Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Fehérvárt is elfoglaltuk

Sikeresen lezajlott a DUE 2005-ös székesfehérvári médiahétvégéje: az együtt töltött másfél nap nyugodt hangulatban telt, széleskörű, nemzetközi napsütés alatt. A huszonöt fős csoport a péntek délutáni érkezés után, némi késéssel a Fejér Megyei Hírlap szerkesztősége felé vette útját.

A szerkesztőségben nemcsak a lapzártába kukkantottunk bele, ahogy eredetileg terveztük, de azt is testközelből figyelhettük, ahogy a szerkesztőség azon vívódik, milyen főcímet tehet a címlapra, miután órák óta küszöbön állt II. János Pál pápa halála, viszont még semmit nem lehetett biztosra venni.

(Mint az másnapra kiderült, a Hírlap jól választott, amikor csak a haláltusát említette a másnapi lapszámban, míg az ország másik felében néhány megyei laptárs merészen - és tévesen -  bevállalta, hogy a főcímben megelőlegezi a pápa halálát.) Egy órával később, miután csatlakozott Kecskés István DUE-elnök, és a középkori romkert felé vettük az irányt, már felröppent a halálhír, úgyhogy a belvárosi templomok intenzív harangozása közepette jártuk be az egykori királyi bazilika romjait és Szent István a kedvünkért estére kivilágított mauzóleumát, amit a megyei múzeum történészének lendületes kalauzolása kísért.

Szombaton a Vörösmarty Rádióban folytattuk, ahol meglepetésként Herczeg Zsolt due.hu-vezér és felesége, Tóth Hajni is becsatlakoztak. A rádióban ezek után már érthetően örültek nekünk, mivel Hajni, illetve Kecskés elnök is hosszú időt töltött a szerkesztőségben, miközben a Kodolányit végezte. Így máris ismerősök vezethettek minket körbe a kevés magyar vidéki közszolgálati rádió egyikében, ahol a főiskolások tanstúdiójába is alkalmunk volt bevenni magunkat. Ebéd előtt még laza kávézásokat iktattunk be kis csoportokban, a város különböző pontjain, hogy aztán a Vörösmarty Rádió melletti tó partján álló Placc étterem ebédadagja erőteljesen igénybe vegye az ilyen kiruccanásokon menzákhoz szokott dués gyomrokat.

Sok tunyulásra ezután sem volt idő: igyekeztünk elkapni a buszt a kertváros felé, ahol Bory Jenő szobrászművész száz évvel ezelőtt, feleségének épített váracskája emelkedik a környék családi házai fölé. Keveregtünk vagy másfél órát az építésztörténeti jelentőségű, erősen szürreális épületben, hogy aztán a szemközti pizzériában újabb, a túlélést garantáló kávékat gyűjtsünk be, egyben a vacsorára is rákészülve. Az újabb, a társaság nagy részét már erősen próbára tevő mennyiségű étkezés ideje este hétkor jött el, aztán még ki-ki szétszéledt a szállásra és/vagy Fehérvár különböző vendéglátó-helyeire, hogy végül másnap reggel hazainduljon.

Pál Zsombor

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság