Eseménynaptár

DUE-tagság
és Sajtóigazolvány

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Pénzügyes Helpdesk: Kártyás fizetés

Lehúzza a zsebedet a sok fémpénz? A Pénzügyminisztérium (a Mastercard Magyarországi Képviselete és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésével) az új tanévben egy nemzetközi szinten egyedülálló projektben vesz részt, amellyel az iskolai készpénzforgalom csökkentését kívánják elérni.

Ez a kis cikk, segíthet a Nagy Diák Pénzügyest Teszt kitöltésében :) Hajrá!

A tesztet itt tudod kitölteni. 

A Pénzügyminisztérium segít

„Érdemes pénzügyi tudatra ébredni” – jelentette ki Balogh László helyettes államtitkár, majd hozzáfűzte, a Pénzügyminisztérium egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok már gimnazista, sőt általános iskolás korukban találkozzanak a készpénzkímélő fizetési módokkal. Szeptembertől már tettekkel is ösztönzi a minisztérium a diákokat: első körben POS (banki fizetési) terminálokat telepítenek 15 pályázó középiskola büféjébe, ezen kívül támogatják az elektronikus fizetést a menzabefizetés és a tankönyvrendelés esetén. A program része az Okosan a pénzzel! címet viselő, a kormány által elfogadott nemzeti pénzügyi tudatossági stratégiának.

 

„Fontos, hogy a magyar iskolákban is azokkal a modern, XXI. századi eszközökkel lehessen fizetni, mint a mindennapokban. A diákoknak érdemes látniuk már az iskolákban is, hogy ez a rendszer jól működik a gyakorlatban. A büfékben, az ebédbefizetés során sokkal kényelmesebb, hiszen csökkenthető a sorban állás, nem kell aggódni a visszajáró miatt, aminek a pontos kiszámolása akár vásárlónként egy percet is igénybe vehet. A gyerekeknek tudniuk kell arról, hogy ma már mobiltelefonos applikációkkal is fizethetnek, a készüléküket pedig szinte mindig maguknál tartják ” – nyilatkozta a helyettes államtitkár.

Balogh László szerint a pénzügyi tudatosságról e mellett a pedagógusoknak, szakértőknek is beszélniük kell a fiatalokkal. A tanórán elhangzó megoldásokkal, módszerekkel pedig ősztől gyakorlatban is találkozhatnak.

Nemzetközi mérések is alátámasztják, hogy szükség van az indokolatlan, túlzott készpénzhasználat csökkentésére. „A számok szerint Magyarországon a GDP-hez mérten kétszer annyi készpénz van forgalomban, mint az EU átlagában, négyszer annyi, mint a skandináv országokban. De a tendencia az, hogy készpénzre egyre kevésbé van szükség” – fogalmazott a Balogh László, majd hozzátette: „A magyar GDP közel 14 százalékát teszi ki a teljes, forgalomban lévő készpénzállomány, melynek előállítása, biztonságos tárolása, napi szállítása, feldolgozása közel 500 Mrd Ft-os költséget jelent az országnak. Készpénzkíméléssel, az EU átlag beállításával már a felére lehetne csökkenteni ezt az összeget.”

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság