Dueonline.hu

Szeptembertől új főszerkesztője van a due. hu-nak Kobl G. Adrienn személyében. Adri már több éve DUE-s, és aktív munkatársa a DUE Tallózónak is. Na de egyébként kit is ő valójában? Novák Henrietta akasztja a hóhért...

„Az, hogy 21 éves leszek, csak az évszámokban mutatkozik meg!”

Immáron másodszor költözött fel Budapestre, kommunikáció- és médiatudományt tanul marketing szakirányon, jelenleg a DUE-nál dolgozik, mint értékesítési- és marketing szakasszisztens, és mint a due.hu főszerkesztője. Ezek mellett egy tüneményes energiabomba, kávéfüggő hátizsákos kalandor, aki egyszerűen nem tud unatkozni. Kobl G. Adriennel beszélgettem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi a közös történeted a DUE-val?

Soha nem voltam klasszikus DUE-s, az Új Nemzedék Központon keresztül jöttem táborozni. 2015-ben Kocsmár-Tóth István csoportjába mentem, és mind a csapat, mind a csoportvezető remek volt. 2016-ban Váry Dániel csapatának voltam tagja, a következő évtől pedig már én is csoportot vezettem, először print újságírót, idén pedig televíziósat.

Mi az, ami megtetszett az egyesületben?

Az egész munkaritmusa tetszik, mert én egy kicsit munkamániás lélek vagyok, és szeretek 10 napig együtt gondolkodni és dolgozni a többi táborozóval egy közös cél érdekében.

Táborzóként vagy csoportvezetőként jobb a médiatábor?

Más, mert táborozóként azért vagy felelős, hogy elkészüljenek az anyagaid, táborvezetőségi tagként azért, hogy elkészüljenek azok az anyagok, amiket nem te gyártasz, ehhez viszont hozzá kell tenni, hogy jó érzés látni, hogy 10 nap alatt mennyit fejlődik egy csoporttagod.

Előfordult már, hogy  egy csoporttagod idősebb volt nálad?

Igen, de szerintem a DUE-ban a kor jóformán elhanyagolható tényező. Mert én is tudok sokat tanulni mondjuk Herczeg Zsoltitól, de lehet, hogy rá tudok világítani olyanra, amit meg ő nem tudott addig. Egy közös szimbiózis, tanulunk a másiktól, kortól függetlenül.

Mi történik az év többi napján, mikor nincs DUE tábor?

A tábor megalapozza azt, hogy az év többi napján is tudj találkozni az ott megismert emberekkel, főleg nekem, mivel én olyan hátizsákos típus vagyok, nálam nem számítanak a kilométerek. A barátságok pedig nem érnek véget a 10 nap leteltével.

Ugorjunk vissza a kezdetekhez. Milyen voltál kiskorodban, óvodásként?

Visszahúzódó ovis voltam, csendben elvoltam az autóimmal. Csak olyan babákkal játszottam, amiknek lova is volt, modhatni vagy az egyszemélyes lóerővel, vagy a többszemélyes, lemodellezett kis lóerőkkel voltam jóba. Egyedül a plüssmacskámat, Budapestet tologattam babakocsiban, mert úgy gondoltam, neki is szüksége van friss levegőre. Kék alma lett a jelem, aztán meg csirke, mert ezek különlegesnek számítottak. Fiús lány voltam, és ezt a mai napig őrzöm.

Mi szerettél volna lenni kisiskolás korodban?

Mai napig folyamatosan minden akarok lenni, hogyha ez vigasztal valakit. De többek között lovas katona, állatorvos, régész.Dínó csontvázakat akartam kutatni, de apukám elmondta, hogy azt nem fogok itthon találni. Ezért gondoltam, hogy csillagász leszek, mert csillagok Magyarországon is vannak. A gyermekkoromhoz hozzá kell tenni, hogy a szüleim úgy gondolták, hogy engem el kell vinni mindenhova. A közlekedési múzeumot csak azért nem tudom fejből, mert most már nem úgy van berendezve, mint akkor volt, sőt az állatkertben már megismertek, annyit jártam oda. Ami pedig a médiával kapcsolatos: szerettem novellákat és tudósításszerűségeket írni, a Nógrád Megyei Hírlapban jelentek is meg anyagaim.

Hogy barátkoztál össze a médiával?

Az első DUE táborom után konkretizáltam azt, hogy úgy lehetsz jó szakújságíró, ha egy adott témába nagyon belemélyedsz. A médiában ki tudom élni a kreativitásomat, de közben tudok írni arról, ami érdekel, és másoknak is elmondhatom, hogy miért érdekel.

Milyen képességekkel kell rendelkeznie egy fiatal újságírópalántának?

Egyrészt kitartónak kell lenni, mert a média nem az érzelmes, könnyű lelkű emberek pályája. Soha nem lehet eléggé informált és érdeklődő az ember, elengedhetetlen az iszonyat mennyiségű nyitottság és persze az alázat. A fiatalság olyan szempontból jelenthet hátrányt, hogy mivel még nem alakult minden rutinná, ezért keményebben kell dolgozni.

Nagyon népszerű mostanság ez a terület. Hogyan lehet mégis jól helytállni?

