Dueonline.hu

Egyszerre komoly újságíró, felelősség teljes csoportvezető, partik állandó hangulatfelelőse és a DUE Tallózó főszerkesztője. Na, de kit értünk Berei Dániel alatt?

„Lehet öt év múlva szobafestő leszek”-

A DUE Tallózó főszerkesztője, a médiatáborok hangulatfelelőse, akinek az újságírás segített rátalálni önmagára. Nemrég nagy döntést hozott meg, ami alaposan megváltoztatta az életét. Berei Dániel mesélt nekem a karrierjéről. 

Mikor találkoztál először a DUE-val?

16-17 éves koromban nem igazán tudtam, hogy mihez kezdjek magammal, abban viszont biztos voltam, hogy az írás közel áll hozzám. Novellákat írogattam, illetve nagyon sokat olvastam. A szüleim mutatták, hogy van ez a lehetőség. Nem akarták, hogy elkallódjak, és az utcán töltsem az időmet ahelyett, hogy valami értelmessel foglalkoznék, így 2010-ben beírattak az első DUE Táboromba.

Mi az a dolog, ami miatt még mindig az egyesület tagja vagy 8 év elteltével is?

Az egyesület eleinte lehetőséget adott a kiugrásra, hogy helyem legyen a szakmában anélkül, hogy ezt egy iskolában tanulnám 4-5 éven keresztül. És adott egy olyan baráti társaságot, akivel nagyon szívesen tartom a kapcsolatot, mert szakmailag és emberileg is értékes személyekből áll.

Szerinted adott valamit a személyiségedhez a DUE?

Egy dolgot adott, de azt olyan erőteljesen, hogy totálisan átformálta az életem. Ez pedig az a gondolat volt, hogy ha valamit akarsz az életben, az csak rajtad múlik, hogy eléred-e. Mert amiért megdolgozol, azt el fogod érni. Ez az egy alapgondolat, amit a DUE nem valami belső szabálykönyvében vagy alapító okiratában hordoz, hanem a saját hangulatában, felépítésében adja az ott lévő embereknek. Ez a gondolat elvezetett addig, hogy higgyek abban, hogy is fel tudok építeni egy újságírói karriert. Amit viszont nem a személyemhez adott, hanem az életemhez: itt ismertem meg például Kruzslicz Dávidot, aki lehetőséget és rengeteg támogatást adott ahhoz, hogy újságíró váljon belőlem.

Ért valami meglepetésként, miután táborozóból csoportvezető lettél?

Kiderült, hogy a táborvezetőségi tagok is — jó értelemben vett — sérülékeny, érzékeny és szimpatikus emberek, nem felétlen olyan félistenek, amilyeneknek én képzeltem őket, amikor táborozó voltam. Mikor bekerültem közéjük, megértettem, hogy ugyanolyan hús-vér emberek, és saját erejükből érték el azt, amit elértek, és ami miatt átadhatták azt, amit átadtak. Tehát nem isteni adottságukból lettek kitűnő újságírók, hanem megdolgoztak érte.

Rád is igaz, hogy a médiatábor a tíz legjobb napod az évben?

Sok-sok évig így volt, de ahogy haladtunk ellőre a korral, gyűjtöttem olyan emlékeket minden évben, ami besorolódott a DUE mellé. De még mindig jó látni a táborban, ahogy a csoporttagok fejlődnek, és amikor búcsúztatják az embert, hogy volt értelme ennek az egésznek, mert amiért tíz napig küzdöttél, átment. De például minden évben kiemelkedő élmény a felező-és a záróbulin őrjöngeni Glacz Norbival a DJ-pult mögött.

Hogy lettél SoundKillers tag, a mediatáborok bulijainak hangulatfelelőse?

A tavalyi bulin kiléptem a szobám ajtaján, és azt vettem észre, hogy a Norbi ott állítja össze a DJ pultot napszemüvegben és sapkában, úgyhogy visszamentem a szobámba, felvettem egy napszemüveget és egy baseball sapkát, megfogtam egy mikrofont, és SoundKillers tag lettem.

Milyen út vezetett a DUE Tallózó főszerkesztői címéhez?

Nagyon sokat írtam a Tallózóba. Sok olyan rovatot vállaltam be utolsó pillanatban, amihez másoknak nem annyira fűlött a foga. Tavaly Zala Orsinak jött az az ötlete, hogy mi lenne, ha betanulnék mellé főszerkesztő-helyettesnek. Akkor már az volt a célkitűzés, hogy átadhassa a helyét annak, aki betanul főszerkesztő-helyettesnek.

Mi az, ami megfogott a médiában?

Eleinte az, hogy írhatok, és az írás által kifejezhetem önmagam. Miután elkezdtem benne dolgozni, iszonyatosan elkapott a pörgés. Aztán ott van a szakosodás izgalma. Sokszor írtam üzleti és technológiai sikersztorikról. Megismerni egy témakört, mélyebbre ásni magad annak környezetében, folyamataiban izgalmas és kihívásokkal teli feladat. Sok értékes embert és történetet ismertem meg, közben pedig folyamatosan fejlődtem.

