Dueonline.hu

Természetesen mi sem maradhattunk ki a nagy Bohém Rapszódia-lázból, így két fiú egymástól függetlenül írt egy kis kiritkát. Ledvai Martin és Lami Krisztofer írása.

Bryan Singer legújabb alkotása talán az egyik legmegosztóbb az összes közül és valószínűleg teljesen máshogy látja egy rajongó és egy átlagos ember. Jöjjön tehát Freddie Mercury életét és a Queen felemelkedését bemutató film, a Bohém Rapszódia.

Kezdjük a legelején. Nekem, mint Z generációs gyereknek sajnos nem adatott meg az a lehetőség, hogy egy időben létezzek a Queennel, de már egészen kiskoromban megismerkedtem pár legendás dalukkal és ezáltal kedveltem meg őket. Ezzel a kisgyermeki lelkesedéssel, ám némi háttértudással rendelkezve ültem be a filmre.

Elvitt. Túlságosan is elvitt. Életemben talán legjobban sikerült átadnom magam egy filmnek és csak élvezni. Talán ez volt a baj és emiatt tudok eléggé pozitívan beszélni a filmről, holott voltak benne hibák bőven. De könyörgöm, ha Rami Malek nem kap Oscart ezért az alakításért, nálam teljesen elveszíti hitelességét a díj. Egyszerűen elképesztő, amit ez a srác itt összehozott. Tökéletes átéléssel, odaadással alakította valószínűleg a legnehezebb szerepet, amit valaha kaphatott. Freddie Mercury már a saját korszakában is egy átlagtól bőven eltérő figura volt, amit akkoriban sem tudtak sokan megfejteni, nem hogy eljátszani. Hatalmas tiszteletem Maleknek és az egész castingos stábnak, akik rajta kívül is egy hatalmasat alakító szereplőgárdát válogattak össze. A másik dolog, ami viszi előre a filmet pedig nem más, mint maga a zene. A Queen örökzöld klasszikusai már magában megérnének egy filmet, de ilyen körítéssel és a Live Aid remake-kel a végén nagyon komoly libabőrt tudnak az emberen előidézni.

A műfajokban megint egy kicsi sántítást érzek, mivel a film életrajzi és zenés filmként volt jelölve. Pedig nem az. Zenés film és életrajzinak csak akar tűnni. Sajnálatos módon szinte semmi újat nem tudunk meg a zenekar életéről, amit eddig nem tudtunk. A cselekmény pedig a séma szerint halad, és itt érezni, hogy életrajzi szeretne lenni a film. Bemutatja nekünk a fiatal reptéren dolgozó zanzibári fiú életét, aki szabadidejében a Smiley nevű zenekar koncertjeire jár egy-egy korsó sör társaságában. Miután a zenekar énekese kilép, Freddie (akkori nevén Farrokh Bulsara) beajánlja magát és megkezdődik a sikersztori.

A Queen nevet felvette az együttes, majd elindul az egész Angliát körüljáró koncertezés. Szerződést kötnek az EMI lemezkiadóval. Miután a zenekar ’75-ben kiadja a negyedik lemezét, felbontják a szerződést a kiadóval, mivel nem hajlandó lemezre tenni a Bohemian Rapsody-t mivel túl hosszú. Mindeközben Freddie elbizonytalanodik a szexuális beállítottságával kapcsolatban, majd miután már eljegyezte kedvesét, Maryt bevallja neki, hogy biszexuális. Nem bír megbirkózni az ezzel járó teherrel és a Hot Space című album sajtótájékoztatóján feletett kérdések hatására teljesen összeesik. Szerződést köt a CBS Records-cal, majd szólókarrierbe kezd és Münchenbe költözik Paullal, a menedzserével. A film úgy állítja be, hogy Mercury karrierjének legalja volt a szólókarrier, csak mert nem a Queennel játszott. Pedig olyan zseniális dalok születtek azon a két lemezen, mint az I Was Born to Love You vagy a mai napig egyik kedvencem a Living on My Own. Egyik nap Mary beállít Freddiehez és közli vele, hogy babát vár és kéri, hogy térjen vissza a Queenhez, majd beszámol a Live Aid koncertről, amit Paul elhallgatott előle. Miután rájön, hogy a menedzsere csak kihasználta kidobja és visszatér a Queenhez, ahol bocsánatot kér a tagoktól és Jim Bean menedzsertől. Sikerül megoldani, hogy a zenekar fellépjen a koncerten, ezáltal az afrikai gyerekeket segítve. Közben Freddie egy próbán bevallja a többieknek, hogy elkapta az AIDS-t. Végül fellépnek a Live Aiden, ahol a koncertjük segítségével megszerzik a kellő mennyiségű adományokat. Körülbelül 20 percig tartott a filmben a koncert, de az olyan 20 perc volt, amiért a mozijegyem dupláját is kiadtam volna. Húsz percen keresztül dúdoltam a legnevesebb dalokat libabőrrel az egész testemen. Ezzel szerintem egy igazi Queen élményt kaptam, ami valamilyen szinten kárpótol azért, amiért nem hallgathattam őket a saját korszakukban.