Nem hordozom a bölcsek kövét, mert akkor már az egész médiapiacot uralnám. De fontos, hogy egy kicsit máshogy, másmilyen formát tudjon mutatni az ember. Amit gyártasz, az belőled egy pici. Építsd bele a munkáidba a saját stílusod, utána add el magad jól ezeken keresztül, így lehetsz a legegyedibb.

Kik hatnak rád inspirálóan?

D. Tóth Krisztát nagyon szeretem, mint műsorvezető, mint híradós, tőle sok mindent ellestem, például kérdezéstechnikában. Aztán Al Ghaoui Hesna nyitottsága, ami szerintem példás. Szeretem hallgatni Puzsér Róbertet is, mert nagyon megosztó. Nem mindig értettem vele egyet, sőt, de tetszett, hogy másképp világított rá dolgokra. Ami inspirálóan hat még rám, az az On the spot stábja, az úgy ahogy van remek. Informatív, leköt, formabont, és végletekig izgalmas.

Médiában tevékenykedőként szokatlan, hogy most nem te kérdezel, hanem téged kérdeznek?

Borzalmas. Kicsit sajnálom is azokat, akiknek eddig szívatós kérdéseket tettem fel az életem során. Bár az interjúalanyok nem mindig szeretik elmondani azt, amire kíváncsi vagy, szóval kérdezni sem egyszerű, de ettől szép a szakma.

Meg tudnád becsülni, hogy életed során hány cikket írtál?

A cikkeket nem, viszont azt tudom, hogy 600 anyagot forgattam le egy év alatt az Ipoly TV-nek. Mai napig emlékszem az első anyagomra, egy börtönkiállításon készült. Sokszor elvitt valahova a kötelesség, ahova magamtól nem mentem volna el, de aztán kiderült róla, hogy nagyon izgalmas, azokat a pillanatokat jó volt megélni. Forgattam országtortáról, hagyományőrzőkről, viharról, fatolvajokról, de még a napelemekről is a börtön tetején.

Ha ki kellene emelned az életedből fontos pillanatokat, állomásokat, mit mondanál?

Meghatározó élmény volt, hogy a nagypapám mindig, de mindig engem kért meg, hogy kóstoljam meg a pörköltet.  Amikor egyedül elutaztam Horvátországba az első keresetemből, 16 évesen. Vagy amikor diákolimpiai harmadik helyezett lettem egy olyan sportágból, amiről sokan nem is tudják, mi az. Bocsának hívják és hasonlít a curlingre. Amikor fél hónapon át egy Zala megyei farmon dolgoztam, autószerelőinas voltam, lovakat lovagoltam be, mikor nagyon sok állatról gondoskodtam egyszerre (volt 20 baromfim, libám, nyulaim, macskáim, kutyám, birkám). Meghatározó volt, amikor életemben először sajtójeggyel mentem rendezvényre, egy kamionversenyre a Hungaroringre, de az is, amikor inzultáltak egy sajtótájékoztatón. Meg az is, mikor felköltöztem Pestre, és első dolgom volt, hogy vegyek egy nagyon ronda függönyt és két borospoharat.

Mi az, ami segít reggelente, hogy jól induljon a napod?

Kávé, kávé, kávé! Bár először el kell érnem, hogy ne nyomjam be a szundi gombot. Ezek után jöhet az egyébként  két személyre is elegendő kotyogós kávé. Ha nagyon fel akarok ébredni akkor feketén iszom. Annyira rossz íze van úgy, hogy attól azonnal felébredek.

Van mottód?

Kijelentett mottóm nincs, de hiszek abban, hogy van a világon szerencse. Illetve abban, hogyha én megpróbálok normálisan viszonyulni az élethez, akkor az élet is normálisan fog viszonyulni hozzám. Ha odafigyelek az emberekre, és teszek másokért, akkor majd visszaigazol az élet, így vagy úgy.

Találkoztál már a szabadidő fogalmával? Ha igen, mivel töltöd?

Ismerem, hallottam, de velem soha nem fordult még elő, hogy csak ültem a szobámban és unatkoztam. Az első lépés, hogy olvasok, a második hogy átgondolom az életem egyes részeit, legyen szó utazásról, karrierről, akármiről. Ez általában nem két-három perces folyamat. Boldogítom a barátaimat, néha festek. Általában virágokat, azokról is pici, aprólékos tanulmányfestéseket. Vagy az állataimmal foglalkozok, de csak ha hazamegyek hétvégére. Meg a konyhát sem gyűlölöm, szóval ha tényleg van időm, akkor főzök.

Milyen rövidtávú terveid vannak?

Egy bebútorozott lakás, egy bejárónő aki kitakarít helyettem. Ebből az egyik soha nem fog megvalósulni, a másik eléggé rövid távon kellene. Szeretném leadni a szakdolgozatomat, mert már most késésben vagyok vele. Meg utazni, utazni, utazni! A közeljövőben Finnországba, és Horvátországba újra, mert az a szívem csücske. Ott van minden ami kell: napsütés, domb, hegy, tenger, kecske, jó bor.

Hogyan tudod elképzelni magad 10-15 év múlva?

Tipikus „Carpe diem!” ember vagyok, bár nem annyira felelőtlen. Hetes etapokban gondolkozom, távolabbra csak kitűzött céljaim vannak, olyan dolgok, amiket néha leemelek az agyam egyik polcáról, és egy kicsit foglalkozom vele...szabadidőmben...abból úgyis nagyon sok van!

Novák Henrietta