Mik azok a dolgok az életedben, amiket mérföldköveknek hívnál?

1. Megszerettem a futballt.
2. A Harry Potter könyvekkel kezdve rákaptam az olvasásra.
3. A DUE-ban magamra és az írásra találtam, és rájöttem, hogy talán karriernek se rossz.
4. Megismertem a mostani barátnőmet, aki kicsit lehozott a földre. A DUE mellett ő segítette a legtöbbet abban, hogy ne gondoljak magamról túl sokat, de egészséges önbizalommal rendelkezzek.
5. Idén februárban úgy döntöttem, hogy abbahagyom a hivatásos újságírást, és kipróbálom a programozó szakmát.

Miért szakítottál az újságírószakmával, és választottad inkább a programozást?

Szerintem manapság nagyon gyorsan változik a világunk, annyira sok impulzus ér minket, hogy egy-egy ember beleszürkül a hivatásába. Ez nem a mi hibánk, egyszerűen így alakul a világ. Sokkal több behatás ér minket, mint ötven évvel ezelőtt, mikor egy szakmával le lehetett élni egy életet. Bátor döntés volt azt mondani, hogy jelenleg ebben ennyit látok, de remélem, az új szakmámban majd új izgalmakra lelek. Lehet, hogy valamikor az életemben újrakezdem az újságírást. (Bár a DUE Tallózó szerkesztésével igazából teljesen nem is hagytam abba.) Most kipróbálok valami mást. Ebben benne van az is, hogy öt év múlva, miután felépítettem egy programozói karriert, úgy döntök, hogy szobafestő leszek. Én egy olyan embernek tartom magam, aki nyitott mindenre, és nem szeretne bennragadni dolgokban. Talán a váltás ezen aspektusa az, ami tanulságul szolgálhat igazából mindenkinek.

Van köze az új karrier választásodnak az újságírói szakirányodhoz?

Sokat írtam cégekről, akik programozás útján értek el valami sikert. Megtetszett ez a szakma, és az se titok, hogy megtetszett az a nyugati munkakörnyezet, amit az IT-cégek biztosítanak általában. Ezalatt nem csak a bérezést kell érteni, hanem a számos más dolgot, ami jobban működik, mint a szakmák többségében Magyarországon.

Gondoltál valaha arra, hogy a média más területén helyezkedj el?

Gyerekként reklámszínész voltam, divatbemutatókra jártam, szinte egy (kis)nagymenőként szerepeltem a kamera előtt. Felnőtt koromra ez olyan szintű lámpalázba fordult át, hogy a Szeretlek Magyarországnál sem tudtam érdemben csatlakozni a videós csapathoz. A rádió viszont iszonyatosan vonz. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer elkezdjek rádiózni.

Mennyi cikk került ki az elmúlt években a kezed alól?

Tavaly megszámoltam, hány saját szerzeményem volt (cikk, videó, rádiós szereplés), azt hiszem 150 körül volt. Ezt kell megszorozni kb. 6-7-el. 

Mi az, amire büszke vagy?                             

Büszke vagyok arra, hogy 24 évesen vezető szerkesztő lehetettem Magyarország 10 legolvasottabb hírportáljának egyikénél.

Az egyesületben mindenki tudja, hogy te vagy az egyik legnagyobb focidrukker. Hogy lettél a sportág szerelmese?

Délutánoként, mielőtt elkezdtem focizni, de már iskolába jártam, a nappaliban kapcsolgattam a TV-t. Ha láttam egy focimeccset, akkor elkezdtem megjegyezni a focisták nevét, és leutánozni őket egy gumilabdával úgy, hogy egyébként mind két csapat én vagyok, a kapu pedig a szobabicikli és a szembe lévő szekrény. A nagymamám nem igazán örült ennek a szokásomnak, úgyhogy annak annál inkább, mikor két évvel később lementem „sulifocira”. Itt meglátta az edzőm, hogy ügyes kapus lennék. Elmentem egy egyesülethez, és ott ragadtam. Mostmár 18 éve játszom.

Szerinted mi segít túlélni a mindennapokat?

Egy társ, akire lehet reggel mosolyogni és visszamosolyog rád.

Mivel töltöd a szabadidődet?

A saját szabadidőmet focizással, focinézéssel töltöm. A maradékot igyekszem a barátnőmmel és a barátaimmal tölteni. A holtidőt — például az utazást — igyekszem olvasással tölteni. Amióta elkezdtem a programozóképzést, semmi szabadidőm nincs, még focit se tudok nézni.

Mik azokat a dolgok, amiket még meg szeretnél tenni?

Szeretnék elutazni olyan messzire, amit meg kell néznie másoknak a térképen, ha elmondom, hogy ott vagyok. Szeretnék gyerekeket, mondjuk hármat. Szeretnék külföldön élni pár évig.

Szalai Boglárka