Dueonline.hu

A színházba járás hasznos, elegáns és nem mellesleg tartalmas szórakozás. Üdítő komédia vagy épp komor tragédia könnyen játszódhat ugyanazon a színen, a színészeknek sem kell másoknak lenniük. Sőt! Ha messzebb megyünk, akár az előadás is lehet ugyanaz!

A Nincsenapám, seanyám egy elgondolkodásra késztető csodás darab, ami könnyedén cserélgeti a stílusokat a könnyebb érthetőség miatt.

Középpontban a főszereplő saját vívódása és családja drámája zajlik mintegy karnyújtásnyira a nézőktől. Míg a legtöbb színházban könnyen elválnak egymástól a nézőtér és a színpad, itt a Kolibri színház pincéjében magunk is testközelben érezhettük a szereplők között vibráló feszültséget.

Adott egy lány, aki egész nyarában száműzve van a saját szobájába, mivel minden idejét leköti az irodalom pótvizsgára való felkészülés és legszívesebben családját is hanyagolná. Szülei elváltak, bátyját csak akkor látja, ha az bejön hozzá koldulni, Anyja érzelmileg zsarolja nap mint nap, Nagyanyja „nagyis” kétszínűségével próbálja palástolni a szorult helyzetet, Apjával pedig már hidegebb a viszonya, mint egy idegennel. Kálmán, anyja új barátja, még ezen is ront azzal, hogy alkoholista, „büdös semmirekellő”… az az a lehető legrosszabb ember, akit csak el lehet képzelni.

Ebbe a világba csöppenünk bele mi is, a nézők, és bontakozik ki előttünk a zárkózott lány képzelt- és nagyon is valós világa. A nyitás egy születésnap, főhősnőnk nagy napja, de a kellemes ünneplésből hamar családi perpatvar keveredik.

A két kandúr felvágott nyelvén épp úgy derülhetett bárki, mint ahogy szinte megfagyott a tagjainkba a vér az elképzelt felelés hatására vagy épp együtt szorítottunk, hogy X felülkerekedjen nem mindennapi mégis mindennapját érintő problémáin.

Dezső és Frici a két kandúr

Mi lenne, ha jogunkban állna visszaforgatni az időt? Megváltoztatnánk-e tetteinket, és másokat visszavonnánk-e épp olyan könnyen, ha nem lenne következménye? Jó lenne, ha mindenki igazat mondana? Vajon hogyan éli meg az igazmondásra kényszerített család ezt az egész helyzetet? Meg tudják-e érteni egymást vagy ez a lehetőség sosem volt igazán adott? És talán a legfontosabb: le sétálhat-e matt helyzetben a király a saját táblájáról?

És vannak-e fekete illetve fehér bábuk azon a bizonyos képzelt sakktáblán?

A komor részeket oldotta a két hűséges macska Dezső és Frici, akik hála a magába forduló lány fantáziájának, sajátos módokon szöveget is kapnak. Hol idézetekben beszélnek, hol egymás bajszát borzolják, hol merengve tárgyalják a múltat, de mindeközben végig kiállnak kis gazdájukért, ha a helyzet úgy hozza foggal-körömmel, de azért mégis csak karommal és humorral segítik ki X-et. Persze, hogy melyikük a nagyobb „k” Karinthy vagy Kosztolányi, és jó dolog-e a macska lét az talán még eldönthetetlen.

E színdarab gondolatbeli utazásra invitál, ahol csupán a néző dönthet arról, hogy mi volt az igazság.

A Sakk-matt tényleg a játék vége vagy csak egy másik befejezést tesz szükségessé? A zsebre tett király megmenekülhet-e, ha nincsenek szabályok?

Erdősi Boglárka