Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Néha oltani kell- amikor a barátod a tű

Ma már elképzelhetetlen az életünk védőoltások nélkül. Pedig ezelőtt 2-300 évvel még nem rendelkezett az orvostudomány ezekkel a kis mikrocsodákkal. Akkoriban egy torokgyulladás vagy egy apró seb a lábon, halálos kimenetelű lehetett, ma már órák kérdése a javulás és a gyógyulás.

Egy picit szúr, egy picit fura, és talán megmarad a helye is, de életet ment.  A csecsemők már hat hetes korukban megismerkednek a biztonságot jelentő tűvel, ekkor a TBC ellen kapnak védőoltást.  Ez a három rejtélyes betű a tüdőgümőkór legsúlyosabb fajtáit takarja, amely betegség és szövődményei 1901-ben a történelmi Magyarország halálozásainak 25%-ért volt felelős – ekkoriban ugyanis nem mindenki engedhette meg még magának a védőoltást.

Pár hónapos korban a diftéria, a szamárköhögés és a gyermekbénulás ellen is védettekké válunk. Az első pár évben sorra kerül a kanyaró, a mumpsz, a rubeola ellenszerének beadása.

 

 

A kötelező védőoltások sora felsős általános iskolás korban folytatódik, ez már a ti emlékeitekben is erősen élhet. A mai napig emlékszem azokra az osztályfőnöki órákra, amelyeket az orvosi szobában töltött az osztály fiú részlege. Ilyenkor a súlyos Hepatitises megbetegedések ellen folytatott kampányoltás történt meg.Vannak ajánlott, választható védőoltások is, melyeket a szülők kérhetnek a gyermekük háziorvosától. A leggyakoribb ilyen az influenza elleni vakcina, amely most, az őszi időszakban különösen nagy „népszerűségnek” örvend.  Bár a védelem nem 100%-os, a 2017-es évben csaknem 800 ezren választották ezt a lehetőséget.  

 

Többen beoltatják magukat rotavírus, vagy agyhártyagyulladás ellen. Előfordul, hogy valaki 14-15 éves koráig nem kapja el a bárányhimlőt egyetlen alkalommal sem. Ebben a korban – későbbi kellemetlen tünetek, pl. impotencia/meddőség – elkerülése érdekében – már érdemes beadatni a betegség elleni védőoltást, hogy az illető később se szerezzen vörös pöttyöket.

 

 

 

Mint említettük, az őszi időszakban növekszik az influenzás megbetegedések száma. Íme 5+1 tipp, hogy sikeresen átvészeld a ködös hónapokat:

 

  1. Fogyassz sok teát, lehetőleg forrón! Ne spórold ki belőle a mézet – egy fagyosabb estén vagy reggelen „életmentő” lehet.
  2. Ne induljunk el otthonról reggelente üres gyomorral! A reggelid nyugodtan lehet bőségesebb a többi étkezésedhez képest – gabonapehely, szendvics bő zöldségadaggal, egy egészséges joghurt csodát tehet.
  3. Érdemes sokat mozogni, hogy legyőzzük a betegségbe taszító fáradtságot.
  4. Ősszel sokan a kellemesen meleg kávézókat választják, vagy otthon maradnak. Pedig ilyenkor is érdemes a szabad levegőt választani – ne feledkezzünk meg a sétákról sem!
  5. Tölts legalább annyi időt a barátaiddal, mint nyáron! – A suli, vagy a munka mellett is szakítsatok időt egymásra. Szeptemberben például még belefér az udvaron egy házibuli, vagy egy piknik a parkban.

+1 : Öltözz fel jó melegen – pl. szerezz be egy divatos sálat - , miközben ez előbbi tanácsokat megfogadod :)

 

Lami Krisztofer

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság