Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Berlin, Alexanderplatz fotóspróba CSAK duésoknak

Lessünk be együtt a színház kulisszái mögé. Ha érdekel milyen egy fotóspróba, hogyan készülnek a produkció készítői, miként álmodta színpadra a darabot a rendező Kovács D. Dániel, regisztrálj a programra március 6-ig.

A NE DŐLJ BE! programsorozat keretében szervezett KGB-s programra március 7-én, délelőtt 11 órakor kerül sor. (10.45-kor a helyszínen találkozunk, 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 6.)

Az előadást március 10-én mutatják be a Katona József Színházban. Alfred Döblin regénye nyomán a színpadi adaptációt Mikó Csaba készítette, továbbgondolta Kovács D. Dániel és Bíró Bence. Az előadás egyik szereplője Borbély Alexandra, a legjobb európai színésznő.  

A Berlin, Alexanderplatz szereplői a szegények, elesettek és kitaszítottak. A névtelen tömegek, akiknek élete egybeforrott a város életével. Főhőse, Franz Biberkopf szállítómunkás, ittas féltékenységében megveri barátnőjét, aki később belehal sérüléseibe, őt pedig súlyos testi sértés miatt börtönbe zárják. Amikor kiszabadul, elhatározza magát: tisztességes ember lesz. Döblin hitelesen ábrázolja a társadalom szorításában vergődő, s végül minden becsületes szándékát feladó embert. Hőse afféle fordított Mefisztóként „mindig jót akar, s mindig a rosszat teszi”. Jószándéka azonban nem rossz természetén bicsaklik ki, hanem tökéletes tudatlanságán. Hiába érzi saját bőrén, hogy kifordult sarkaiból a világ, nem tud vele mit kezdeni. E tömeges élmény a 20-as évek Németországában, nemsokára a nácizmus legfőbb hajtóereje lesz.

A Berlin, Alexanderplatz megérdemelten foglal el különleges helyet a modern világirodalomban. Dos Passos Manhattan Transferjét (1925) szokták elődjének tekinteni, mint nagyváros-regényt, és James Joyce Ulyssesét (1922), mint tudatmozgást, tudatáramot megfestő prózai alkotást.

Bővebben:

http://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/bemutatok/42814-berlin-alexanderplatz&event_id=415350

"Katona József Színház" jeligére regisztrálj március 6-ig a due@due.hu címen.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság