte össze filmes tudását a budapesti Akvárium Klubban.

Az utóbbi évek közönségsikerei és fesztiváldíjas alkotásai mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatal korosztály egyre jobban érdeklődjön a magyar film kortárs és klasszikus művei iránt. Ezt mutatja az a tény is, hogy mintegy 17 ezer fiatalt mozgósított a Nagy Magyar Filmteszt.

A díjátadón Tóth Béla első helyezettnek Havas Ágnes adta át az értékes fődíjat. A Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója kiemelte: „Filmsikerekben gazdag évet tudhatunk magunk mögött, egyre népszerűbbek a magyar filmek a hazai mozikban és nemzetközi viszonylatban is. A Filmalap célja a kezdetektől fogva az, hogy jó magyar filmek szülessenek és a lehető legszélesebb közönséghez, a legfiatalabb generációhoz is eljussanak. Örülünk, hogy a DUE-vel közösen elértük a fiatalokat, egy szórakoztató játék keretében tudtuk felhívni a figyelmüket a magyar filmre, remélhetőleg ezzel is gyarapítva a magyar film rajongóinak táborát. Szép siker, hogy országszerte 17 ezer fiatalt mozgósított a Nagy Magyar Filmteszt. Meggyőződésem, hogy minden résztvevő nyertes, hiszen részese volt egy játéknak és gazdagabbá vált a filmes tudása.”

A DUE Médiahálózat a Filmalap támogatásával és szakmai együttműködésével elsősorban a diákokat szólította meg a magyar filmet népszerűsítő játékban. A Nagy Magyar Filmteszt első fordulója, a 24 kérdésből álló, mobilról és számítógépről is elérhető online teszt nagy sikert aratott a fiatalok körében, novembertől január végéig mintegy 17 000 diák töltötte ki a tesztet. A játék során a klasszikus és az új magyar filmekből egyaránt voltak kérdések, szöveges és képes feladványok is, melyeket szakmabeliek állítottak össze azzal a céllal, hogy átfogó képet adjanak a magyar film legjaváról.

„Fontos, hogy a fiatalok ismerjék a magyar filmgyártás remekeit. Nemcsak a mai filmekkel kapcsolatban rendelkezzenek információkkal, hanem a klasszikus művekkel is, amelyeken a mi generációnk is felnőtt.” – mondta Kecskés István. A DUE Médiahálózat elnöke hozzátette: „A Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak nemcsak játék, hanem egy kicsit oktatás is, hiszen a kitöltők megismerkedhettek olyan alkotásokkal is, amelyeket korábban esetleg nem láttak. Bízom benne, hogy ez amolyan kedvcsináló teszt is volt. Reményeink szerint sikerül hagyományt teremtenünk, és a jövőben évről évre megrendezni ez a népszerű edukatív játékot a Magyar Nemzeti Filmalappal.”

A döntő során változatos programokkal, sztárvendégekkel, a filmes szakma kiválóságaival találkozhattak a résztvevők. A nagy felkészültséget igénylő verseny mellett vlogger találkozó, sebesüléseket imitáló maszkmesteri bemutató, kaszkadőr alapfogások elsajátítása, valódi casting-szituáció kipróbálása vagy éppen szerzői jogi kvízjáték várta a résztvevőket. Természetesen a filmvetítések sem maradhattak el, hiszen a Magyar Nemzeti Filmalap jóvoltából az aulában és a kisteremben ismert, jelentős magyar filmalkotásokat tekinthettek meg az érdeklődők.

Helyezettek:

I.                  Tóth Béla (Nyírkarász, ELTE BTK magyar-történekem szak)

II.                 Örökös-Tóth Lajos (Kisújszállás, Debreceni Egyetem magyar- történelem szak)

III.                Kókai Roland (Szeged, Gábor Dénes Szakközépiskola)

Gratulálunk a nyerteseknek!

Az eseményen készült filmet itt nézheted meg.

Budapest, 2018. február 28.

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság