Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Csak néztünk, mintatévében

Hajdanán törvénybe iktatták a hétfői adásszünetet, hogy a családtagok egymással törődjenek és ne a tévét bámulják – mesélte kísérőnk a Magyar Televízió új székházában lett látogatásunkkor 2010. március 19-én. Forgattunk műsort, megnéztük, hol születnek a hírek, és mit őriz Süsü, a sárkány.

Mint megtudtuk, legelső adásukat a Széchenyi-hegyről sugározták, és láttuk azokat a mázsás kamerákat, amelyekkel az első műsorokat felvették. Ezekkel bizony nem volt annyira egyszerű helyszínről helyszínre rohangálni, mint manapság, a digitális korszakban, sőt némelyik annyira zajos volt, hogy az interjút csak méterekkel odébb lehetett elkészíteni.

Egy kényelmes moziteremben a televízió történetéről néztünk meg egy összeállítást. Sok, mára befutott tévést ismertünk fel a felvételeken: mások mellett a Ki mit tud? című tehetségkutató műsorban felbukkant Kern Andrást, de "a közszolgálatiban" kezdte pályafutását Szellő István és Frei Tamás is, néhány másodpercig pedig nosztalgiázhattunk a Frakk és a Mézga család jelenetein.

Megnéztük a "hírszobát", ahol a DUE-s Korpa Melinda és Silacher Tamás mesélte el, milyen mozgalmas egy napjuk, amikor a Híradó számára készítenek anyagot. Szemügyre vettük azt a stúdiót, ahol ahol a Ma reggel és a Teadélután című műsorok készülnek, majd egy másik - külön a látogatók számára fenntartott - stúdióban elkészítettük saját televíziós anyagunkat, kipróbálva magunkat műsorvezetőként, időjósként, operatőrként és képszerkesztőként.

Túránk végén bekukkantottunk a jelmeztárba, ahol 90 ezer ruha lóg a vállfákon, korszakok és alkalmak szerint. Tenkes kapitányának hacukáját Süsü és a Futrinka utca lakói személyesen őrzik.

Nagy Kata

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság