Eseménynaptár
Alagúttörők lettünk Budapest alatt
Olyan jó lenne úgy kezdeni, hogy húsz DUE-s kétszer is végigment Éván, de legyünk hivatalosak, mégiscsak egy 486 milliárd forintos beruházás helyszínén járt a DUE Kulissza Gerilla Brigádja. 2007. október 9-én a DBR Metró Projekt Igazgatóságának vendégeként a 4-es metró építkezésén vendégeskedtünk.
Az új metró vonalán 90 másodpercenként vezető nélküli, egyterű, szuperérzékeny szerelvények futnak be majd az akadálymentesített, tágas állomásokra - mesélt a szép jövőről csapatunknak a makettekkel és poszterekkel dúsított Infocenterben a DBR Metró Projekt Igazgatóság vezetője. Balogh Árpád ismertette a gigaberuházás - sok politikai és jogi huzavona miatt igen hosszú - előtörténetét. Egyebek mellett megtudtuk, hogy az új metró 12-22 méterrel a felszín alatt halad majd, legmélyebb pontja a Gellért és a Fővám tér között lesz, 40 méteres mélységben. (Érthető: ott a Duna alatt halad át, sőt a pesti oldalon az állomás egy része fölött is folyó lesz!) Mindezt persze ki is kell fúrni: erre valók a világ legmodernebb, 100 méternyi gépezettel kiszolgált fúrópajzsai, amelyek naponta átlagosan 13-18 métert haladnak.
Az előadás után kabátot, gumicsizmát és sisakot vettünk magunkra, és rosszul leplezett izgalommal baktattunk vezetőink mögött, ingatag fémlépcsőkön ereszkedve le egy félelmetes betonkatlanba, ahol először megcsodáltuk minden idők legidegborzolóbb hangú kisvonatát, ami a kimart földet hozza ki serényen az alagútból - ottjártunkkor éppen az Éva nevűre kereszteltből.
Ebbe mentünk be, és következett 720 méternyi, szürreális kaptatás egy betoncső fél méter széles szervizpallóján. Megcsodáltuk a szakzsargonban tübbingnek becézett, hajlított betonszelvényeket, amelyek a pajzs mögött azonnal a falra kerülnek. A hosszú séta közben néha utolért bennünket a vonatocska, és mivel a füldugókat ügyesen az öltözőben hagytuk, kezünket a fülünkre tapasztva vártuk, hogy tovább haladjon. Soha nem fogom megérteni, hogyan tud egy metróépítő tévézni műszak után.
Tíz perc gumicsizma-klaffogás után értelmet nyert a „már látjuk a fényt az alagút végén” mondás: kiértünk a Tétényi úti állomásra, illetve valójában a majdani peronszintre, amelyet most gépek, víz, sár, és betonkoszorúk borítanak. A fúrópajzs már itt dolgozik, hogy egyszer valamikor (a metróépítés határidői igen képlékenyek) elérje a Bocskai utat. Itt igyekeztünk okosan nézni, amikor egy fél négyzetméteres „szobában” több képernyő és vagy kétezer gomb előtt gyorstalpalót kaptunk metróalagútfúrópajzsológiából. Én olyan kegyelem egyes alára tudom.
Látogatásunk végén ezer - itt most kíméletből nem részletezendő - kérdés feltétele és megválaszolása után újra besétáltunk Évába, hogy visszacsattogjunk az Etele térre, ahol megköszönve az exkluzív programot az öltözőig lévő néhány tíz méteren lelazított járással és hátracsapott sisakkal úgy tettünk, mintha a buszra várók húsz párizsi építészmérnök-hallgatót látnának szakmai gyakorlaton.
Pedig annyit megértettünk az egészből, hogy metrót építeni fantasztikus dolog. Fantasztikusan nehéz és fantasztikusan drága.
Aki pedig olyan szerző írását szeretné olvasni a 4-es metróról, aki nem volt kettes fizikából, kattintson ide és rém izgalmas dolgokat talál. Képgalérián nevethetsz ide ugorva.
Herczeg Zsolt
A DUE ezúton is köszönetet mond a látogatás megszervezéséért Balogh Árpád úrnak, a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatójának, a Sawyer Miller Group munkatársainak, Fábián Balázsnak és Drágus Richárdnak, valamint az építkezésen dolgozóknak.