Összegzésül kaptunk egy olyan alkotást, ami szerintem megfelel a Queen rajongóknak és elégedettek lesznek vele. Mint film. már nem biztos, hogy ennyire megállja a helyét, de ha ’80-as évekbeli hangulatom lesz, biztosan újra fogom nézni, már csak Malek miatt is, akivel reményeim szerint az Oscaron újra találkozunk.

                                                                                                                      (Lendvai Martin)

Ezzel szemben a Lami Krisztofer egy másik oldalról közelítette meg ezt a filmet.

Bohém rapszódia – avagy Freddie Mercury örök

Nézettségi csúcsokat döntöget a november első napján bemutatott Bohém rapszódia, vagyis a Queen és Freddie Mercury sztorija, annak ellenére is, hogy a kritikusok nem tüntetik fel túl pozitív fényben. Úgy, ahogyan a címben szereplő legendássá vált dallal sem tették, majd 40 évvel ezelőtt.

1986. július 27-én a budapesti Népstadionban egy különc zenekar frontembere, aki soha, egyetlen szót sem beszélt magyarul, elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal kezdő versszakát – hetvenezren üvöltötték vele.

E pillanat előtt 16 évvel kezdődik a Bohém rapszódia, a reptéri rakodómunkással Farok Bulsaraval, aki titokban azzal kacérkodik, hogy egyszer akár ő is lehet legalább olyan híres zenész, mint a londoni Smile együttes tagjai, Brian May és Roger Talyor. Aztán egyik pillanatról a másikra történnek az események: találkozik velük, jóban lesznek, s egyszer csak az énekesükké válik. Innentől kezdve a siker megállíthatatlan: a következő évtizedben meghódítják az egész világot.

Bulsara tele van félelmekkel, amelyeket konzervatív, vallásos szüleivel, főleg édesapjával való konfliktusai tápláltak belé. A perzsa, zoroasztriánus világból kitörő fiú először csak Freddie lesz, majd felveszi a Mercury vezetéknevet is. Belül azonban az az elesett és bizonytalan gyermek marad, akit az is zavarba hoz, ha megemlítik előtte, hogy a szokásos harminckét fog helyett számára néggyel több jutott. 

A Smile-ból lettQueen, egyértelműen Freddie-nek köszönheti a sikerét: együtt tabukat döntögetnek, újabb és újabb stílusokban (rock, jazz, opera) próbálják ki magukat. Ők parancsolnak a zeneiparnak, és nem a szakma nekik – bárkit kirúgnak, ha kell. Talán ezek a legőszintébb pillanatok a filmen belül is.

A vászonra került történet viszonylag enyhén mutatja be mindazt a fényűzést és vadságot, amit a nyolcvanas évek elején Mercury megengedett magának. Eközben kendőzetlenül láthatjuk homoszexualitásának megnyilvánulásait, és azt is, hogy egykori barátnője ezzel együtt is örök szerelme marad.

A film a még élő Queen-tagok felügyelete alatt készült. Sokak szerint ennek is köszönhető, hogy May, Taylor és John Deacon féktelensége kevésbé lett ábrázolva. Miközben a frontember számos megosztó tulajdonsága középpontba kerül, a többieket szinte tökéletes társakként láthatjuk viszont.

A zenekar szerelmesei számára mégis az lehet a legzavaróbb, hogy a filmet lezáró koncertre a történet szerint már halálos betegsége tudatában érkezik meg Mercury, holott a valóságban az 1985-ös Live Aid koncerten – ahol a Queen története talán legjobb alakítását nyújtotta – a zenésznek még fogalma sem volt súlyos állapotáról. A készítők a filmben nem először feláldozták a történelmi hitelességet a dramaturgia oltárán.

Rami Malek, Mercury alakítója pompás választás volt: gesztusaiban, mozdulataiban is képes velünk elhitetni, hogy ő a Legenda. Lehet, hogy jövőre díjeső hull rá az Oscar-gálán. Az ő érdeme is, hogyha az életrajzi kötöttségeket és a kronológia makacs tényeit elfeledjük, remek két órát tölthetünk a vászon előtt.

Lami Krisztofer

(Fotók: Miskolczi Milán)