Februárban a továbbtanulásé a főszerep, és ez a DUE-ban sincs másképp.
A DUE Intézőbizottsága a téli hónapokban is gondoskodik róla, hogy az egyesület programjai színesek és változatosak legyenek. Február 8-án, pénteken például a Móricz Zsigmond körtéri Óvóhely nevű autentikus pubban gyűlt össze a tagok kicsiny serege. Midannyian tudjuk ugyanis, hogy nincs is jobb a téli estéken, mint elrejtőzni egy belvárosi kávézóban vagy kocsmában ,és az időt barátainkkal múlatni. A mi kis klubunk persze több volt szimpla időeltöltésnél: a pályaválasztás, illetve a generációs szakadék volt a legfőbb témánk. Herczeg Zsolt, a DUE elnökségi testületének tanácsadója néhány általa személyesen ismert médiaszemélyiség pályájának kezdetét elevenítette fel, nem kis meglepetést okozva a fiatalabb korosztálynak. A meghívott vendégek közül Matyi Csongor pszichológus adott választ legtöbb kérdésünkre – aki akart, személyesen is beszélgethetett a szakértővel. A borkóstolóba torkolló eseményen a Tudós csajok –projekt néhány tagja is megjelent.